„Felrobbantlak titeket, skót koldusokat, vissza a hegyeitekbe!"
(Guy Fawkes)
1603. március 24-én meghalt I. Erzsébet, akinek hosszú uralkodása alatt Anglia a korabeli világ egyik legerősebb nagyhatalmává vált. A „szűz királynő" halálával a Tudor-dinasztia is kihalt, és az Erzsébet által kivégeztetett szerencsétlen sorsú Stuart Mária fia, Jakab ült Anglia trónjára, mint az új uralkodóház, a skót Stuart-dinasztia megalapítója.
I. Erzsébet apja, VIII. Henrik, az angol történelem egyik legexcentrikusabb uralkodója, 1531-ben viharos körülmények között szakított Rómával, mert a Szentszék nem akart hozzájárulni az első feleségével, Aragóniai Katalinnal megkötött házasságának érvénytelenítéséhez.
Henrik, hogy megszabaduljon a Vatikán gyámkodásától, megalapította a pápai fennhatóságtól független anglikán egyházat, és saját magát tette meg az új egyház fejének.
Henrik szándéka azonban még kevés volt a radikális protestáns fordulathoz, ezért nem egyszer véres csatározásokkal terhelt hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz,
hogy az udvar megtörje a katolikusok ellenállását.
Ráadásul Henrik első házasságából származó leánya, aki 1553-ban I. Mária néven ült Anglia trónjára, bigott katolikusként megkísérelte erőszakkal felszámolni az anglikán „eretnekséget", nem véletlenül érdemelte ki kortársaitól a kevéssé hízelgő „véres" melléknevet.
Mária halála után az 1558 novemberében trónra lépett Erzsébet – aki VIII. Henrik Boleyn Annától származó leánygyermeke volt -, kemény kézzel letörte a katolikus restaurációs kísérleteket.
Hosszú, 45 éves országlása alatt erőszakkal segítette győzelemre az anglikán protestantizmust;
a katolikus főrendeket vagy eltávolította az udvarból, vagy pedig behódolásra kényszerítette, a „pápistákat" pedig súlyos bírságokkal, börtönnel vagy halálbüntetéssel sújtotta.
Erzsébet úgy tekintett a katolikus egyházra, mint Anglia politikai ellenségére,
és ezt a krédóját csak megerősített, amikor 1570-ben a pápa kiátkozással sújtotta, illetve a „legkatolikusabb" II. Fülöp spanyol király 1588-ban kísérletet tett a szigetország megszállására.
A kemény üldöztetésnek kitett - nem jelentéktelen létszámú - angliai katolikus közösség ezért mély megkönnyebbüléssel fogadta a királynő halálának hírét, és azt remélte, hogy az utódja helyre fogja állítani a vallásbékét.
Az angliai katolikus közösségnek az új uralkodóval szembeni felfokozott várakozása eleinte nem is tűnt alaptalannak. Noha I. Jakab maga protestáns volt, de az anyját, Stuart Máriát, - akit I. Erzsébet végeztetett ki-, a római egyház hívei katolikus vértanúként tisztelték, hiszen nem volt hajlandó megtagadni a hitét. De az is biztatónak tűnt számukra, hogy az új király felesége szintén katolikus volt, az ő hitüket vallotta.
Az 1603. március 24-én trónra lépett I. Jakab eleinte nem is okozott csalódást, mert eltörölte Erzsébet katolikusokat sújtó rendeleteit, és számos katolikus előkelőséget emelt magas udvari méltóságra, így az egyik legtekintélyesebb, Róma hitét valló főrendet, Northumberland grófját is.
A béke azonban csak átmenetinek bizonyult, mert a puritán többséget mélyen felháborította,
hogy a király a „pápistákat" ajnározza. A puritánok ellenállása miatt Jakab visszakozott, és 1603 végén elődjéhez hasonlóan, szembefordult a katolikusokkal.
A király 1604 februárjában visszaállította I. Erzsébet jogfosztó rendelkezésit, és a klérus elüldözésére készült,
ez pedig ellenállásra sarkallt néhány, az uralkodóban csalódott katolikus nemest.
A történelmi köztudatba lőpor-összeesküvésként bevonult szervezkedés vezéralakja egy warwickshire-i nemes, Robert Catesby lett. Catesby a katolikus hite miatt derékba tört pályafutása, valamint börtönbe vetett apja szenvedései miatt esküdött bosszút az anglikán udvar ellen.
Az ő fejében fogalmazódott meg az a terv, hogy a parlament épületének felrobbantásával „juttatja pokolra"a katolicizmus esküdt ellenségeit, élén az „eretnek" királlyal,
a protestáns elit megsemmisítése után pedig visszaállítják a katolicizmust Angliában,
és az ekkor még csak kilencéves Stuart Erzsébetet ültetik az ország trónjára. A lázadók tervük valóra váltásához igyekeztek nemzetközi támogatást szerezni.
Ennek jegyében az összeesküvők feje, Robert Catesby 1604 tavaszán titokban a kontinensre küldte az egyik jobbkezét, Thomas Winourt. Wintour a Németalföldön nyerte meg az összeesküvők ügyének a komoly katonai múlttal illetve tapasztalatokkal, nem különben jó spanyol kapcsolatokkal rendelkező Guy Fawkes-t, aki vele együtt tért vissza Angliába.
Guy Fawkes 1591-től katonáskodott, spanyol zsoldban hadakozott a Németalföldön. A kortársak visszaemlékezése szerint Fawkes magas, rendkívül jó megjelenésű és kellemes modorú férfi volt.
Kiváló katonának bizonyult, aki a spanyol hadseregben egészen a kapitányi rendfokozatig vitte,
ezért nem véletlen, hogy az összeesküvők csoportjában ő képviselte a katonai szakértelmet. Catesby, Wintour és Fawkes, valamint két további társuk, Thomas Percy és John Wright 1604 májusában esküvel pecsételték meg tervük végrehajtását.
Mivel a parlament ülését ekkorra már berekesztették, úgy döntöttek, hogy a parlament következő, 1605 februárjában esedékes ülésén viszik véghez a Lordok Házának felrobbantására szőtt tervüket. Februárban azonban az összeesküvők várakozásával szemben elmaradt a parlament ülése,
mert a király, a fenyegető pestisjárvány miatt novemberre napolta el a testület összehívását.
A lázadóknak Thomas Percy közreműködésével 1604 nyarán sikerült kibérelniük egy olyan használaton kívüli pincehelyiséget, ami közvetlenül a Lordok Házának épülettömbje alatt feküdt.
A sötét, elhagyatott, őrzés nélküli dohos pince tökéletesen alkalmasnak látszott ahhoz, hogy ott elrejtsék az épület felrobbantásához szánt lőporos hordókat. Guy Fawkes 1605 májusában ismét a kontinensre utazott, hogy támogatókat szerezzen az összeesküvők ügyének.
Korábban még III. Fülöp spanyol király udvarába is eljutott, ahol udvariasan meghallgatták, ám konkrét segítséget nem ígértek neki. Fawkes 1605 augusztusában tért vissza Angliába.
Amikor szeptember elején Thomas Wintour-ral együtt szemlét tartottak a pincében, megállapították, hogy a hordókban tárolt puskapor egy része tönkrement a pince nedves, nyirkos levegőjén. Ezért újabb lőporos hordókat csempésztek be a helyiségbe,
így összesen 36 hordó várt arra, hogy felrobbantsák.
Az összeesküvők októberben véglegesítették a merénylet tervét, akkor, amikor bizonyossá vált, hogy I. Jakab november 5-én fogja elmondani a parlament ülését megnyitó trónbeszédét. Fawkes vállalta a gyújtózsinór lángra lobbantását, és egy csónakba ugorva menekült volna el a Temzén. Ezzel egy időben tört volna ki a felkelés, és megtervezték Erzsébet hercegnő elrablását is.
A gondosan előkészített és alaposan álcázott merénylet akár még sikerülhetett is volna, de akadtak az összeesküvők között olyanok, akiket aggasztott, hogy néhány katolikus is jelen lesz a Lordok Háza november ötödikei ülésén.
Máig nem tudni bizonyosan, hogy melyikük lehetett, aki október 26-án névtelen, figyelmeztető levelet írt William Parkernek, Monteagle negyedik bárójának. „Uram, attól a szeretettől vezérelve, melyet néhány barátja iránt érzek, gondoskodni akarok a testi épségéről. Ennélfogva azt tanácsolom Önnek, hogy ha kedves az élete, találjon valami mentséget, hogy távol maradhasson a parlamenttől; Isten és ember ugyanis összefogott, hogy megbüntesse a mostani idők romlottságát" állt többek között a főrendnek címzett névtelen levélben.
A levélíró feltehetően abban bízott, hogy a katolikus elkötelezettségű főúr titokban tartja a figyelmeztetést, ám Monteagle bárója sürgős kihallgatást kért a királytól.
I. Jakab véresen komolyan vette a levélben írtakat,
és nyomban elrendelte, hogy kutassák át a parlament épületegyüttesét, az alatta húzódó pincékkel együtt. Guy Fawkes már november negyedikén elrejtőzött a pincében gyújtózsinórral valamint egy órával felszerelkezve.
Az órát Percy adta neki, hogy a pince sötétjében is figyelemmel kísérhesse az idő múlását, a robbantás pontos időzítéséhez.
A királyi testőrség 1605. november 5-én éjfél után pár perccel érkezett meg a Lordok Háza alatti pincéhez,
amit még nem kutattak át. Betörték az ajtót, és a fáklyák fényében hamarosan felfedezték a farakások mögött megbújó Fawkes-t., akit azonnal elfogtak, a fahasábok alatt pedig megtalálták a 36, puskaporral színültig megtöltött hordót is.
Fawkes igen bátran viselkedett, egy percig sem tagadta, hogy fel akarta robbantani a Lordok Házát, sőt, sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy meghiúsult a terve.
Az elfogott merénylőt a királyi titkos tanács tagjai hallgatták ki, akikkel szemben Fawkes igen dacosan viselkedett, amikor például megkérdezték tőle, hogy miért akarta felrobbantani a Lordok Házát, azt vágta a fejükhöz, hogy visszarobbantsa őket, „nyomorult skót koldusokat" a hegyeik közé.
Ez az elszánt bátorság még az uralkodó, I. Jakab csodálatát is kiváltotta,
aki szerint Fawkes „rómaiakhoz méltóan" viselkedik.
De ez a csodálat sem akadályozta meg abban a királyt, hogy elrendelje a társai nevének kiadását megtagadó Fawkes kínvallatását. Az első napokban még kínzással sem sikerült kicsikarni belőle semmit, de a szörnyű tortúra végül megoldotta Guy Fawkes nyelvét, aki feladta a társait. A lőporos összeesküvés nyolc vádlottját 1606. január 27-én állították a királyi bíróság elé.
A processzus kimenetele aligha lehetett kétséges;
miután az esküdtszék felségárulásban bűnösnek találta valamennyi vádlottat, John Popham főbíró valamennyiüket halálra ítélte. A halálbüntetés végrehajtása a kor szokásai szerint különösen kegyetlennek számított. Az elítélteket ló vontatta saroglyára kötve vonszolták a nyilvános kivégzés helyszínére, a Westminster palota udvarára.
Itt egyesével akasztották fel őket, de még mielőtt megfulladtak volna, a félholt elítéltet leszedték az akasztófáról, levágták és tűzre vetették a nemi szervét, majd lefejezték, kibelezték és felnégyelték.
Guy Fawkest hagyták utoljára, akinek végig kellett néznie társai kínhalálát.
Fawkes még ebben a helyzetben sem tagadta meg önmagát, mert amikor a hóhér felfelé taszigálta a létrán, hirtelen kiszabadította magát az ítéletvégrehajtó kezei közül, leugrott, és a nyakát törve azonnal szörnyethalt. Már a kivégzés napján arra biztatták a londoniakat, hogy gyújtsanak örömtüzeket az uralkodó szerencsés megmenekülésének alkalmára.
A kudarcba fulladt merényletkísérletet szörnyű megtorlás követte; az udvar szabályos hajtóvadászatot indított a katolikusok ellen, aminek számos ártatlan ember esett áldozatául.
November 5. egészen 1859-ig hivatalos állami ünnepnek számított,
de Nagy Britanniában november ötödikét mind a mai napig Guy Fawkes Night-nak,vagy Guy Fawkes Day-nek nevezik.
Guy Fawkes spanyolszakállas arca pedig ma is hódít, a híres-hírhedt nemzetközi haecker szervezet, az Anonymus-csoport jóvoltából, amelynek tagjai az egykori lőporos összeesküvő álarcával rejtik el kilétüket a nyilvánosság előtt.