Az ősi leletre Pavel Efimov bukkant, aki az óriásfarkas fejét átadta a kutatóknak, akik megállapították, hogy a vadállat nagy valószínűséggel több mint 40 ezer évvel ezelőtt, vagyis a Pleisztocén korszak végén élhetett. Az elemzések arra is rámutattak, hogy a kifejlett példány életkora kettő és négy év között lehetett, amikor elpusztult.
Az állandóan fagyott altalajnak köszönhetően kitűnő állapotban megőrződött
fej körülbelül 40 centiméter hosszú, ami egy modern kori farkas testének körülbelül a felét teszi ki, ami átlagosan 66 és 86 centiméter között mozog.
A The Siberian Times szerint ezek az első, ilyen kitűnő állapotban megőrzött, felnőtt farkas maradványok amelyek a Pleisztocén korból származnak.
A kutatók már korábban is rábukkantak az ősi farkasok maradványaira, de egyik sem volt ilyen jó állapotú, most a most felbukkant óriási példány feje. Nemrég egy mumifikált farkaskölyköt találtak Kanada északi részén, amelyekről a későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy ötvenezer évvel ezelőtt élhettek az amerikai kontinensen.
Emellett néhány éve a Szibériában felfedezett, harmincötezer éves farkascsontokból kinyert DNS minták segítségével próbálták meg rekonstruálni a kutyák és a farkasok közötti evolúciós köteléket.
A svéd Természettudományi Múzeum kutatói most az újonnan felfedezett farkasfej DNS-ét vetik mélyreható vizsgálat alá, hogy összehasonlítsák az ebből származó genetikai információkat a modern farkasokéval.
A negyvenezer éves, kissé bizarr és ijesztő óriásfarkas feje most egy tokiói kiállítás részét képezi, ahol a gyapjas mamutokkal és más, korabeli állatokkal együtt reprezentálja a korszak élővilágát.