Kínai kutatók szerint életeket menthet a vérplazmakezelés

koronavírus
Ígéretes eredményeket hozott néhány koronavírussal megfertőződött páciensnél a vérplazma-terápia (a kép illusztráció)
Vágólapra másolva!
Az új koronavírus okozta Covid-19 betegségből már felépült páciensek vérében lévő antitestek egyetlen adagja életeket mentett koronavírussal súlyosan fertőzött 10 beteg esetében kínai kutatók tanulmánya szerint.
Vágólapra másolva!

Erőteljes kezelési mód lehet a SARS-CoV-2 vírussal szemben

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) hétfőn megjelent tanulmányukban azt írták a szakemberek, hogy a vérplazmakezelésnek köszönhetően rövidebb ideig jelentkeztek a tünetek, javult a vér oxigénszintje, és gyorsabban tűnt el a vírus a szervezetből.

Ígéretes eredményeket hozott néhány koronavírussal megfertőződött páciensnél a vérplazma-terápia (a kép illusztráció) Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Három kínai kórházban februárban kezdték el vizsgálni mintegy 300 ember bevonásával a Covid-19-en átesett betegek vérplazmájának hatékonyságát, azt,

hogy a vírus elleni harcra termelődött antitestek segíthetnek-e a frissen megbetegedetteknél a Covid-19 leküzdésében.

Az előzetes eredmények azt jelzik, hogy a régóta létező vérplazma-terápia erőteljes kezelési mód lehet a légszomjjal küszködő koronavírus-fertőzöttek esetében.

A koronavírus elleni antitestek megjelenése 5 és 14 nap között zajlott le Forrás: EuroSLA 30

A 20. század elején az orvosok a kanyaróból, gyermekbénulásból, mumpszból vagy influenzából felépült betegek vérében keletkezett antitestekkel kezeltek olyanokat, akik ezektől a betegségektől szenvedtek. Annak idején a kutatók megfigyelték, hogy ezek a betegek gyorsabban és teljesen felépültek, szemben azokkal, akik nem kaptak ilyen kezelést.

A vérplazma-terápia második napján már negatív lett a tesztje

Az Egyesült Államokban az élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA) március 24-én hagyta jóvá amerikai kutatók kérelmét ilyen típusú klinikai vizsgálatok megkezdéséhez, mivel

az új koronavírus elleni vakcina legkorábban egy év múlva vethető be,

és nincs biztos gyógyszer a betegség ellen. Folynak hasonló kísérleti kezelések Franciaországban is.

Egészségügyi dolgozók tüdőtükrözést végeznek egy koronavírussal fertőzött betegen a járvány kínai gócpontjának számító közép-kínai Vuhanban 2020. március 17-én Forrás: MTI/Hszinhua/Wang Yuguo

A kínai kutatók esettanulmánya szerint egy 46 éves magas vérnyomásos férfi, aki lázzal, köhögéssel, légszomjjal és mellkasi panaszokkal jelentkezett a kórházba és lélegeztetésre szorult, a tünetei megjelenése utáni 11. napon kapott vérplazma-infúziót.

A 12. napon vérének koronavírustesztje negatív lett, meredeken csökkent a gyulladás szintje szervezetében.

Véroxigénszintje 90 százalékra emelkedett.

Koronavírus elektronmikroszkópos képe Forrás: Phanie/NIAID-NIH/PHANIE/Niaid-Nih

A következő napon beszüntették a mechanikus lélegeztetést. Négy nappal a kezelés után a tüdő-, az immunrendszer- és a májfunkció ismét normálissá vált.

Különböző módon alakult a betegek állapota

Egy 49 éves súlyos beteg nő két nappal a vérplazmakezelés után vált vírusmentessé. A tíz beteg közül egy sem halt meg, egynél lépett fel mellékhatás, vörös folt a beteg arcán.

A tanulmányba nem vontak be kontrollcsoportot, de a kutatók

eredményeiket összevetették 10 véletlenül kiválasztott, ugyanazon kórházban kezelt beteg esetével,

akik egyeztek korban, nemben és a betegség súlyosságában.

SARS-CoV-2 Forrás: BSIP/IMAGE POINT FR - LPN / BSIP/Image Point Fr - Lpn

Nagyjából ugyanakkor került kórházba mindkét csoport. A következő hetekben azonban a két csoport betegeinek állapota igen különböző módon alakult. Az összehasonlító csoportban hárman meghaltak, hatnak az állapota stabilizálódott, egy állapota javult a kutatás ideje alatt.

A koronavírus a légutakat támadja meg, és súlyos tüdőgyulladást okozhat Forrás: Science Photo Library/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra

Hasonlóan biztató eredményekről számoltak be a vérplazmakezelésről dél-koreai kutatók,

akik két, tüdőgyulladásban szenvedő idős betegnél alkalmazták a módszert.

Kvon Dzsun Vuk, a szöuli járványügyi központ kutatója szerint a vérplazmakezelés fontos módszer lehet akkor, amikor nincs sem gyógyszer, sem oltás a Covid-19 betegség ellen.

(Forrás: MTI/dpa/AFP)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!