Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az eső tárolásának a leghatékonyabb módja magában a talajban való raktározás, ami növeli a talaj termékenységét, hosszabb növekedési időszakot és kevesebb talajeróziót eredményez.
A talajerózió elsődleges kiváltó oka az eső. A probléma azonban nem magával az esővel van, sokkal inkább a helytelen földhasználattal és a művelési technikákkal, amik nem használják ki a csapadék áldásos, éltető erejét.
Az eső mindig a legkisebb ellenállás felé tör utat magának, így egy csupasz talajfelszín nem állít túl sok akadályt az elfolyó víz útjába. Még enyhe, alig észrevehető lejtés esetén is az elfolyó víz szállítja lefelé az apró talajszemcséket, az értékes szervesanyagot. A végállomás pedig a tengerek és óceánok feneke. Ezt hívjuk talajeróziónak.
Gyomok és pionír fajok sietnek a talaj segítségére, a föld gyógyítja magát, azonnal elkezd betakarózni. – Itt említésképpen jegyzem csak meg, hogy minden egyes gyom fajnak megvan a maga külön feladata annak érdekében, hogy a talaj egészségét helyreállítsa.
– Ha a modern mezőgazdasági gyakorlat során nem távolítanák el az aratás után visszamaradó lebomló szerves hulladékot, ha nem szántanánk fel évente többször a talajt és permeteznénk kémiai anyagokkal – tönkretéve ezzel a talaj megfelelő szerkezetéért felelős talajlakók élőhelyét, akkor az erózió nem jelentene világ szintű problémát.
Itt jön a másik mumus, a gigantikus vízigény, ami szintén a rossz művelési technika eredménye, mely egyértelműen fenntarthatatlan. A locsoláshoz felpumpáljuk a talaj mélyéről a vizet, míg a közvetlenül érkező esőt csak úgy hagyjuk elfolyni, sőt el is vezetjük!! Ahelyett, hogy hagynánk beszivárogni a talajba és elraktároznánk.
Egy jó méretes ciszternában több tíz köbméter vizet raktározhatunk, azonban ha a talajban ennek sok százszorosát tárolhatjuk – ahol az ráadásul az életet jeleni – miért választanánk egy nehezebb, ráadásul mesterséges megoldást?
Az egészséges talaj felszíne tehát sohasem csupasz, hanem növényzettel borított, ami nemcsak az eróziótól óvja a talajt, de így képes nagy mennyiségű vizet is elraktározni, hiszen nem szárad ki olyan hamar, így csökken a locsolástól való folyamatos függés. Ebből következik, hogy
a talaj vízmegtartó képességének növelésének leghatékonyabb módja, ha gondoskodunk a felszín folyamatos borítottságáról, akár mulccsal vagy zöldtrágya növényekkel.
Az elsődleges cél, hogy a talaj képes legyen a víz raktározására, amit a takaráson túl úgy érhetünk el, hogy módszeresen növeljük a szervesanyag tartalmát, ugyanis a humuszos talaj képes akár 90%-os víztelítettségre is. Vízgyűjtő mélyedések, tavak és övárkok létesítésével felgyorsíthatjuk ezt a folyamatot és még hatékonyabb munkát végezhetünk.
Nemsokkal azután, hogy vizes területeket létesítünk, olyan élőlények jelennek meg a kertünkben, amik számára eddig nem voltak kedvező életfeltételek. Szitakötők, békák, vízi rovarok csalogatnak további újabb madárfajokat a kertünkbe. Ez a biodiverzitás felbecsülhetetlen értéke lesz a kertünknek.
Az övárok, mint ahogyan a nevében is benne van a lejtőt keresztező, szintvonalon futó árok, ami azt a célt szolgálja, hogy összegyűjtse a lefelé folyó vizet és hordalékát. Fontos, hogy az árok nyomvonala azonos magasságban legyen, így az nem vezeti el a vizet semerre sem, csupán tartja. Az itt összegyűlt víz napok alatt lassan a talajba szivárog, hozzájárulva ezzel az egyenletesebb vízellátáshoz. Az övárok nélküli lejtős terep az eső után gyorsan kiszárad, azonban ott ahol övárkok sorozata szikkasztja magából a vizet, ott sokkal hosszabb ideig marad üde a talaj.
Az árok vonalának kijelöléséhez a szintvonalakat könnyedén megtalálhatjuk szakember vagy speciális műszer segítsége nélkül, házilag barkácsolt eszközeinkkel. A "Bunyip Water Level" vagy az "A frame" szintező eszközök tökéletesen alkalmasak erre a célra. Nézze meg, hogyan kell elkészíteni és használni őket:
• Bunyip Water Level
• A frame
Az árok kiásásakor keletkező földet az árok lejtő felől szegélyére halmozzuk, ahol így egy kisebb dombocska keletkezik.
Fontos, hogy az árok teste és a földhalom szerkezete laza szerkezetű maradjon, ne járkáljuk össze, ha tehetjük. Így jobb lesz a vízáteresztő képessége. Túlfolyó és a túlfolyó víz útjának kialakítása minden esetben szükséges hogy a rendszer hatékonyan tudjon működni.
Az árkot szegélyező halmot évelő és fás szárú növényekkel ültessük be, tulajdonképpen egy magaságyást hozunk itt létre, ahol a fák gyökérzete stabilizálja a földmunkát. Átlagos magyarországi viszonyok mellett a halom tetejére ültessük a fákat, különösen nagyon kötött agyagos talaj esetén. Szárazabb éghajlaton a fák a halom lejtő felőli lábához kerüljenek. A halomra ültessünk gyümölcsfákat, bogyós gyümölcsöket, kúszó -és fűszernövényeket. Olyan fajokat válasszunk, amelyek tűrik az időszakos bő nedvességet. Fontos, hogy nitrogénmegkötő fajokat is ültessünk egyenletesen elosztva, ezek viszonylag gyorsan növelni fogják a talaj szervesanyag tartalmát. Az ide ültetett fajok hamar burjánzással válaszolnak a bő vízellátásra. Kezdetben az árok felületét mulccsal borítjuk, ezzel is lassítva a kiszáradást.
A földmunkával bolygatott területek talaja sérül, ezért érdemes komposzt, komposzt tea vagy mikroorganizmusok hozzáadásával és mulcsolással rásegíteni a talajélet regenerálódására.
A mulcsolás hosszú távú koncepciója a növényzet folyamatos metszése és a levágott részek eldobása, – "chop and drop" – ami növeli a szervesanyag tartalmat a talaj fölött és alatt egyaránt. Amikor egy növényt megmetszünk, a gyökerek is igazodnak a felszín feletti átalakuláshoz és egyes gyökérrészek elhalnak, így gazdagítva további szervesanyag tartalommal a talajt.
Az övárokban felhalmozódó üledéket időnként távolítsuk el és ellenőrizzük a túlfolyók állapotát. A halmunk is valamennyire erodálódni fog az idők folyamán, amit az árokból kitermelt hordalékból pótolhatunk, különösen az alsóbb területekre érdemes halmozni az árokból kimert gazdag matériát.
Övárkok valamennyi léptékben létesíthetők, akár a hátsó kertben áshatjuk kézzel, vagy kilométer hosszan gépek segítségével.
Kisebb léptékben általánosságban 1-1,5m szélesek és 15-30m hosszúak. Mélységüket a szélességhez igazítjuk, ám arra ügyeljünk, hogy az övárok szélei ne legyenek túl meredekek remélve, hogy úgy majd nagyobb lesz a víztárló kapacitásuk, ugyanis ezzel növelnénk az erózió lehetőségét, ami pedig további plusz fenntartási munkákat jelent. 3:1 méretarányú lejtő építése ideális és törekedjünk az enyhe lejtésű be -és kijáratok létrehozására is.
Az egyik fő kérdés az övárkok egymáshoz viszonyított távolsága, hogy milyen sűrűn szeljék át a terepet. Ez több együttes tényező figyelembevétele után határozható meg pontosan, mint talajtípus, lejtő mértéke, csapadék mennyisége és vízgyűjtő terület nagysága. Peter Bane a Permaculture Handbook c. könyvében azt a legtöbb esetben alkalmazandó általános szabályt hozza, hogy 1,6-2m szintkülönbségenként kell övárkokat létesíteni. Szárazabb klímájú területeken valószínű, hogy ennél nagyobb értékenként érdemes elhelyezni őket, de például, ha az övárok vízgyűjtő területe méretes, mint mondjuk egy nagyobb burkolt parkoló, akkor akár a kisebb szintkülönbségenkénti elhelyezésük is indokolt lehet.
Minden egyes esetben alapos megfigyelés és utánajárás után lássunk csak neki a megépítésének. Erre az ősz a legkedvezőbb időszak, hiszen ősszel elvégezhetjük a növények telepítését és az övárok már készen áll az őszi-téli csapadék befogadására és lassú szikkasztására.
(Forrás: Szalai Marietta: http://esoutan.hu/)
