Az Albertai Egyetem kutatói a Tyrannosaurus rex fajba tartozó ősgyík hosszát több mint 12,8 méteresre, a tömegét mintegy 8,87 tonnásra becsülik.
A The Anatomical Record című szaklap aktuális számában megjelent tanulmányuk szerint Scotty egyben a Kanadában valaha feltárt legnagyobb dinoszauruszcsontváz.
Maradványaira 1991-ben bukkantak a Kanada középnyugati részén elterülő Saskatchewan tartományban. A paleontológusok csaknem egy éven át dolgoztak, hogy a gigantikus csontvázkövületet kiszabadítsák a kemény homokkő ágyból.
A kibontást Phil Currie, az Albertai Egyetem paleontológusa vezetésével végezték. Csak nemrégiben sikerült Scotty minden megtalált maradványát összeilleszteni, és az egész csontvázat megmérni.
A „zsarnokgyík” 66 millió évvel ezelőtt élt a mai Kanada területén.
„Jelentős méretkülönbségek lehettek a T. rexek egyedei között, egyesek nyurgábbak, mások robosztusabbak voltak, Scotty az utóbbiak közé tartozott. Miután gondosan megmértük a lábait, a csípőjét, a vállait, kiderült, hogy robosztusabb volt, mint a T. rexek összes ismert egyede, így ő az eddig feltárt leghatalmasabb húsevő a világon” – magyarázta a Science Daily portálnak Scott Persons, a tanulmány vezető szerzője.
Scotty nevét arról a skót viszkiről kapta, amellyel a megtalálására koccintottak a tudósok.
Az egyed nemcsak méretével döntött rekordot, hanem életkorával is.