A pálosok rendje az egyetlen, magyarok által alapított és mind a mai napig létező nemzetközi szerzetesrend.
A 14. században élt történetíró, Küküllei János (1320-1394), aki általános esztergomi érseki helynök és I. (Nagy) Lajos király belső személyi titkára volt, 1389-ben pergamenre vetett „Lajos király viselt dolgai” című historikus munkájában azt írja,
hogy a rend testvéreit még I. (Anjou) Károly Róbert király, Nagy Lajos apja telepítette le, de csak kevés kolostorral rendelkeztek,
Szentlőrincen, valamint a Pilis erdejében három helyen: Szentkereszten, Szentléleken, valamint Szentlászlón, a 13. század közepén.
Ebben az időben azonban a pálosok többsége még remeteként élt és kóborolt az országban.
Más források szerint azonban már Károly Róbert előtt is létezett pálos rendház, és a szerzeteseknek IV. (Kun) László adományozott először birtokot a Pilisben.
A Magyar Pálosok Rendjét Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította meg, a 13. század derekán.
A pálos rendi remeték egészen a 14. század elejéig a pilisi erdőkben éltek.
Gyakran felkeresték Özsébet, aki 1246-ban lemondott egyházi hivataláról és javadalmairól, pénzét szétosztotta a szegények között, majd elvonult rendtársaihoz a Pilisbe.
A pálosok végül Pilisszentléleken, a Csévi-szirtek alatt telepedtek le.
Özséb és rendtársai Pilisszántó közelében, a kesztölci völgy fölötti magaslaton már 1250-ben templomot és monostort építettek
a Szent Kereszt megtalálásának tiszteletére, a remeték számára. A Pilis az Árpád-korban a magyar királyok egyik kedvelt vadászterületének számított.
IV. László király 1287-ben Péter remetének és társainak adományozta a pilisi királyi vadászházat és a hozzá tartozó területet, hogy ott kápolnát és kolostor építsenek.
Ebben a kolostorban fordult meg Károly Róbert 1323-ban, majd később a fia, Nagy Lajos is,
aki rendszeresen itt töltötte a nagyhetet.
Lajos, miután 1342-ben trónra lépett, újabb birtokokat adományozott a pálosoknak.
A pálosok, akik a magyar, valamint a szomszédos népek vallási és kulturális életében is jelentős szerepet játszottak, szigorúan vezeklő életet éltek, vezeklésüket pedig az ország és népe üdvére ajánlották fel Istennek.
I. Lajos uralkodása volt a rend felvirágzásának ideje,
mivel a király nagyon megkedvelte a pálosokat. Az uralkodó 1352-ben Márianosztrán kolostort és templomot emeltetett az általa nagyon tisztelt Mária, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére, a kolostorba pedig pálos rendi szerzeteseket telepített.
Maga a település is a templom védőszentjéről kapta a nevét, mivel a latin Maria nostra azt jelenti, hogy a mi Máriánk.
A márinosztrai volt Nagy Lajos, a középkori magyar és európai történelem egyik kiemelkedő uralkodójának legkedvesebb kolostora,
ahol gyakran időzött a király. A magyar király velencei hadjárata előtt Lukács atya, a házfőnök, itt jövendölte meg Lajosnak a győzelmet, és azt is, hogy meg fogja szerezni a velenceiektől Szent Pál testét, ahogyan azt korábban megfogadta.
A legenda szerint Lukács atya a jövendölés emlékére egy hársfacsemetét ültetett el a kolostor kertjében, amelynek a Lajos fája nevet adta,
a fa azonban a török ellen vívott 16. századi harcokban elpusztult.
Lajos – akit a lengyel rendek 1370-ben királyukká választottak –, a halála évében, 1382-ben 16 pálost küldött Lengyelországba, akik számára kolostort alapított Czestochowa városában.
A király a kolostoralapítással egyidejűleg leányának, Hedvignek, a lengyel korona várományosának egy Mária-ikont adományozott.
Hedviget az egyház később szentté avatta,
akinek, mint a lengyelek jó emlékű és mélyen tisztelt királynőjének, Krakkóban van a sírja, ami mind a mai napig az ország egyik fontos búcsújáró helyének számít.
A király által alapított lengyelországi pálos kolostor, ahol a Hedvignek adományozott Mária-kegyképet, a Fekete Madonnát is őrzik, szintén népszerű zarándokhelynek számít.
A győztes Nagy Lajos, valamint a Velencei Köztársaság 1381. augusztus 24-én békét kötöttek az észak-itáliai Turin (a mai Torino) városában. A velenceiek a király kiengesztelésére Remete Szent Pál ereklyéit is Lajosnak ajándékozták.
A király ennek nagyon megörült, mert így teljesíthette a márianosztrai pálosoknak tett fogadalmát,
amely szerint ha Isten megsegíti a velenceiek ellen vívott csatában, megszerzi számukra Remete Szent Pál földi maradványait. Szent Pál testereklyéit ünnepélyes szertartás keretében a Buda melletti szentlőrinci hegytetőn álló pálos kolostorban helyezték el.
Mivel a szent sírjánál a legtöbb csoda kisgyermekekkel történt,
Remete Szent Pál lett a kisgyermekek védőszentje.
A török hódoltság idején a márianosztrai középkori pálos klastrom elpusztult. A kolostort a törökök kiverése után, 1711-ben Széchényi György esztergomi érsek hagyatékából építették újjá.
Az új kolostorépület mellé emelt barokk stílusú templomot 1729. augusztus 14-én, Nagyboldogasszony vigíliáján szentelték fel.
A pálos szerzetesből lett Eszterházy Imre esztergomi érsek, hercegprímás, a betegsége miatt segédpüspökét, Berényi Zsigmondot bízta meg a szertartás levezetésével.
Húsz évvel később, 1749. augusztus 31-én fényes ünnepség közepette koronázták meg a templomban elhelyezett Mária-kegyképet is.
A 18. századi francia felvilágosodás hatása alá került II. József császár és király 1786-ban rendeletileg feloszlatta szerzetesrendeket.
A királyi dekrétum szerint a kolostorokban fellehető ingóságokat el kellett árverezni,
ezért a kolostort teljesen kiürítették.
Az utolsó pálos rendi szerzetes 1786. augusztus 30-án hagyta el a márianosztrai rendházat. Ezután a klastrom egészen 1858-ig üresen állt. Ebben az időben az egyházmegyés papok látták el a szolgálatot a templomban,
majd a vincés nővérek vezetése alatt női börtönné alakítottak át az egykori rendházat, amely 1950-től férfi fegyházként és börtönként működik.
A pálosok csak nagyon hosszú idő után, a rendszerváltás hajnalán, 1989-ben tértek vissza Márianosztrára. A múltban a magyar történelem számos híressége megfordult a márianosztrai kolostor falai között.
Az 1456-os nándorfehérvári győzelemben kulcsszerepet játszó Kapisztrán János ugyanúgy meglátogatta, mint Mátyás király – a rend patrónusa – és felesége, Beatrix, valamint több királyi személy is.
A középkori magyar uralkodók kifejezetten kedvelték a pálos rendet, amelynek kiváltságokat és adómentességet adományoztak.
Nagy Lajos azonban nemcsak Márianosztrán alapított pálos kolostort, hanem a mai Szlovákia területén, a Máriavölgyben (Marianka) is pálos klastromot és kegytemplomot emeltetett 1377-ben, amelyet szintén Szűz Mária tiszteletére szenteltek fel, 1380-ban.
Az Ausztriában fekvő híres zarándokhely, Mariazell gótikus stílusú kápolnáját szintén Lajos alapította ugyancsak a Szűzanya tiszteletére, amelyet bőségesen ellátott adományokkal és kegytárgyakkal.
Lajos hitbuzgó keresztény király volt, aki uralkodását Istennek rendelte alá.
Miután látta, hogy az ország az általa megteremtett békének és jólétnek köszönhetően virágzik, idősebb korára félrevonultan élte életét.
Úgy döntött, hogy felhagy a hívságos földi dolgokkal, így például felhagyott korábbi kedvenc időtöltésével, a vadászattal is.
Az uralkodó utolsó éveiben magányosan, elmélkedve élt.
A magyar történelem egyik legkiválóbb királya, hosszú, kereken negyven évig tartó uralkodás után, 1382. szeptember 11-én halt meg.
Öt nap múlva a magyar királyok ősi koronázó városában és fő temetkezési helyén, Fehérváron, a Boldogságos Szűz társaskáptalanja mellett álló és általa alapított kápolnában helyezték örök nyugalomra a derék uralkodót.