A Cassini és Galileo missziókból származó adatok azt mutatták, hogy a Szaturnusz holdja, az Enceladus és a Jupiter Europa nevű holdja rendelkezhet azzal a három jellemzővel, amiről úgy vélik, hogy szükségesek az élet fenntartásához más égitesteken: vagyis van enegiaforrásuk, van folyékony vizük és vannak olyan kémiai vegyületeik, amikről az előzetes kutatás már bebizonyította, hogy valószínűleg szükségesek az élethez.
Az Enceladus déli pólusa közelében lévő repedésekből származó gejzírszerű permettől azt várják, hogy lehetséges lesz belőle többet megtudjni a hold óceánjának kémiájáról és dinamikájáról, amiről úgy vélik, hogy a Enceladus jeges burkai alatt létezik. Az űrkutatók továbbra is analizálják a két hold közelében elhaladó űrszondákról származó adatokat abból a célból, hogy megállapítsák, vajon lehetséges-e rajtuk az élet?
Az Enceladus a fotókon majdnem teljesen fehérnek látszik a teljes felületét lefedő jégréteg miatt. De a jégpáncélnak vannak repedési és rései, amelyekből egy kevés víz gejzírszerű kitörésekkel a felszínre kerül. A kutatók már korábban azt állították, hogy az ilyen víz tartalmazhat az életet megalapozó organikus anyagot.
Hogy többet megtudjanak a jég alatti óceánról, a kutatók létrehoztak egy teoretikus modellt – a modell a Cassinitől és korábbi munkákból származó adatokon alapszik-, ami magában foglalja az égitesten lévő jégformációt, az óceáni áramlatokat, jég geometriáját és óceán sótartalmát is figyelembe vévő adatokat használva.
A Cassini adatai már megmutatták, hogy az Enceladus egyenlítőjét fedő jég vékonyabb, mint a pólusokon lévő jég, ami azt sugallja, hogy a jég alatti óceán sótartalma a holdon viszonylag alacsony, talán 30 súlyezrelék körüli. víz. Összehasonlítás végett, a Föld óceánjainak átlagos sótartalma megközelítőleg 35 súlyezrelék. A modell megmutatta a jég alatti lehetséges áramlási mintázatokat a hőmérséklet variációkon és az óceán fenekén lévő hőkürtők lehetséges bizonyítékai alapján.
(Forrás: https://phys.org/)