175 éve volt a reformkor legnagyobb diadala

A rendek évről-évre értek el eredményeket

1844. november 13. méltán a reformkor egyik legnagyobb győzelme, amikor Habsburg-Lotaringiai Ferdinánd osztrák főherceg (V. Ferdinánd néven magyar király) meghajolt a reformerek és a magyar nemzet több mint félévszázados követelése előtt. Az uralkodó pontosan 175 éve szentesítette az úgynevezett II. törvénycikket, ezzel hivatalossá tette a magyar nyelvet hazánkban.

„Alig akad olyan árnyalat, melyet hajlékony, rugalmas, gazdag nyelvünkön ma nem fejezhetnénk ki."
(Kosztolányi Dezső)

Az uralkodó határozottan fogalmazott

A magyar nyelv fontosságára nem más hívta fel a figyelmet, mint a kalapos király néven is ismert II. József.

Megalázni és elszegényíteni a nagyokat, ez a tervem. Mindenki az államot tartozik szolgálni, amelynek megszemélyesítője az uralkodó"

– jelentette ki a monarchia egységesítéséről, az igazgatás korszerűsítéséről, a kiváltságosok engedelmességre szorításáról. Az alsóbb rétegek nagyobb megbecsüléséről szólt rövid fogalmazványában és ez a nyelvhasználatot érintő kérdéseket sem kerülhette el.

II. József német-római császár és magyar király, a "kalapos király" Forrás: Wikimedia Commons

És ahogy az uralkodó igen határozottan fogalmazott a célokat illetően, úgy nem válogatott az eszközökben sem. Egyszer konkrétan így fogalmazott Magyarországot illetően: „bizonyos dolgokat el kell határozni, kerül amibe kerül".

Híres nyelvrendeletét 1784. május 11-én adta ki, amelyben a latin helyett a németet tette hivatalos nyelvvé az országban.

Ez többek között azt is jelentette, hogy a főkormányszékek bevezették a német nyelvű ügyintézést, miközben az iskolai oktatásban, de még a papnevelésben is a németet főtantárgyként tanították.

Magyarország minden területén a német nyelvet tették kötelezővé Forrás: Getty Images

Jószerivel el sem tudott helyezkedni senki, aki nem beszélt németül, de határidőt is szabtak azoknak, akiket már egy hivatali állásban foglalkoztattak; aki nem vette jól a nyelvi akadályt, azt kíméletlenül elbocsátották.

A rendelet tiltakozásokat váltott ki

A rendelet nagy felháborodást váltott ki Magyarországon, ami nem csak diszkriminatív volt, de igen elmérgesítette II. József (aki meg sem koronáztatta magát a magyar koronával) és az ország viszonyát.

A "kalapos király" ezzel kivívta a magyar rendek ellenszenvét Forrás: Getty Images

„Ha a magyar nyelv Magyarországon és Erdélyben közönséges volna, úgy lehetne ezzel, az ország dolgaiban, a deák helyett közönségesen élni, de tudnivaló, hogy a német, az illíriainak egynehány neme és az oláh nyelvek majd szinte olyan szokásban vagynak, hogy eszerént a magyar nyelvet közönségesnek éppen nem lehessen tartani. Nincsen tehát más nyelv a német nyelven kívül, amelyet a deák helyett az ország dolgainak folytatására lehessen választani, amellyel tudniillik az egész monarchia, mind a hadi, mind pedig a polgári dolgokban él: minémű nagy hasznára szolgáljon az a közjónak, ha az egész monarchiában csak egy nyelv uralkodjék, azon folyjanak a törvényes dolgok, és ezáltal a monarchiának minden nemű részei minémű szorosan köttessenek öszve, lakosai pedig közelebb való atyafisággal egyesüljenek? Akárki is átalláthatja, és Franciaországnak, Angliának és Muszkaországnak példái elég meggyőzhetik." – jegyezte többek között az 1784-es nyelvrendelet, hozzátéve, hogy a papi és a világi tisztségeknél három év türelmi időt vezetnek be és a „született magyar nyelvet" el kell hagyni.

II. József halálos ágyán visszavonta a nyelvrendeletet Forrás: Wikimedia Commons

Bár a törvény értelmében többé-kevésbé sikerült ezeket az újításokat végrehajtani, a magyar nép egy másodpercig sem tudta azt elfogadni. A folyamatos tiltakozások és ellenkezések mellett egyre inkább fellángolt a magyar nyelvújító mozgalom. II. József engedve a nyomásnak halálos ágyán visszavonta a megalázónak is nevezhető rendeletet.

Minden évben kiharcoltak egy kisebb engedményt

A magyar rendek folyamatosan az önállóság megerősítésére törekedtek. Szó szerint követelték, hogy a magyar közigazgatás, és az országvezetés nyelvét változtassák magyarra. Persze közben arról sem feledkeztek meg, hogy ezzel saját hivatali elhelyezkedésüket is biztosítják.

Az oktatási rendszert is érzékenyen érintette a német, mint főtantárgy oktatása Forrás: Fortepan

Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem

– fogalmazta meg Bessenyei György, a magyar felvilágosodás egyik vezető és meghatározó egyénisége, aki a nemzeti kérdést és a magyar nemzeti hagyományokat különösen a szívén viselte.

A tiltakozáshoz a reformértelmiségiek is csatlakoztak, így 1790-től kezdve minden évben sikerült az országgyűlésben kiharcolni egy-egy engedményt az udvartól. Ebben játszott döntő szerepet

Decsy Sámuel magyar-nyelvi nemzeti programja, az úgynevezett Pannoniai Féniks, avagy hamvából feltámadott magyar nyelv című írás.

A Pannonia Féniksz hozta meg az első, úttörő változást Forrás: regikonyvek.hu

A dokumentum az anyanyelvűség propagandájával foglalkozott, részletesen elemezte az elmaradt hazai viszonyokat, és a nyelvművelés kérdéseit a nemzeti lét valamennyi lényeges jelenségével együtt tárgyalta. A kor ilyen tárgyú röpiratai közül ez volt talán az egyik legismertebb írás, amelyet a későbbiek során is rengetegszer idéztek.

Évről-évre értek el eredményeket

A következő években a magyar rendek törekvéseinek köszönhetően mondhatni felgyorsultak az események. Egy év múlva a felsőbb- és középiskolákban a magyar nyelvet már fakultatívként lehetett választani és újabb egy esztendőt követően már rendes tantárgyként oktatták az oktatási intézményekben.

Elérték, hogy újra tantárgyként oktassák a magyar nyelvet Forrás: Fortepan

1805-től már magához a királyhoz és az udvari kancelláriához is lehetett latin-magyar nyelvű beadványokkal és felterjesztésekkel fordulni; még a törvényhatóságok és a helytartótanács levelezését is engedélyezték magyarul. Amikor 1827-ben megjelent a XI. törvénycikk a magyar nyelvművelő társaság megalapításáról, a későbbi Akadémiáról,

Széchenyi István felajánlotta birtokainak egy évi jövedelmét, hatvanezer forintot a Tudós Társaságnak.

A család leghíresebb sarja, Széchenyi István gróf, a "legnagyobb magyar" (Schoefft József festménye) Forrás: Wikimedia Commons

Három év múlva az úgynevezett VIII. törvénycikk már szabályozta, hogy a városi és vármegyei bíróságok előtt magyar nyelven folytatódjanak a perek, illetve kötelezte a közhivatalnokokat és ügyvédeket a nyelv ismeretére.

A rendek évről-évre értek el eredményeket Forrás: Fj Mol

Az 1836-os III. törvénycikk a magyar anyakönyvvezetés bevezetéséről szólt, az 1840-es VI. törvénycikk pedig már arról rendelkezett, hogy a királyi helytartótanács körleveleit, a tárnoki székek ítéletleveleit magyar nyelven szerkesszék.

A reformkor legnagyobb diadalát aratták

A legnagyobb és áttörő változást mégis az 1844-es év hozta, amikor a király és a parlament ötödszöri üzenetváltása után V. Ferdinánd kénytelen volt aláírni a hivatalos nyelvről szóló törvényjavaslatot. Ennek értelmében ezt követően

minden törvényt magyar nyelven alkottak, az országgyűlés nyelve magyar, az ország teljes területén a hivatalok magyar nyelven kötelesek az ügyintézést végezni, minden iskolában magyar nyelven történik a tanítás.

V. Ferdinánd végre kiadta a várva várt rendeletet a magyar nyelv használatáról Forrás: Wikipédia

Közben a törvényhozással párhuzamosan megkezdődött a magyar nyelv átalakításának vitája is, amelyben a helyesírásról értekezők két táborra szakadtak: az egyik oldalon ott álltak a szóelemző-etimologikus „jottisták", akik szemben álltak a kiejtés szerinti írásmód híveivel, az „ipszilonistákkal".

Hasonlóan heves küzdelmet folytattak egymással neológusok és ortológusok.

Előbbieket a nyelv és stílusújítást szorgalmazó Kazinczy Ferenc, utóbbiakat a közérthetőség védelmében fellépő Verseghy Ferenc és Kisfaludy Sándor vezette.

Kazinczy Ferenc portréja Forrás: Wikimedia Commons/Fj Mol

Ahogy ismert, a vitából a neológusok kerültek ki győztesen. Mindent egybevetve a törvény megszületését joggal nevezhetjük a reformkor egyik legnagyobb diadalának. Az anyanyelv ünneplése 1999-ben a nemzeti ünnepek sorába is bekerült.