1566-ban a Szigetvárt ért török támadás során a védők, Zrínyi Miklós horvát bán és katonái olyan hősies önfeláldozással védték a várat és ezen keresztül az országot a lehengerlő túlerőben lévő szultáni hadakkal szemben, hogy az Országgyűlés – erre emlékezve - 2012-ben a Leghősiesebb Város címet adományozta Szigetvárnak.
Szulejmán szultán 1566. augusztus 6-án vert tábort Szigetvár alatt. Az idős, ekkor már a 72. életévében járó padisah helyett a a mocsár körülvette város ostromát ténylegesen a nagyvezír, Szokollu Mehmed pasa irányította.
Szulejmán stratégiai célpontja legfőbb ellensége, a Habsburg Birodalom volt.
Az 1526-os török győzelemmel végződött mohácsi csata után a padisah Bécs, és Alsó-Ausztria elfoglalását tette meg elsődleges céljává. Az 1526 és 1566 között Magyarország ellen vezetett hadjáratai is ezt a célkitűzését szolgálták, mivel a Magyar Királyság földrajzi fekvése okán ütközőpont volt a Habsburgok és az Oszmán Birodalom között.
1566-ban az idős szultán személyesen szállt hadba 100.000 fős seregével és 300 ágyúval.
Eredetileg az 1552-ben a török ostromtól sikeresen megvédett Egert akarta megszerezni, de meggondolta magát, és a Dél-Dunántúl legfontosabb stratégiai erőssége, Szigetvár ellen tört.
A várat Zrínyi Miklós horvát-szlavón bán, főkapitány magyar és horvát vitézei élén védte a nyomasztó fölényben lévő törökök ellen.
Szulejmán hatalmas seregével Zrínyi mindössze 2.500 főből álló várvédő csapata nézett szembe.
A bán még a török had beérkezése előtt a saját költségén Bécsből ágyúkat és lőport hozatott, valamint nagy mennyiségű élelmiszert halmoztatott fel a várban.
A vár kapujába egy nagy fakeresztet állítottak fel, rajta a következő felirattal: „Aki hűséges mindhalálig, annak adom az élet koszorúját." Szulejmán először a város leggyengébb pontját, az Újvárost lövette a török nehézlövegekkel, a zarbuzánokkal.
Zrínyi a várból vezényelt kitörésekkel zavarta meg a törökök felvonulását, ám a védők hamarosan elvesztették az Újvárost.
Zrínyi Miklós ekkor a vitézeit az Óvárosba vonta vissza, amely 10 nap múlva szintén Szulejmán kezére került.
Ezek után a belső várba szorultak vissza a védők, és a kilátástalan helyzetük ellenére onnan folytatták tovább a harcot, továbbra is rendkívül nagy elszántsággal.
Mivel a belső várban a felrobbant lőportorony miatt tomboló tűzvészt a védők nem tudták elfojtani, Zrínyi Miklós a várból való kitörés mellett döntött.
A kirohanás előtt a halálra szánt vitézek letettek minden védőfelszerelést, pajzsot, sisakot, és páncélt.
1566. szeptember 7-én, a kora délutáni órákban, a belső vár udvarán gyülekező mintegy 300 életben maradt védő, miután az utolsó ágyúikat rásütötték a várkapu előtt gyülekező törökökre, kinyitották a kaput,
és a várkapitánnyal az élükön a „Jézus segíts!" csatakiáltást hallatva, gyalogosan kirohanva rátörtek az oszmánokra.
A várkapun át váratlanul kizúduló védőktől a törökök megzavarodtak,
akik halált megvető bátorsággal, kardjaikat villogtatva vettették rá magukat a megdöbbent oszmán harcosokra.
Ám a hatalmas túlerőben lévő törökök gyorsan felocsúdtak, és nyíl valamint golyózáport zúdítottak a reménytelen helyzetbe került védőkre.
Zrínyit rögtön a roham elején több lövés is eltalálta, amitől a hős várkapitány holtan a földre rogyott. Az elesett bánnak fejét vették, és az ostrom után a török táborban kopjára tűzve, közszemlére tették ki. A vezérét vesztett kevés életben maradt vitéz visszaszorult a várudvarra,
de még bent az épületben is teremről teremre védekeztek mindaddig, amíg az utolsó szálig el nem estek.
Zrínyi és vitézei valamennyien hősi halált haltak, Szigetvár elesett, ám a törökök is nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek el a hősök elszánt védekezésétől.
Az önfeláldozó hősiességnek az a magas foka, amit Zrínyi Miklós és vitézei tanúsítottak az oszmán hódítókkal szemben,
arra indította a pápát, hogy Magyarországnak „a kereszténység védőbástyája- propugnaculum christianitatis „ – címet adományozza.
A magyarországi eseményeket feszült figyelemmel kísérte az egész keresztény Európa,
mivel nagyon tartottak a muszlim invázió továbbterjedésétől.
1566-ban Szigetvár képletesen egész Európát és a kereszténységet is védelmezte az Oszmán Birodalom ellenében.
Az 1566-os ostrom után még a távoli Anglia templomaiban is hetente háromszor mondták el a canterbury érsek törökellenes imáját Zrínyi Miklós és hős katonái emlékére.
Igaz, hogy az életüket a hazáért feláldozó vitézek mind oda vesztek és Szigetvár elesett, de a törökök is nagyon súlyos veszteségeket, több,mint 20.00 halottat voltak kénytelenek elkönyvelni.
Az ostromló sereg 42 %-a odaveszett,
a török táborban pedig az oszmán szultán és az iszlám kalifája, Szulejmán is meghalt szeptember 6-án. A padisah ezért már nem láthatta csapatai győzelmét, amikor a csata utolsó napján, szeptember 7-én Zrínyi és vitézei kitörtek a várból.
A szigetvári ostrom után nem csak Magyarországon, de Európa-szerte is képsorozatok, metszetek készültek Zrínyiről
és a kirohanásáról, továbbá a védők hősisségét méltató füzetek tömegét nyomtatták, melyekben Zrínyit, mint a „magyarok Főnixét" emlegették.
A szigetvári védők tanúsította hősiesen önfeláldozó és bátor magatartás akkoriban követendő példává vált. A magyarok felfogása szerint a „hitért és hazáért" harcoltak, ezt tanította számukra a környezet és a vallás, a katolikus valamint a protestáns is egyaránt.