A liszt lilás elszíneződését az anyarozs nevű gomba fertőzése okozza. Az anyarozs, vagy varjúköröm (Claviceps purpurea) nevű gabonaparazita feketés, sötétlila színű növényi kórokozó, fitopatogéngomba, amely az érett gabonakalászban a virágok helyén egy megnyúlt, 2–5 cm hosszú, görbült, fekete szklerócium, ami nem egyéb, mint a gomba egyik fejlődési stádiuma.
A középkorban csak Szent Antal tüzének nevezett fertőzés, az ergotizmus végső stádiumában érszűkületet okozhat,
ami miatt elüszkösödhetnek a végtagok, de az anyarozs gomba toxinja hallucinációt, hisztérikus dühkitöréseket, és agresszív viselkedést is előidézhet.
Az ottawai Carleton University egyetem pszichológusai, Nicholas P. Spanos és Jack Gottlieb szerint az 1692-es hírhedt salemi boszorkányper áldozatainak tüneteit is anyarozs-mérgezés okozta,
ami miatt a telepesek azt hitték, hogy a sátán garázdálkodik Salemben,
ezért boszorkányság vádjával perbe fogták és halálra ítélték a furcsán viselkedő embereket.
Bár vannak szkeptikusok, de ezt a teóriát támasztja alá az University of Maryland történész-professzora, Dr. Mary K. Matossian is.
A középkorban az anyarozs-mérgezésről azt hitték, hogy a pestishez hasonló járvány,
mert sokszor tömeges méretekben ütötte fel a fejét a kór. Más középkori járványokhoz hasonlóan ez is időről időre felbukkant, és rengeteg áldozatot szedett.
Mivel nem ismerték a megbetegedés okát, ezért sem gyógyítani, sem pedig védekezni nem tudtak ellene.
Ez volt a középkor és a korai újkor egyik legpusztítóbb, legrettegettebb betegsége,
amely az áldozatok számát tekintve rögtön a hírhedt „fekete halál", a pestis után következett a sorban.
Csak az 1770-71-ben történt tömeges megbetegedések után jöttek rá, hogy valójában mi is okozza a félelmetes kórt: a fertőzött lisztből sütött kenyér. Az anyarozsfertőzésnek, amely gomba okozta súlyos mikotoxikózis, két fajtája ismert, és az egyiket az Ergotismus gongraenosus fajnevű gomba okozza.
Az Ergotismus gongraenosus okozta fertőzésnél szédülés, hasfájás, hányás, égető érzés, bőrvörösség a jellemző tünetek, majd kialakul az érszűkület,
ami miatt elüszkösödnek, majd vérzés nélkül leválnak a végtagok.
A gombás fertőzés másik fajtája a bizserkór (Ergotismus convulsivus), ami először tüzes, égető fájdalommal, bizsergéssel jár együtt, majd epilepsziaszerű izomgörcsök lépnek fel.
Az előbbi fertőzéstípus elsősorban Franciaországban, az utóbbi pedig a mai Németország és Oroszország területein volt különösen gyakori a középkorban és a korai újkorban.
A fertőzést okozó gomba több mint 100 biológiailag aktív vegyületet tartalmaz, elsősorban alkaloidokat,
ezek közül néhány az ergot és származékai, az ergolin, az ergotomin, valamint a lizergsav, ami az LSD alapanyaga, és ez váltja ki a fertőzötteknél a hallucinálást és a hisztéria-rohamokat.
A betegség főleg hideg, csapadékos időjárás idején ütötte fel a fejét.
A 14. századtól a 19. századig tartó, és az átlagosnál jóval hűvösebb periódus, az úgynevezett „kis jégkorszak" alatt az anyarozs mértéktelenül elszaporodott, a kedvezőtlen időjárás miatt a búzatermés megcsappant, a rozs pedig ritkán valamint nem egyenletesen szökkent szárba, és hosszan virágzott.
Mivel a fitopatogén gomba a gabona virágját támadja meg (a fertőzött virágokon észlelhető a feketeszínű úgynevezett varjúkarom) ez kedvező feltételeket teremtett az anyarozsfertőzés terjedéséhez.
Az ergotizmust már az ókorban, az időszámítás előtt is ismerték a Közel-Keleten és Kelet-Európában.
Az anyarozsmérgezésről szóló első írásos emlékek Franciaországból származnak,
az 1089-es tömeges mérgezés idejéből. A járványszerű megbetegedés rohamos terjedésekor terjedt el az a szóbeszéd, hogy aki Arles-ben Szent Antal ereklyéje előtt imádkozik, az hamarosan meggyógyul.
Egy frank nemesember, Gaston, aki ugyancsak a szent ereklyéje előtt imádkozott a beteg fiáért, a fiú felgyógyulása iránti hálából 1095-ben ispotályt, betegápoló társaságot alapított St. Didier-de-la-Mothe-ben, ahol a betegek patrónusa, Remete Szent Antal ereklyéit őrizték. 1218-tól a társaság tagjai szerzetesi fogadalmat tettek, és 1297-ben egyházi kezdeményezésre az Ágoston-rend részévé váltak.
A rend fénykorában 369 ispotályt tartott fenn Európában,
1777-ben pedig beolvadt a Máltai Lovagrendbe. Az antoniták Magyarországra is eljutottak, a szepességi Darócon, valamint Pozsonyban volt kolostoruk.
A középkori Európa sokat köszönhetett a rendnek a mezőgazdaságban és közegészségügyben végzett áldásos ténykedéséért.
A keresztény zarándokok szent tűznek (sacer ignis), majd később Szent Antal tüzének hívták a félelmes kórságot.
De nem csak az ergotizmust mondták Szent Antal tüzének, így neveztek minden ehhez hasonlatos bőrnyavalyát,
ami vörös és viszket, így többek között a skarlátot, a kanyarót, a csalánkiütést, orbáncot, ekcémát, és más gomba, valamint baktérium okozta fertőzéseket illetve bőrbetegségeket is.
Az anyarozsfertőzés a középkor sötét árnyaként azonban még a 20. században is felütötte a fejét,
1926 és 1927 között tizenegyezer elhunyt áldozatot követelt a fertőzés a Szovjetunióban, de 1928-ban Angliában, majd 1951-ben Franciaországban összesen 200 megbetegedés és 7 elhalálozás történt.
A változatosabb, modern étrendnek, a fejlett malomipari technológiának és a növényvédelemnek, valamint a szigorú közegészségügyi előírásoknak, továbbá a toxikus gombáról szerzett ismereteinknek köszönhetően ma már azonban nem kell attól tartanunk, hogy bennünket is megéget Szent Antal tüze.