Kevés olyan amerikai first ladyt találhatunk a történelemben, aki túlragyogta a férjét, az Amerikai Egyesült Államok elnökét.
Betty Ford azonban bátran szembeszállt a konvenciókkal, és kiállt az olyan, akkoriban tabunak számító témák mellett, mint az emlőrák, az abortusz és a függőséggel kapcsolatos betegségek.
Olyan nemzeti ügyeket kezdeményezett, amelyek számtalan amerikai életét mentették meg.
Amikor 1974. augusztus 9-én Nixon lemondása után Gerald R. Ford, a korábbi alelnök lett az Amerikai Egyesült Államok 38. elnöke, Betty Bloomer Ford is a figyelem középpontjába került.
Különleges körülmények között veszem át az elnöki hivatalt"
– mondta hivatalba lépése napján Gerald R. Ford, akit a 25. alkotmánykiegészítés alapján jelöltek ki, és aki a Watergate-botrány következményeként lett az első lemondásra kényszerült elnök, Richard Nixon utóda. – „A történelem egy olyan időszakában élünk, amely gondolkodásra késztet mindannyiunkat és fájdalmat okoz szívünkben."
Betty Ford Elizabeth Anne Bloomer néven született 1918-ban Chicagóban.
Tizenegy évesen már modellként és táncosnőként dolgozott, miközben gyerekeket tanított táncolni.
Nehezen dolgozta fel apja öngyilkosságát, és megszenvedte első házasságát is.
Sanyarú sorsa azonban örökre megváltozott, amikor 1948-ban férjhez ment. Második választottja Gerald Ford, ügyvéd és második világháborús veterán mellett gyorsan megtalálta a boldogságot.
Férje hivatalba lépése az öröm mellett azonban szomorúságot is tartogatott: Betty Ford mélységes bánatot érzett barátnője, Pat Nixon miatt,
akinek a férje szerinte „szégyenteljes módon, ám felelősségteljesen" mondott le az elnökségről.
Bettynek ráadásul "munkaköri leírás" híján kellett helyt állnia first ladyként.
Rendben, a Fehér Házba költözöm"
– jelentette ki mosolyogva a férjének Betty Ford. – „Megteszem a lehető legtöbbet és a legjobbat, amit csak tudok, és ha nem tetszik valakinek, akkor rúgjanak ki."
Alig hét hete volt, hogy felvegye az új szerepét és szembenézzen élete legnagyobb kihívásával.
Akkor nem is sejtette, hogy hamarosan még egy ennél is sokkal nagyobb harcban lesz része. Egy rutinvizsgálat alkalmával a nőgyógyásza ugyanis csomót fedezett fel a mellében.
Akkoriban még kevésbé propagálták a szűréseket, és nem léteztek iránymutatások a megelőzéssel kapcsolatban sem.
Sőt, a rákról csak halkan lehetett beszélni.
Két nappal az után, hogy Betty orvosa felfedezte a csomót, a first lady kés alá feküdt annak ellenére, hogy nem tudhatta, hogy elveszíti-e mindkét mellét az operáció alatt.
Az akkoriban bevált gyakorlat szerint Betty általános érzéstelenítést kapott, és mintát vettek a gyanús szövetből.
A Fehér Ház néhány óra múlva sajtótájékoztatót tartott a műtét részleteiről, és közölték azt is, hogy miután a rákot még időben észlelték, ezért a first lady újra kitűnő egészségnek örvend.
A hír bejelentése után bámulatos dolog történt.
Országszerte nők ezrei sorakoztak a klinikák várótermeiben, hogy megvizsgáltassák a melleiket.
Újságcikkek születtek a szűrések fontosságáról, miközben több mint 35 ezer jókívánságokkal teli kártya érkezett a Fehér Házba, amelyeken a first lady mielőbbi felgyógyulását kívánták.
Betty Ford megosztotta tapasztalatait amerikai nőtársaival, és egyre több nő fogadta meg tanácsát és bátorítását. A népet lenyűgözte a first lady bátorsága és őszintesége.
Bár a betegségeddel bebizonyítottad, hogy nem vagy emberfeletti lény, mégis azt kell mondanom, hogy te egy szuper hölgy vagy"
– írta levelében az egyik amerikai.
Mások jelezték, hogy a politikai meggyőződésük ellenére minden este imádkoznak a first lady egészségéért, és kérik a mindenhatótól a gyógyulását.
Betty Ford a nyilvánosság elé tárt betegségével egyik napról a másikra szó szerint kitörölte a rákkal és más betegségekkel kapcsolatos korábbi meggyőződéseket az amerikaiak gondolkodásából, és ezzel pedig örökre megváltoztatta a nőket érintő egészségügyi ellátásokat.
Miután a mellrákkal kapcsolatos kampánya országos sikert aratott, Betty Ford még egy lépéssel tovább ment.
Kiállt a női egyenjogúságot biztosító alkotmánymódosítás mellett, amely megtiltotta a nemek közti megkülönböztetést.
A first ladyt azonban férje tanácsadói kérték, hogy inkább kerülje el ezt az igen veszélyesnek számító témát. Betty azonban nem hallgatott rájuk.
Nem hiszem, hogy first ladyként bárki megakadályozhatná a véleményem kifejtését"
– érvelt egy 1975-ös clevelandi konferencián, amely meghirdette a nők nemzetközi évét. – „Nem értem, hogy miért gátolná a célok elérését a férjem vagy bárki munkája? Egy előkelő hölgyhöz nem illik a csend."
Bár az alkotmánymódosítás végül nem kapott elegendő támogatást (a ratifikációhoz hiányzott 38 állam szavazata az 50-ből), Betty Ford folytatta harcát a nők jogainak elismeréséért.
Betty Ford mindig bátran vállalta a véleményét.
Egy 1975-ös interjúban például nyíltan kiállt az abortusz legalizálása mellett.
Amikor Morley Safer riporter a házasság előtti szexről kérdezte (miközben belekeverte a kérdésébe Fordék leányát, Susant is), a first lady azt mondta, hogy aki kipróbálta, az egy „teljesen normális emberi lény", és talán a megfelelő személyekkel létesített, házasság előtti szexuális kapcsolat alacsonyabb válási arányhoz vezethet.
És bár talán többen meglepődtek a válaszain,
a közvélemény-kutatások mégis azt mutatták, hogy az amerikaiak többsége elismerően szólt a first lady őszintesége és nyíltsága kapcsán.
Ezzel újabb nemzeti párbeszédeket indított, és népszerűsége üstökös módjára ívelt felfelé.
Amikor azonban 1977. január 20-án Jimmy Carter került az Amerikai Egyesült Államok elnöki posztjára, Betty Ford hirtelen kikerült a reflektorfényből.
A Ford család egy kaliforniai, Palm Springs közeli farmra költözött, ahol együtt próbálták meg átvészelni az átmeneti időszakot.
Miután a gyermekeik (Michael Gerald Ford, John Gardner Ford, Steven Ford és Susan Ford)
már felnőttek, és mivel a férje rengeteget utazott, Betty gyakran volt magányos.
Hamarosan depresszióba esett, és krónikus fájdalmai is felerősödtek. Éjszakánként vodkába és váliumba fojtotta bánatát.
Az egykori first lady önmaga árnyékaként sanyargatta magát, és családja, barátai alig ismertek rá.
Gyakran egész nap fürdőköpenyben sétálgatott, botladozott séta közben, és megdöbbentő mennyiségű orvosságot szedett.
Amikor 1978 tavaszán a Ford család megelégelte Betty önpusztító életmódját, megkértek néhány szakembert, hogy segítsenek az ötvenéves asszonyon.
Egy akkoriban viszonylag új módszernek számító, ám drasztikus megoldást választottak. A
család minden egyes tagja leült az egykori first ladyvel, és megosztotta vele azokat a történeteket, amiket ők maguk szenvedtek el a nő kábítószeres vagy alkoholos befolyásoltsága miatt.
Tudatták azonban azt is vele, hogy mennyire szeretik őt, és nem szeretnék elveszíteni.
Ezután következett a detoxikáló megpróbáltatásokkal teli folyamata, majd ezt követően Betty egy rehabilitációs központban gyógyulhatott az ápolók felügyelete mellett. Kiadott egy sajtóközleményt is, amelyben kijelentette, hogy gyógyszer-túladagolási gondjai vannak, és nyilvánosan elismerte, hogy szenvedélybeteg.
Betty Ford őszinte vallomása mély együttérzést váltott ki az amerikaiakban.
A korábbi, emlőrákkal kapcsolatos kijelentéseit követő támogató hangokhoz hasonlóan, most is nagyszámú levelet kapott, amelyben az emberek biztosították őt támogatásukról.
„Hogyan csináltad?" – kérdezték tőle többen. – „Kérlek, segíts nekem is!"
Csak egy év telt el a rehabilitáció után, amikor az egykori first lady kampányt hirdetett a függőségek kezelése érdekében.
Több embernek segített a szenvedélybetegsége leküzdésében, és részt vett a kaliforniai Rancho Mirage-on létrehozott Betty Ford Kábítószer és Alkohol Rehabilitációs Központ megalapításában.
Az 1982-ben megnyitott központ életében meghatározó szerepet vállalt: megszervezte és koordinálta az adományok gyűjtését, a munkafolyamatok tervezését, és ragaszkodott ahhoz, hogy egyenlő számú ágy legyen mind a nőknél, mind a férfiaknál.
Betty Ford a következő 25 évben minden hónapban személyesen is ellátogatott a központba, és beszélgetett a betegekkel.
Hello, Betty vagyok és alkoholista"
– kezdte még betegsége után évekkel is ezeket a mélyreható beszélgetéseket.
A központban ekkor már több mint százezer betegnek segítettek, és továbbra is az egyetlen olyan kezelőhelynek számított a világon, amely férfiaknak és nőknek is azonos számú férőhelyet biztosított.
Betty Ford 2011. július 11-én, 93 évesen hunyt el. Bár nehéz lenne pontosan meghatározni hátrahagyott örökségének jelentőségét, a bátor és eltökélt asszony hagyatékát kitörölhetetlenül megőrizte az utókor.
Amikor eljön a végső elszámolás ideje, akkor az ő hozzájárulása nagyobb lesz, mint az enyém"
– kapta Betty a legnagyobb elismerést férjétől, az Amerikai Egyesült Államok 38. elnökétől.