Rejtélyes zátonyt fedeztek fel a hatalmas ausztrál sivatagban

A Nullarbor-síkság Ausztráliában

A dél-ausztráliai Nullarbor-síkság rendkívüli tája egykor hatalmas, történelem előtti óceánt rejt. Most egy mészkő alapkőzeten elterülő bozótos sivatag, ami rendkívül lapos és szinte jellegtelen, több mint ezer kilométeren át. Egy új felfedezés azonban azt sugallja, hogy a hatalmas, félszáraz kiterjedés nem feltétlenül olyan jellegtelen, mint ahogy azt a tudomány eddig vélte.

Körülbelül 1300 méter széles

Matej Lipar, a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia geológusa vezette nemzetközi tudóscsoport műholdfelvételek segítségével egy ősi felszínformára bukkant, amely egykor egy korallzátony vagy annak egy része lehetett.

Bár a tudomány tudja, hogy a kagylókból és kövületekből származó kalcium-karbonátból mészkő képződhet, a szakértőket mégis meglepték az eredmények.

A Nullarbor-síkság mészkő gazdag korall- és algakövületekben, ám a karbonát lerakódásával kapcsolatban nincsenek elsődleges jellemzők.

Műholdfelvétel, amely a zátonyszerű jellemzőt mutatja a síkságon Forrás: Lipar et al., Earth Surf. Process. Landf., 2022

A zátonyszerű felszínforma egy körülbelül 1300 méter széles, kör alakú magasított gyűrűből áll, amelynek közepén egy kupola található; ez lehet az első elsődleges lerakódási szerkezet, amelyet valaha is síkságon fedeztek fel.

A világ más részétől eltérően a Nullarbor-síkság nagy területe változatlan maradt az évmilliók alatti időjárási és eróziós folyamatok következtében. Így lett az ókori történelem egyedülálló geológiai vászna.

Nagy felbontású műholdfelvételek és terepmunka révén azonosítottuk egy eredeti tengerfenék-struktúra tiszta maradványát, amely több millió éven keresztül megőrződött

– mondta Milo Barham, az ausztrál Curtin Egyetem geológusa a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Ez az első ilyen típusú felszínforma, amelyet a Nullarbor-síkságon fedeztek fel.

Hozzátette: a gyűrű alakú „domb" nem magyarázható meteorit becsapódással vagy bármilyen ismert deformációs folyamattal, de megőrzi az eredeti mikrobiális textúrákat és jellemzőket, amelyek jellemzően a modern Nagy-korallzátonyban találhatók.

A miocénig visszanyúló geológiai folyamatokat jegyzi

Ausztrália nagy része ma már száraz, hatalmas belső sivatagokkal telített. A kontinens évmilliókkal ezelőtt, a miocén idején azonban hemzsegett az élettől; nemcsak sűrű, virágzó erdei ökoszisztémák, hanem hatalmas beltengerek is borították.

Az Earth Surface Processes and Landforms tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint

a Nullarbor-sivatagot elárasztó óceán körülbelül 14 millió évvel ezelőtt kezdett el kiszáradni, feltárva a középső kainozoikum idején lerakódott sekélyvízi mészköveket.

Geológiai szempontból azóta kevés esemény történt a síkságon: sem jelentős üledéklerakódásról nem lehetett beszélni, de nem történt olyan folyamat sem, amely hegyláncok vagy egyéb jellemzők kialakulásához vezetett volna. Ez azt jelenti, hogy a Nullarbor a miocénig visszanyúló geológiai folyamatok és jellemzők „tiszta feljegyzése".

A Nullarbor-síkság Ausztráliában Forrás: Pinterest

A rég eltűnt folyók csatornáinak bizonyítékai, valamint a közvetlenül a mészkőbe nyomódott homokdűne-rendszerek őrzik az ősi tájak archívumát, sőt az uralkodó szelek feljegyzéseit is

– mutatott rá Barham. – És nem csak tájakról van szó, mert a síkságot körülölelő, elszigetelt barlangok tasmán tigrisek mumifikált maradványait és olyan rég kihalt csodák teljes csontvázait őrzik, mint például Thylacoleo, az erszényes oroszlán.

És ez nem minden: a viszonylag stabil körülmények miatt a Nullarbor-síkság felszíne nagy mennyiségű meteoritot őrzött meg.

A zátonyszerű szerkezeten a mészkőből vett kőzetek egy részének elemzése megkövesedett bentikus foraminiferákat, egysejtű tengeri élőlényeket tárt fel, ami összhangban van a Nullarbor mészkővel.

Az egyik mintában a tudósok azonban valami érdekeset találtak: egy mikrobiális kötőkövet, amelyet korallok vagy algák révén alakulhatott ki. Jelenléte arra utal, hogy a zátonyszerű szerkezet a mészkő lerakódásának idejéből származik.