Megoldhatja a mohácsi csata legnagyobb rejtélyét egy tömegsír

Nemrég kezdték el a III. számú tömegsír részletes antropológiai és régészeti kutatását

A mohácsi síkon 1526. augusztus 29-én II. Lajos magyar király serege, és I. Szulejmán szultán oszmán hadai között lezajlott világtörténelmi jelentőségű összecsapás nem csak a későközépkori Magyar Királyságnak, hanem a korabeli Európának is a legnagyobb csatája volt. A magyar történelemben egyfajta igazodási pontnak számító mohácsi csatával kapcsolatban - annak ellenére, hogy viszonylag bőséges számban állnak rendelkezésre a korabeli források-, még számos fontos kérdés nyitottnak számít. Ilyen kérdés többek között, hogy hol lehetett az ütközet központja, vagy hol állt fel a keresztény és az oszmán hadrend, illetve, - ennek megfelelően -, hol lehetnek az eddig azonosított öt tömegsíron felül a keresztény és oszmán elesettek zömét rejtő temetkezési helyek? A közelmúltban kezdték el a Mohácsi Nemzeti Emlékhely területén fekvő III. számú tömegsír részletese antropológiai és régészeti vizsgálatát. A feltárás első eredményeinek értékeléséről a Bölcsészettudományi Kutatóközponttól Fodor Pál turkológus professzort, valamint Pap Norbertet, a Pécsi Tudományegyetem történeti földrajz professzorát, a „Mohács 1526–2026 – Rekonstrukció és emlékezet" kutatócsoport társvezetőit kérdeztük.

Kilencven év után fordult a kocka

A magyar történelem egyik legfontosabb sorsfordító ütközete, a mohácsi csata tudományos igényű kutatása több mint 130 éve, 1889-ben kezdődött el, ami Pauer István, és a híres magyar régész, Rómer Flóris nevéhez köthető. Már ezeknek a korai kutatásoknak is az volt a fő célja, hogy beazonosítsák az 1526.. augusztus 29-e délutánján lezajlott csata összecsapásainak a pontos helyszínét.

Megtalálják II. Lajos király holttestét, a mohácsi csata után (Székely Bertalan festménye) Forrás: Wikimedia Commons/Székely Bertalan

Az egyik első tudományos igényű csatarekonstrukcióról szóló tanulmányt Leopold Kupelwieser publikálta 1899-ben, aki – akkoriban másokhoz hasonlóan – Sátorhely körzetébe tette az oszmán had és a királyi sereg összecsapásának helyét. 1926-ban, a mohácsi csata 400. évfordulója alkalmából egész sor tanulmány jelent meg az összecsapásról.

Gyalókay Jenő hadtörténész publikációja alapvető változást hozott a csata vélelmezett centrumának kérdésében.

Gyalókay koncepciója szerint ugyanis az összecsapás nem Sátorhely közelében, hanem attól jóval délebbre és nyugatabbra, Majs déli előterében történt.

A mohácsi csata Than Mór festményén Forrás: Wikimedia Commons/Than Mór

Ez lett csaknem kilencven évig a csata centrumával kapcsolatos hivatalos álláspont, amit a „Mohács 1526–2026 – Rekonstrukció és emlékezet" multidiszciplináris módszertannal dolgozó kutatócsoport legújabb és erős bizonyítékokon alapuló vizsgálatai megkérdőjeleztek. A Fodor és Pap professzorok vezette, mintegy 70 fő részvételével zajló kutatás

folyamatosan produkálja az egyre újabb eredményeket,

amelyekről a Magyar Tudományos Akadémia által támogatott program keretében eddig csaknem egy tucat könyv született.

A mohácsi csatatér egy része napjainkban, háttérben a Szársomlyó kúpja, amelynek közelében zajlott le a második mohácsi, vagy nagyharsányi csata 1687. augusztus 12-én Forrás: Polyák Attila-Origo

2017 óta évről-évre jelentős bejelentések történtek, és egyre másra kerültek elő olyan bizonyítékok, amelyek alapjaiban rengették meg a csata helyeiről, a király haláláról és az események lefolyásáról szóló korábbi elképzeléseket, amelyekről itt az Origón is beszámoltunk. Ugyanakkor elindult a vita is, szinte minden ehhez kapcsolódó témában, a fontosabb kérdésekről lehet hallani a lentebb beágyazott videón.

Igen nagy a kutatások tétje

A közelmúltban Fodor Pál, Pap Norbert és Kitanics Máté elemzést készített a sátorhelyi tömegsírok jelenlegi feltárásáról, amelyekkel kapcsolatban érdekes felismerésekkel jelentkeztek, de egyben erős kritikával is illették a Janus Pannonius Múzeumban zajló vizsgálatokat.

Kitanics Máté, a kutatócsoport tagja a Törökdombon végzett feltárás közben Forrás: Polyák Attila-Origo

Az utóbbi időben megjelent számos olyan újságcikkre, interjúra és konferenciaelőadásra reagáltak, amelyekben Bertók Gábor régész nyilatkozott a Duna-Dráva Nemzeti Park területén és finanszírozásában az elmúlt időszakban végzett vizsgálatokról. Mivel a mohácsi kutatási eredményeken jelentős kormányzati döntések, beruházások alapulhatnak, a közelgő 500 éves évfordulóra történő felkészülésnek nem kis tétje van.

Fodor Pál (a kép bal szélén) és Pap Norbert (a képen középen) a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen Forrás: Polyák Attila-Origo

A mohácsi csata egyes főbb helyszíneinek, mint a csata centrumterületének, a táboroknak, a foglyok kivégzési helyének, az oszmánok által emelt győzelmi emlékműnek, valamint a király elhalálozási helyének beazonosítása ugyanis befolyásolhatja a beruházások tervezését, az emlékállítási pontok meghatározását, a helyszíneket összekötő kerékpárút nyomvonalát,

a vizsgálatok pedig összességében az egész projekt hitelességét alapozzák meg.

Nemrég kezdték el a III. számú tömegsír részletes antropológiai és régészeti kutatását Forrás: Elter Tamás

Az egyik vitás kérdés ez volt: a sátorhelyi III. számú tömegsírban fekvő, tavaly feltárt áldozatok egy része fiatalkorúnak, 18 év alattinak tűnt a Janus Pannonius Múzeum régészeinek,

ezért úgy vélték, hogy nem lehettek katonák.

Fodor Pál, Pap Norbert és Kitanics Máté írásukban felhívták a figyelmet arra, hogy nem lehet a mai kor felnőttségi szabályait számon kérni a mohácsi csata korában.

A török könnyűlovasok, az akindzsik üldözték a csatából menekülő keresztényeket. A tömegsírban talált koponyamaradványokon több, felülről, tehát lóhátról származó szablyával vágott sérülést azaonosítottak Forrás: Wkimedia Commons /

A születéskor várható élettartam sokkal alacsonyabb volt akkoriban, és a pubertás kor kezdetén már felnőttnek tekintették a fiúkat és a lányokat is. Ha pedig a fiatalemberek rendelkeztek kellő fizikai adottságokkal, a fegyverforgatásban pedig gyakorlattal, akár 14-16 éves kortól katonának is vihették őket. A török oldalon még ennél fiatalabbak is előfordulhattak.

Mit tudunk arról, hogy a szulejmáni Oszmán Birodalomban mikortól számított valaki felnőttnek és mennyire lehettek fiatal, mai szemmel nézve gyerekkatonák is a mohácsi török seregben?

Fodor Pál: A török források a felnőttség kérdésével kapcsolatban mai szemmel nézve meglehetősen megengedők. A muszlim vallásjog szerint a 15. holdév betöltésével érték el mind a lányok, mind a fiúk a serdülőkort, és a fiúk ettől kezdve már adóalanynak számítottak. Ugyanakkor tudunk olyan esetekről is, hogy még ennél is fiatalabban, egyes helyeken akár már 12 éves kortól is felnőttnek tekintették a fiúkat. A hadba vonulást illetően pedig még érdekesebb, mondhatni furcsább a kép.

Fodor Pál turkológus professzor, a kutatócsoport egyik vezetője Forrás: MTA BTK Művészettörténeti Intézet/Hámori Péter

Egy 1536-ból való szultáni rendeletből képet kaphatunk a tímár-birtokos seregben dívó korhatárokról. Korábban a hadjáratok során meghalt szpáhik 10 év alatti gyerekei maguk helyett pénzen fogadott vérteseket állíthattak,

de ha betöltötték a 10. életévet, akkor már személyesen kellett hadba vonulniuk.

Ha nem tették, a megélhetésüket biztosító javadalombirtokot elvehették tőlük.

Oszmán harcosok. A török hadseregben számos fiatal, mai fogalmak szerinti gyermekkatona is szolgálhatott Forrás: Tumbrl

Érdekes, hogy az 1536. évi új szabályozás szerint a továbbiakban már megengedték, hogy a tímár-birtokosok csak 16 éves korukban vonuljanak be személyesen. A szabály alapján Mohácsnál előfordulhattak akár 10 éves török lovaskatonák is.

Egy másik kérdés arra irányult, hogy a tömegsírokban megfigyelték: a halottak egy részének hiányzik a feje. A régészek ezért azt feltételezik, hogy ezek a csata után kivégzett, foglyul esett katonák lehettek. Valóban ez lehet a magyarázat?

Fodor Pál: Úgy tűnik, hogy nem erről van szó. A törököknél – közép-ázsiai hagyomány alapján – a harcban gyűjtött fejekért jutalom: pénz, vagy a tímár birtokosoknak javadalomemelés járt. Sok példát ismerünk erről, és tudjuk, hogy Mohácsnál sem volt ez másképpen. Rendelkezünk olyan beszámolóval, miszerint a törökök még a földön fekvő halottak fejét is lecsapdosták, hogy a jövedelmüket növeljék.

A III. számú tömegsír újbóli feltárása, 2020. augusztus 29-én Fotó: Polyák Attila - Origo

Tehát a csata közben elesett keresztény katonák közül is soknak hiányozhatott a feje. Ha a csata után kivégzettek feküdtek volna a sírban, akkor viszont nem csak egy részüknek, hanem mindnek hiányzott volna a feje.

Ráadásul a sírban fekvő halottak közül soknak több halálos sebe is volt, nem csak a fejük hiányzott:

ők éppenséggel azok közé tartozhattak, akik már halálos sebet kaptak, és a fejeket gyűjtők csonkították meg őket. Kivégzésnél, ami itt lefejezést jelent, amúgy sem az a jellemző, hogy valaki több halálos sebet kapjon.

A „nagy árkot" és Szulejmán győzelmi emlékművét is Sátorhely közelében fedezték fel

A tömegsírokról szóló vitának van egy lokalizációs értelme is. A Janus Pannonius Múzeum régészei a tömegsíroktól távol, a majsi templom környékén keresik a csata helyét. Ha a régészek be tudnák bizonyítani, hogy a tömegsírokban nem a csata során meghalt katonák fekszenek, hanem olyan fiatal személyek, akik nem vettek részt a csatában, mert például tábori szolgálatot láttak el, vagy a csata utáni kivégzettek, az esélyt adna arra, hogy igazolják elméletüket: a csata Majsnál volt.

A III. számú tömegsírban egymásra hányva fekszenek az elesettek földi maradványai Fotó: Polyák Attila - Origo

Ha viszont a tömegsírokban harc közben elesett katonák fekszenek, ami mellett Fodor, Pap és Kitanics érvel, akkor a csatamező sem lehetett messze, ugyanis miért szállították volna a holttesteket kilométerekre a haláluk helyétől? Abban ugyanis közmegegyezés van, hogy a mohácsi csata halottait helyben temették el.

A mohácsi győztes, I. (Kanúni) Szulejmán oszmán szultán, az iszlám kalifája Forrás: Wikimedia Commons

A négy éve indult lokalizációs vita jelenleg úgy áll, hogy a sátorhelyi tömegsírok közelében kerültek elő azok a „jelek", amelyeket a csata helyén a résztvevők vagy a törökkori látogatók említettek. Így a Törökdomb, amely Szulejmán győzelmi emlékművének helye

ahol a helyi török hagyomány szerint a szultán a győzelemért imádkozott,

és amely alig több mint egy kilométerre van a síroktól. Ugyancsak itt került elő a „nagy árok", amelyre a csata résztvevői közül többen is úgy hivatkoztak, hogy fontos szerepet játszott az ütközetben: egy egykori, kiszáradt Duna-meder, amely keresztülhúzódik a csatatéren, és a tömegsírok is emellett kerültek elő.

A Törökdombon a kutatócsoportnak sikerült megtalálnia Szulejmán szultán győzelmi emlékművének a maradványait Forrás: Elter Tamás

Az árok mentén bukkant elő minden további lelet is, amelyek biztosan a csatával függenek össze: halottak maradványai két másik helyen és más régészeti leletek. Ezek között vannak azok a síroktól nem messze fellelt ágyúgolyók, amelyek mérete megegyezik a török tüzérség lövegeinek kaliberével.

Ön szerint milyen eredményekre vezethetnek az újabb sátorhelyi tömegsír vizsgálatok? Személy szerint mire számít, milyen újabb kérdések merülhetnek fel e vizsgálatok nyomán?

Pap Norbert: Úgy vélem, hogy inkább kisebb jelentőségű új felismeréseket hozhatnak, amitől jobban megérthetjük a csatát, de óvnék a túlzott reményektől. Az 1960-as évek elején és az 1970-es évek közepén, amikor megtalálták és részben fel is tárták a sírokat, az akkori kutatók már levontak a leletekből egy sor olyan következtetést, amelyek valóban fontosak voltak. Ilyen megállapítás volt, hogy az eltemetettek egy része olyan gyalogos volt, akiket lovasok kaszaboltak le.

Pap Norbert professzor, az MTA doktora, és a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a kutatócsoport egyik vezetője a mohácsi csata emlékparkjában Forrás: Polyák Attila-Origo

Néhány német aprópénzből arra is következtettek, hogy talán inkább keresztények voltak. Sokkal messzebb nehéz jutni. Inkább csak az egészségi állapotukra, sebeikre vonatkozóan lehet új felismerésekre jutni, ami kevésbé a csatára, inkább a korabeli népegészségre vonatkozó tanulság lehet. Talán még a harcászatra lehet új adatokat nyerni a megfigyelt sérülések elemzése nyomán.

Milyen kérdésre adható az eddiginél pontosabb válasz? Eddig is tudtuk, hogy mindkét hadsereg soknemzetiségű és többvallású volt, sokféle helyről érkezett harcosokból állt. Tudjuk, hogy II. Lajos hadseregében is harcoltak a magyarok mellett csehek, lengyelek, németek, szerbek és horvátok, és még más nyugati területekről érkezett csapatok is, de a török oldal is soknemzetiségű volt.

Részlet a nemzeti emlékhelyen feltárt III. számú tömegsírból Fotó: Polyák Attila - Origo

A birodalom távoli térségeiből érkezett csapatok mellett Szulejmán seregében balkáni ortodox keresztények és csekély számban nyugati zsoldosok is megtalálhatók voltak. Ebben a kérdésben kaphatunk esetleg újabb információkat.

II. Lajos ezüstdénárja, amely a feltáráson került elő Fotó: Polyák Attila - Origo

Igazából nekem az tűnik érdekes kérdésnek, hogy amikor újratemetik a maradványokat egyházi szertartás keretében – ez a terv ugyanis a csontokkal –, akkor hogyan lehet majd szétválogatni a kiemelt holttesteket vallási alapon külön eltemetési csoportokba? Akkor majd a vizsgálatok eredményeit hogyan lehet, illetve kell majd értelmezni? Ez esetleg vonzhat még nemzetközi érdeklődést is, de azért sok ellentmondást látok itt.

Tudni kell, hogy az 1526 előtti Magyar Királyságban olyan orientális eredetű népek is éltek, például a besenyők, a kunok, a jászok és a székelyek leszármazottai, akik akkor már évszázadok óta integráltak voltak, keresztény hitre tértek és a királyság lojális alattvalóinak számítottak, de problémásnak tűnik megkülönböztetni őket az Oszmán Birodalom keleti eredetű katonaelemeitől.

Fodor és Pap professzor a mohácsi csata évfordulóján tartott megemlékezésen, 2020 augusztus 29-én Fotó: Polyák Attila - Origo

A balkáni muszlimok esetében hasonló problémát jelent, hogy a csontok vizsgálata alapján az iszlamizált balkáni szláv népekhez tartozók maradványait aligha lehet elkülöníteni nem iszlamizált rokonaiktól, vagy a magyar seregben is harcoló szerbektől és horvátoktól.

Ha esetleg janicsárok maradványaira bukkannak majd a kutatók, az ő esetükben honnan derül ki, hogy nem keresztények, hanem iszlamizált oszmán katonák – hiszen keresztény családok „gyermekadó" (devsirme) révén az oszmán hadseregbe került gyerekeiről van szó?

A III-as számú tömegsírban több lefejezett holttestet is azonosítottak Fotó: Polyák Attila - Origo

Ad abszurdum a birodalom szolgálatába állt nyugatiakat, ha esetleg az ő maradványaik kerülnének elő, ugyancsak problémásnak tűnik szétválasztani a II. Lajos seregében harcoló nyugati zsoldosokétól. Róluk hogyan dől el, hogy melyik oldalon harcoltak, őket kikkel együtt temessük el?

A legnagyobb kérdés pedig az számomra, hogy hol fekszenek majd a magyarok?

A Mohácsot megelőző évszázadokban lezajlott sokféle keveredés miatt elég bizonytalannak tűnik őket elválasztani biológiai alapon a jelen lévő keleti és nyugati nem magyaroktól.

Az oszmán haderő volt a kor legerősebb hadserege, amelyben számos nemzetiség szolgált Forrás: Wikimedia Commons

Lehet, hogy a végén nem is lesz magyar parcella? Ennek személy szerint nem örülnék. Mindenestre érdekes új nemzetközi vitákat nyithatnak ki a vizsgálatok. Keleti és nyugati népek is felfedezhetik mohácsi kötődésüket, erre számítanék.