A csecsemők érzékenyek a különféle nevetésre, és ez egy igen korán kialakuló eszköz számukra, melyet a komplex társadalmi világ megértéséhez és navigálásához használnak
– mondta Athena Vouloumanos, a New York-i Egyetem Pszichológiai Tanszékének egyetemi docense, a tanulmány egyik társszerzője a vizsgálatok eredményeiről. – Elég, ha csak egy rövid ideig halljuk két ember közös nevetését, ám ez már bőséges információkat árul el az emberi kapcsolatainkról, és ezeket az öt hónaposnál fiatalabb csecsemők már észreveszik.
A kutatók szerint amikor egy embercsoport egyszerre nevet, akkor lehetséges, hogy mérni tudjuk a kapcsolatuk természetét – akár barátok, ismerősök, akár idegenek – a finom hangzásjelek alapján.
Ha kívülállóként megfigyelünk más embereket, akik együtt nevetnek, akár csak egy másodperc elegendő információt szolgáltathat ahhoz, hogy felmérjük, hogy ezek az emberek barátok
– magyarázta Gregory Bryant, a UCLA kommunikációs tanszékének professzora, aki munkatársaival évek óta vizsgálja a nevetés alapján mérhető adatokat.
Eredményeik alapján kijelenthető, hogy a barátok általában spontán módon nevetnek együtt, illetve hogy ez a képesség nem ismer kulturális határokat.
Egy olyan erősen együttműködő fajnál, mint a miénk, nagyon fontos, hogy az egyének helyesen azonosítsák mások társadalmi szövetségeit
– mutatott rá Bryant professzor. – Ha a nevetés segítheti az embereket abban, hogy ezt megtegyék, akkor valószínűleg szerepet játszhat a társadalmi kommunikációban, ami végül a kölcsönösen együttműködő, kooperatív kölcsönhatásokhoz vezet.
Az új tanulmányukban Bryant és Vouloumanos arra voltak elsősorban kíváncsiak, hogy
ez a képesség milyen korán alakul ki, és hogyan "lepleződnek le" az idegenek és a barátok csak a nevetésük által.
Az első kísérlet során a kutatók azt mérték fel, hogy a csecsemők milyen hosszú ideig képesek hallgatni a korábban rögzített hangfelvételeket, amelyeken felváltva nevettek együtt idegenek és barátok. Az eredmények azt mutatták, hogy a babák sokkal szívesebben és hosszabban hallgatták a barátok közös örömködését.
A második kísérlet vizuális volt. A csecsemők kétféle videót néztek a képernyőn, vagy két barátot vagy két idegent, akik éppen „kölcsönhatásban" voltak.
A barátság jelzésére a tesztekben közreműködő két színész egymással szemben állt és mosolygott egymásra, míg az „idegenek" állapotában a színészek hátat fordítottak egymásnak.
Mindkét videofelvételen kimerevítettek egy-egy képet, ahol a színészek a csecsemőkre néztek semleges arckifejezéssel és ebben a pillanatban váltakozó hangfelvételeket játszottak le nekik barátok és idegenek közötti nevetésről. Bizonyos esetekben a kutatók összekeverték az audiofelvételeket: idegenek közös nevetését olyan képekkel variálták, ahol a barátok láthatóak egy vidám szituációban.
Ahogy az várható volt, a csecsemők hosszabb ideig voltak képesek figyelni, amikor a közös nevetés és az interakció párosítása nem volt megfelelő
– magyarázta Athena Vouloumanos. – Ez normális reakció a hallott és látott kapcsolat jellege közötti inkongruencia miatt. Az a képesség, hogy hogyan értékeljük az egyének társadalmi viszonyait feltáró akusztikai jellemzőket, már a csecsemők korai életszakaszában megjelenik.
A kutatók eredményeiket a Scientific Reports tudományos folyóiratban publikálták.