„Egy ilyen merénylet Ausztria történelmétől idegen, teljesen hihetetlen!”
(Von Sailer, pécsi polgármester, 1853 februárjában)
1853. február 18-án nem sokkal délután egy óra előtt Ferenc József ausztriai császár a szárnysegédje, O'donell Miksa ezredes társaságában a szokásos ebéd utáni sétájára indult el a Hofburgból, az egykori várfal mentén.
A középkori eredetű városfal a mai Ring (a bécsi nagykörút) nyomvonalában húzódott. Ott, ahol napjainkban az osztrák főváros híres sétálóutcája, a Kärntner Straße kezdődik,
és ahol most a bécsi opera épülete látható,
átellenben, a jelenlegi Bristol Szálló helyén állt a régi bástyafal.
A 19. század derekán még meglévő bástyafal mentén facsemetékkel és virágágyásokkal beültetett sétány terült el,
amelynek egyik, a bástya tőszomszédságában álló padján egy jól öltözött fiatalember üldögélt.
A mindaddig ismeretlen, Csákvárról elszármazott, Bécsben élő magyar szabó, Libényi János nevét azonban alig egy-két óra múlva az egész császárváros megismerte.
Ferenc József pontban délután egy órakor érkezett meg a Kartnertorhoz. A császár a bástyafal mellvédjéhez lépett, hogy azon áthajolva megtekintse a sáncárokban felállított újoncszázad gyakorlatozását.
Ekkor ugrott oda hozzá Libényi, aki kést rántott elő a kabátja alól, és azzal erőteljesen a császár nyaka felé szúrt.
Az uralkodó megtántorodott és a földre roskadt, ám a merénylőnek már nem adatott meg az újabb szúrás lehetősége, mert O'donell ezredes a segítségére rohanó Joseph Ettenreich bécsi hentesmester segítségével leteperte a támadót.
A császár egyenruhájának magas, keményített gallérja nagyobbrészt felfogta a szúrás erejét,
alapvetően ennek köszönheti Ferenc József, hogy életben maradt.
Az uralkodónak még sikerült a saját lábán eljutnia Albrecht főherceg közelben álló palotájához, ahonnan a Burgba szállították.
A sérülését ellátó udvari orvos megállapította, hogy a merénylő késszúrása nem ért életfontosságú szervet, de a seb mégis súlyosnak bizonyult; mert néhány napig kérdéses volt, hogy a császár nem fog-e megvakulni.
Az uralkodót ért támadás mély megdöbbenést és nagy izgalmat váltott ki Bécsben. Alig három órával a merényletkísérlet után már az utcákra is került a Wiener Zeitung különkiadása Libényi János elvetélt tettéről.
Ferenc József megmenekülésének örömére este hat órakor hálaadó szentmisét celebráltak
a zsúfolásig megtelt Stephans dómban, amelyen a császári család tagjai is megjelentek. Libényi letartóztatása után nagy erőkkel azonnal megkezdődött a nyomozás.
A vizsgálatot vezető inspektoroknak az volt a prekoncepciója, hogy a sikertelen merénylet hátterében kiterjedt összeesküvés állhat.
1853 februárjában igen forró volt a helyzet a Habsburg Birodalomban,
hiszen mindössze néhány nappal Libényi János merényletkísérlete előtt, február 6-án Milanóban az osztrák elnyomás elleni fegyveres felkelés tört ki. A nyomozók ezért is keresték az összefüggést az olaszországi események, valamint Libényi tette között.
Persze, egy titkos magyarországi összeesküvés szintén tetszetős és hihető hipotézisnek tűnt a buzgó bécsi detektívek számára, mert mindenki tudta, hogy akkortájt, a Bach-korszak éveiben Ferenc József volt a leggyűlöltebb személy a „rebellis magyarok” földjén.
A nyomozók mindent el is követtek, hogy bebizonyítsák, kiterjedt nemzetközi összeesküvés áll a február 18-i félresikerült merénylet hátterében.
Ezért nem fogadták el Libényi vallomását, aki váltig azt állította, hogy kizárólag egymaga tervelte ki és hajtotta végre tettét. A magyar szabó tettének motívumáról azt nyilatkozta,
hogy az Aradon kivégzett tizenhárom tábornok megbosszulásáért akarta megölni a császárt,
aki noha könnyedén megkegyelmezhetett volna a mártíroknak, ám mégsem tette meg ezt.
A bécsi vizsgálók nem hittek Libényinek,
pedig a legnagyobb igyekezetük ellenére sem sikerült semmiféle bizonyítékot felmutatniuk, ami alátámaszthatta volna a vélelmezett nemzetközi összeesküvést. Kempen rendőrminiszter fel is jegyezte naplójában, hogy Libényi
... részben tagad, részben valótlanságot állít.
Pedig amit az aradi vértanúkért bosszút esküdő magyar szabó állított, az volt a színtiszta igazság.
Libényi János 1831. december 8-án született a Fejér megyei Csákváron, id. Libényi János szűrszabó céhmester és Lukács Erzsébet gyermekeként. A szabómesterséget apjánál tanulta ki, majd Székesfehérváron, illetve Győrben dolgozott segédként.
A szabadságharc idején Aradra került, ahol a Hadfelszerelési Bizottmánynál dolgozott katonai szabóként,
ám harci cselekményekben nem vett részt. Az ifjabb Libényi a világosi fegyverletétel után költözött Bécsbe.
Haynau rémuralma idején fogalmazódott meg benne a szándék, hogy bosszút álljon a „véreskezű zsarnokon”,
aki nem adott kegyelmet az aradi tizenháromnak. A fiatalember nem volt mentes sem a szélsőséges nézetektől, sem pedig a nagyotmondástól, hiszen bécsi kollégáinak azzal dicsekedett, hogy a szabadságharcban a felkelőknél szolgált, illetve Zichy Ottó gróf küldönce volt, akivel a forradalom leverése után is tartotta a kapcsolatot.
A társai közül nem mindenki vette komolyan a magyar kollégájuk kiszínezett történeteit, mint ahogy egyikük a nyomozás során jegyzőkönyvbe is mondta:
Csak nevettünk rajta, korlátolt, ártalmatlan embernek tartottuk.
Ám a túlbuzgó inspektorokat – noha semmi sem támasztotta alá a hipotézisüket – semmi sem tudta eltántorítani attól a meggyőződéstől, hogy a magyar szabó egy szerteágazó titkos lázadócsoport tagja lett volna.
Libényi János felett statáriális hadbíróság ítélkezett, amely felségsértés bűntette miatt kötél általi halálra ítélte a szabót. Ferenc József nemcsak az aradi tizenháromnak,
hanem neki sem kegyelmezett meg,
így alig nyolc nappal a merényletkísérlet után, 1853. február 28.-án az akkor 21 éves fiatalemberen végre is hajtották a halálos ítéletet.
A merénylet következményeként ismét fokozódott az elnyomás, és újabb megtorlási hullám indult. Ferenc József, aki 1852-ben a békülés jegyében nagy körutat tett Magyarországon, és már éppen azon gondolkodott, hogy feloldja az 1849 után bevezetett rendszabályokat, Libényi merényletkísérlete után meggondolta magát.
A teljes megbékélésre, az 1867-es kiegyezésre még kereken tizennégy évet kellett várni.
Ferenc József ellen hosszúra nyúlt uralkodása alatt összesen hétszer kíséreltek meg merényletet,
mind a hét alkalommal sikertelenül.
Az uralkodó családtagjai azonban már korántsem voltak ennyire szerencsések:
Erzsébet császárnéval 1898-ban egy olasz anarchista végzett Genfben, a császár unokaöccse, Ferenc Ferdinánd trónörökös életét pedig 1914. június 28-án Szarajevóban egy szerb diák, Gavrilo Princip pisztolygolyói oltották ki.