A kezdetben a vizes élőhelyekhez kötődő ragadozó valószínűleg Ázsia felől érkezett a kontinensre. Enne ideje bizonytalan, mind hazánkban, mind a Balkánon nagyon kevés a historikus bizonyíték erre. A kutyafélék családjába tartozó faj a 19. és 20. század folyamán az élőhelyek átalakulása (elsősorban a vizes élőhelyek arányának jelentős csökkenése), valamint az üldözésük miatt a Balkán jelentős részéről eltűnt. Hazánkban 1942-t tartják a kipusztulás dátumának.
A trendfordulót az 1970-es évek végén, a '80-as évek elején tapasztalták Bulgáriában, ahol az ott megmaradt állomány hirtelen növekedni kezdett. Ez elsősorban az állattenyésztésben okozott gondot. Ebben az időszakban Magyarországon és Kelet-Németországban is észleltek fiatal kan egyedeket, ám szaporodó állományokról ekkor még nem beszélhettünk. Idehaza a 90-es évek elején telepedett meg újra a Dráva-síkon, Somogy és Baranya megyét érintve.
Az azóta tartó terjedési és állománynövekedési folyamat a gyakorlatban biológiai inváziónak tekinthető és így ma már nincs olyan nagyobb térsége az országnak, ahol ne lenne bizonyíthatóan jelen.
A sakál nemcsak Magyarországon terjed, hanem egy Európa-szerte ismert jelenségről beszélünk. A balti államokban, Lengyelországban, Németországban, Ausztriában, Olaszországban is vannak állományok, illetve voltak már megfigyelések Franciaországban, Svájcban, a Benelux államokba, Dániában, sőt Norvégiában is.
Dr. Lanszki József és Dr. Heltai Miklós egymástól függetlenül, a kilencvenes évek elejétől kezdtek el foglalkozik a fajjal, majd 97-től kezdve ezt a munkát közösen folytatták és végzik ma is. A MATE professzorai és munkatársaik egy monitoringprogram részeként az állomány nyomon követését, táplálkozási szokásainak megismerését, a genetikai háttér feltárását, a gyors állománynövekedés okainak feltárását tűzték ki célul. Az elmúlt évtizedekben végzett munkájuknak köszönhetően ma már gazdag ismeretanyag áll rendelkezésre a ragadozóról.
A kétezres évek elején az aranysakálnál egy rendkívül gyors és egy nagyon erőteljes állománynövekedés volt megfigyelhető. Heltai Miklós és kollégái 2003-ban írták le először a biológiai inváziót, azaz a tömeges elszaporodást a faj kapcsán.
A tudományos definíció szerint nem tekinthető invazív fajnak a sakál, mert nem idegen honos, és nem emberi segítséggel került vissza a hazai élőhelyekre.
A sakál természetes úton, eredeti elterjedési területére érkezett vissza. A hirtelen, nagyon gyors és erőteljes állománynövekedés azóta is folyamatosan tapasztalható. Becsült létszámuk folyamatosan nő, de exponenciálisan növekszik a terítéke is.
Az Országos Vadgazdálkodási Adattárban közzétett adatok szerint 2020-ban 12 126, 2021-ben 15 356 aranysakál került terítékre. A lelövését elsősorban Baranya, Bács-Kiskun és Somogy megyékből jelentették.
A sakál kiváló alkalmazkodó. Az eredetileg kifejezetten vizes élőhelyekhez kötődő ragadozó az elmúlt évtizedekben hihetetlen jól idomult a száraz élőhelyekhez. Ma már a homokháton telepített akác- és fenyves erdőkben is otthon érzi magát. Dr. Lanszki József, a MATE VTI Kaposvári Campusának kutatója táplálkozásvizsgálatának köszönhetően már azt is tudjuk, hogy alkalmazkodóképessége a táplálkozására is jellemző.
Különböző körülmények között keresi a nagy mennyiségben megtalálható, kevés energiabefektetéssel járó, magas fehérjetartalmú táplálékot. Szerbiában a szeméttelepeken fogyaszt el mindent, ami emészthető számára. Az Ormánságban pocokra vadászik. Magyarország nagyvadas területein, Somogyban és Baranyában a vadászatokon kint hagyott, részben zsigerek, részben pedig a sebzett nagyvad vált nagy mennyiségben a táplálékává. A Bács megyei tanyavilágban az állattartó gazdák által kidobott háziállat-maradványokat eszi, de a gyümölcsöt, kukoricát is elfogyasztja, ha más nem áll rendelkezésre.
Az aranysakál túlélési sikerének másik titka – az általános élőhely és táplálkozási alkalmazkodáson túl – a szociális rendszerben keresendő. Családi szerkezetben, csoportokban él. A párok kapcsolata monogám, hosszú távú, a kölykök felnevelésében mindkét ivar részt vesz, valamint az előző évi fiatalok, elsősorban a fiatal nőstények is segítőként állnak rendelkezésre. Ezért aztán a kölykök felnevelése sokkal hatékonyabb, mint például a potenciális versenytárs, a róka esetében, ahol szeptember-október hónapokban a kölykök jelentős része már hónapok óta egyedül kényszerül életben maradni. Egy jó sakálcsalád akkor még együtt lehet. Ez pedig jelentősen növeli a kölykök túlélését.
Tehát a szociális struktúra és az ebből adódó hatékony kölyöknevelés szintén hozzájárul a sakál terjedéséhez.
A Dr. Heltai Miklós nevéhez köthető, említett monitoring munkának köszönhetően időben értesítették az érintett vadgazdálkodási és a természetvédelemben érdekelt szakembereket a faj országos elterjedésére. Jelezték, hogy jelenlétére számítani kell mindenhol, készüljenek fel rá. Kérdésként merülhet fel, hogyan lehet egy rendkívüli alkalmazkodó képességekkel rendelkező, gyors mozgású, intelligens, inváziós ragadozóval felvenni a harcot. A borjak, gidák, apróvadfajok, háziállatok is veszélyben lehetnek az aranysakál előfordulási helyein. Vadászata az átlagosnál nagyobb figyelmet és tudást követel meg.
2014-ben Szerbiában tartották meg az első Nemzetközi Aranysakál Szimpóziumot, melyen Magyarországot Heltai Miklós professzor képviselte, Dr. Lanszki Józseffel egyetemben a Tudományos Bizottság tagjaként. A négyévenként megrendezésre kerülő szakmai találkozót másodízben Görögországban tartották, idén pedig Magyarországon, Gödöllőn kerül sor a konferenciára november 2-4. között.
Az eseményre rövidesen regisztrálni lehet a honlapon.