Mint a magyar história eseménytörténete, úgy a hazai politikai indíttatású merényletek krónikája is csaknem egy évezredes múltra tekint vissza.
A hatalmi ellentétek vagy trónviszályok szülte, nem egyszer merényletbe torkolló összeesküvések ugyanúgy részei voltak a magyar középkor vagy újkor történetének,
mint más kortárs európai királyságok illetve országok históriájának.
Ki ne hallott volna például II. András király felesége, Gertrudis királyné ellen 1213-ban elkövetett, és Erkel Ferenc Bánk bán című operájában is feldolgozott merényletről?
A magyar középkor ismertebb merényletei közé tartozik ezen kívül IV. (Kun) László király 1290 júliusában történt meggyilkolása
csakúgy, mint a legrövidebb ideig trónon ült királyunk, a nem egészen két hónapig uralkodó II. (Kis) Károly ellen 1386 februárjában elkövetett politikai gyilkosság.
De ugyancsak politikai indíttatású volt a 16. századi magyar történelem egyik kiemelkedő államférfija, Fráter (Martinuzzi) György bíboros 1551 decemberében történt meggyilkolása is,
amit személyesen a Habsburg uralkodó, I. Ferdinánd rendelt el.
A szarajevói merénylet lett a 20. századi történelem messze legtragikusabb következményekkel járó politikai gyilkossága;
az 1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd főhercegre, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösére és feleségére leadott halálos lövések vezettek ugyanis az európai nagyhatalmi viszonyokat gyökerestől felforgató első világháború kitöréséhez.
A világháború utáni zűrzavaros időkben, a Károlyi-féle őszirózsás forradalom napjaiban, 1918. október 31-én gyilkolták meg Gróf Tisza Istvánt, amelynek háttere mind a mai napig homályba maradt.
A 20. század nagyon sok mindenben - a merényleteket is beleértve -, bizonyult másnak, mint az ezt megelőző évszázadok.
A 20. században vált általánossá egy új jelenség, a terrorizmus,
amely már nem csak a közszereplőket, hanem az utca emberét is célba vette ordas céljai elérése érdekében.
A terrorcselekményeket az egyszerre több, esetenként pedig a nagyon sok ártatlan áldozat jellemzi.
Mint oly sok ország, így hazánk sem maradt ki a 20. századi tömegmerényletek sorából.
A mindmáig legtöbb áldozattal járó itthoni merénylet több mint 87 éve történt, a magyar főváros, Budapest közelében.
1931. szeptember 13-án pár perccel azt követően, hogy az óramutatók átlépték az éjfélt, hatalmas detonáció rázta meg az álomba szenderült Buda-környéki község, Torbágy éjszakai csendjét.
A községen átívelő vasúti viaduktról a Budapest felől érkező gyorsvonat mozdonya hat kocsit magával rántva, hatalmas csattanással zuhant le a mélybe. A Budapest–Hegyeshalom–Bécs között közlekedő 10. számú nemzetközi gyorsvonat 1931. szeptember 12-én pontban 23 óra 30 perckor futott ki a Keleti pályaudvarról,
a 10 fős személyzeten kívül 105 utas helyezkedett el a vagonok ülésein és fekvőhelyein.
Már beköszöntött szeptember 13.-a, amikor a szerelvény éjfél után nyolc perccel elérte a ma Biatorbágy város területén lévő vasúti völgyhidat. Ahogy a mozdony csattogva ráfutott a viadukton átvezető sínekre, hirtelen
vakító villanás és hatalmas detonáció közepette egy több mint négy méter hosszú síndarab szakadt ki a pályatestből.
A mozdonyvezető hiába kísérelte meg az azonnali vészfékezést; a mozdony, a mögötte lévő poggyászkocsi, valamint négy vagon, továbbá egy hálókocsi kisiklott, és 26 méter magasból a mélybe zuhant.
Huszonketten azonnal szörnyethaltak a mit sem sejtő utasok és a szolgálatot teljesítő személyzet tagjai közül.
A helyszínre érkező mentőalakulatok a halottakon kívül 17 súlyos sérültet is találtak a mélybezuhant vasúti kocsik roncsai között. A nyomozók a helyszíni szemle során megállapították, hogy a viadukton átfutó sínpár jobb oldali részéből egy négyméteres darab hiányzik. Megtalálták a házilag barkácsolt robbanószerkezet maradványait is, amely hozzávetőleg 1,5-2 kilogrammnyi ekrazitot tartalmazhatott. A pokolgépet rézhuzalokkal rögzítették a sín belső oldalához, a robbanószerkezetet a sínen átfutó mozdony súlya aktiválta. A detonáció nem közvetlenül a mozdony alatt, hanem a 3. és 4. vagon között következett be; a kisiklott és lezuhanó vagonok húzták a mélybe a mozdonyt is.
Három vagon, a benne ülők nagy szerencséjére, a síneken maradt.
A mozdonyvezető és a fűtő holttestét a gőzös összezúzódott konyhájában (vezetőállásában) találták meg; a masiniszta még holtában is a fékfogantyút markolta.
A nyomozók a helyszín közelében találtak egy levelet is, amely az alábbi sorokkal kezdődött:
Munkások, nincsen jogotok! Hát majd mi kieszközöljük a kapitalistákkal szemben!
A levél alapján a biatorbágyi katasztrófát politikailag motivált terrorcselekményként kezelték,ami miatt Gróf Károlyi Gyula kormánya szeptember 20-án az államellenes cselekményekre is kiterjesztette a statáriális ítélkezési eljárást.
Ám az illegális kommunisták számlájára írt merénylet vakvágánynak bizonyult,
ugyanis teljesen váratlanul október 7-én Bécsben feladta magát Matuska Szilveszter,
a magyar származású, de az osztrák fővárosban élő kereskedő, mint a biatorbágyi merénylet elkövetője.
Az osztrák rendőrség által letartóztatott, akkor 39 éves Matuska Szilveszter vidéki tanítóból lett az első világháború utáni években kereskedelmi tranzakciókkal és ingatlanügyletekkel foglalkozó üzletember, aki 1928-ban telepedett le Bécsben.
Matuska nem csak a biatorbágyi merényletet ismeret be, hanem egy Ausztriában és Bajorországban megkísérelt vasúti robbantást is feltárt az osztrák nyomozók előtt.
A bécsi kerületi bíróság bűnösnek mondta ki, és hat év börtönre ítélte
a tárgyaláson végig zavarodottan viselkedő Matuska Szilvesztert.
A bíróság eljárás alatt a cselekménye motivációját firtató kérdésekre rendre azt válaszolta,
hogy egy titokzatos személy, bizonyos „Leó” sugalmazta neki a Budapestről indult gyorsvonat felrobbantását.
A törvényszék úgy ítélte meg, hogy noha a vádlott büntetőjogilag felelősségre vonható, de pszichésen súlyos beteg. Magyarországon is lefolytatták ellene távollétében a bírósági eljárást, és halálra ítélték.
Amikor Ausztriában kitöltötte börtönbüntetését – mivel az akkor hatályos osztrák büntető törvénykönyv nem ismerte a halálbüntetést – Magyarországon életfogytig szóló szabadságvesztésre változtatták át a büntetését, hogy kiadható legyen. Matuska Szilvesztert a váci fegyházba szállították.
A merénylettel kapcsolatosan a magyar hatóságoknak sem volt hajlandó többet elárulni annál, mint amit Bécsben már elmondott. Amikor 1944 őszén a Vörös Hadsereg egységei Vác határába értek,
a nagy zűrzavarban pár órára őrizet nélkül maradt fegyházból Matuska Szilveszter más foglyok társaságában megszökött.
Ekkor veszett végleg nyoma a legtöbb halálos áldozattal járó hazai terrorcselekmény elkövetőjének. Az, hogy mi történt 1944 után Matuska Szilveszterrel, soha nem derült ki.