A mesterséges megtermékenyítés eredményességét javító projekt elvárt kimenetele volt, hogy a Pécsi Tudományegyetem vizsgálatai gyakorlatban is használható, gazdasági vonzatokkal is rendelkező eredményeket szolgáltassanak: koncepciójában az alkalmazott kutatást célozta.
A projekt célja volt továbbá, hogy sikeresen hangolja össze az egyetemi kutatás, a klinikai gyakorlat, illetve a vállalati szféra piaci igényeinek területeit.
Szakmai, kutatási szempontból a végleges elvárás pedig az volt, hogy az eddig mesterséges megtermékenyítéssel elért eredményességet jelentősen javítsa.
A projekt rendkívül sikeresnek mondható a létrejött innovatív eredmények tekintetében is: összesen öt darab szellemi alkotást azonosítottak, amelyek újdonságát a tizennyolc országban megadott szabadalmak bizonyítják Németországtól Svédországon át az Egyesült Királyságig
– tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem az Origót a program záró videokonferenciáján. – Ezen túl további hat folyamatban lévő szabadalmi eljárás sikeres lezárását várják többek között a tengerentúlon és Ausztráliában.
A szabadalmi eljárások közül kiemelkedik az úgynevezett TRL-5 fejlesztési szinten lévő chip-diagnosztikai berendezés prototípusa, amelynek a hasznosításáról már folynak a tárgyalások. A modern berendezés kifejlesztése a 77 Elektronika Kft, az Energiatudományi Kutatóintézet, a Semmelweis Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közreműködésével valósult meg.
A pályázat során megvalósuló kutatással a mesterségesen megtermékenyített embriók életképességének mikroszkopikus vizsgálatát új megközelítésű, nem-invazív biokémiai módszerekkel egészítették ki a szakemberek
– tájékoztatott a PTE. – Ez azt jelenti, hogy az emberi embriók nem válnak közvetlen vizsgálati módszerek alanyává, ugyanis a kutatások és diagnosztikus eljárások során kizárólag az embriót fejlődése első napjaiban körülvevő tenyésztőfolyadékot használták fel.
A kutatók kiemelték: ezt a tenyésztőfolyadékot a normál klinikai rutin során az embrió beültetését követően megsemmisítenék.
Molekuláris biológiai, genetikai, illetve fehérjediagnosztikai eszköztárral e folyadék felhasználásával
valósítanak meg a szakemberek legnagyobb eséllyel megtapadó embriók azonosítására alkalmas, a meglévő módszereket kiegészítő betegágy melletti gyorsteszteket.