90 éve gyújtották fel a Reichstagot

A Reichstag leégése kitűnő alkalom volt Hitler számára a totális náci hatalom bevezetésére

1933. február 27-én az esti órákban az alig bő három héttel korábban kinevezett új kancellár, Adolf Hitler, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezére éppen bizalmas híve, Joseph Goebbels berlini lakásán volt privát látogatáson, amikor megcsörrent a telefon. A vonal túlsó végén Hermann Göring náci házelnök és porosz belügyminiszter azt a hírt közölte, hogy lángokban áll a német birodalmi törvényhozás, a Reichstag épülete. A harsány és fontoskodó Göring arról is tájékoztatta Hitlert, hogy „cáfolhatatlan bizonyítékokkal" rendelkezik arról, hogy a Reichstagot a kommunisták gyújtották fel jeladásként egy általános bolsevik államcsíny kirobbantásához. Az 1945 utáni marxista történetírás toposza szerint a nácik gyújtották fel a Reichstagot. Ezt semmi nem bizonyítja, de kétségtelen, hogy Hitlernek kapóra jött az incidens a saját korlátlan hatalma gyors kiépítéséhez.

Az államelnök a kisebbik rosszként tekintett a „törtető osztrák káplárra"

1933. január 30-án Paul von Hindenburg államelnök, hosszas hezitálás után elfogadva bizalmas híve, Franz von Papen volt kancellár javaslatát, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (Nazionalsocialistische Deutsche Arbartei Partei, NSDAP) vezérét, Adolf Hitlert nevezte ki új kancellárnak. Az első világháborús hős, az ókonzervatív nézeteket valló Hindenburg tábornagy cseppet sem szimpatizált a náci párttal és annak vezérével, az általa csak megvetően „törtető osztrák káplárként" aposztrofált Adolf Hitlerrel.

Adolf Hitler és Paul von Hindenburg államelnök. Az államfő csak hosszas hezitálás után mint a "kisebbik rosszt", tette meg Hitlert birodalmi kancellárnak Forrás: Wikimedia Commons

Noha az 1932-es választások után Hitler pártjának lett a legnagyobb frakciója a törvényhozásban, de még ezzel együtt sem tudtak a nácik abszolút többséget szerezni; a szociáldemokraták és a kommunisták együttesen ugyanis nagyobb erőt képviseltek a Reichstagban, mint a nácik. A meggyőződéses antikommunista államelnök azonban semmiféleképpen sem akarta hagyni egy olyan helyzet kialakulását, amelyben a kommunisták a szociáldemokratákkal szövetkezve átvehetik a kormányzati hatalmat.

A Reichstag felgyújtása arra is kapóra jött, hogy Hitler eltávolítsa pártbéli riválisait Forrás: Wikimedia Commons

Ezért „kisebb rosszként" Hitlernek adott kancellári megbízást

Franz von Papen azon ígéretére építve, miszerint a koalíciós kormányban majd „letörik a szájas náci néptribun szarvát". Annak ellenére azonban, hogy az 1933. január 30-án megalakult új kormányban a nácik mindössze csak három miniszteri tárcát kaptak, és Hindenburg meghosszabbított kezeként Von Papen lett az alkancellár, a „törtető osztrák káplár" nyomulását sem neki, és senki másnak sem sikerült megállítania.

Az államelnök szűkebb köréhez tartozó Franz von Papen egyfajta biztosítékként lett alkancellár, ám ő sem tudta Hitlert kordában tartani Forrás: Wikimedia Commons/Bundesarchiv

Ugyanakkor friss kancellárként ekkor még Hitlernek is tekintettel kellett lennie Hindenburgra, és az államfő körül csoportosult, a nácikra komoly ellenszenvvel tekintő befolyásos konzervatív körökre. Hitler, aki az első pillanatoktól kezdve a weimari köztársaság demokratikus kereteinek lebontására és a személyéhez kötött totális diktatúra kiépítésére tört, ezért viszonylag hosszabb átmenettel számolt saját korlátlan hatalma kiépítésében.

Hitlert nem sokra becsülte Hindenburg, aki megvetően csak "törtető osztrák káplárnak" aposztrofálta a kisebbik rosszként kinevezett új kancellárt Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A kancellári kinevezése után bő három héttel később történt incidens, a Reichstag 1933. február 27-én történt felgyújtása azonban lehetőséget teremtett számára a totális hatalom átmenet nélküli megszerzéséhez.

Hitler a Reichstagnál

1933. február 27-ének hideg, borongós estjét Adolf Hitler a náci párt propagandafőnöke és személyes híve, dr. Joseph Goebbels lakásán töltötte, privát vendégségben. (Goebbels nem sokkal a Reichstag felgyújtása után, 1933. március 13-án lett birodalmi információs és propagandaminiszter, a szerk.) A kedélyes beszélgetés közben egyszerre csak megcsörrent a telefon, és a vonal túloldalán Hermann Göring kérte izgatott hangon a kagylóhoz Hitlert.

Joseph Goebbels a náci párt propagandafőnöke azonnal felismerte a Reichstag felgyújtásának jelentőségét a totális náci hatalom kiépítésében Forrás: Bundesarchiv/Hoffmann, Heinrich

Az ekkor a porosz tartományi belügyminiszteri posztot birtokló Göring, aki 1932-től a házelnöki tisztséget is betöltötte, arról tájékoztatta Hitlert, hogy lángokban áll a Reichstag. Hermann Göring ehhez még dicsekedve azt is hozzáfűzte, hogy ő ért ki elsőnek a helyszínre,

és máris cáfolhatatlan bizonyítékai vannak arról, hogy a kommunisták műve a gyújtogatás.

A hírtől megdöbbentnek tűnő Hitler Goebbels társaságában azonnal autóba szállt, és a Reichstaghoz hajtatott.

Herman Göring volt az első, aki Hitlert értesítette a Reichstag égéséről Forrás: All That Is Interesting

Amikor megérkeztek, a csípős hideg ellenére már óriási tömeg gyűlt össze a törvényhozás hatalmas lángokkal égő épülettömbje előtt, amit az SS és az SA rohamosztagosai zártak körül. Göring az egyenruhások között állva harsányan és fontoskodva intézkedett, majd odasietett az időközben megérkezett Hitlerhez, hogy elsőként tegyen személyesen jelentést a kancellárnak.

Hitlert a visszaemlékezések szerint lesújtotta az égő Reichstag látványa, környezete szerint hosszú perceken át szótlanul nézte a lángokban álló épületet.

Hitler megnézi a lángoló Reichstagot, 1933. február 27-én este Forrás: FRAMEPOOL & RIGHTSMITH STOCK FOOTAGE

Göring teátrális harsánysággal közölte Hitlerrel, hogy a tűzoltók máris elfogták a gyújtogatót, akinél kommunista párttagkönyvet találtak, és feltehetően még „több más kommunista is bent gyújtogathat".

Noha Göring ez utóbbi állítása valótlannak bizonyult,

Hitlert egyáltalán nem volt nehéz meggyőznie arról, hogy a gyújtogatás nem egyéb, mint jeladás egy általános kommunista zendülés kirobbantására. Hitler ennek hatására még ott a helyszínen elhatározta, hogy csírájában és „vaskézzel" fogja elfojtani a "fenyegető" bolsevista lázadást.

A lángoló Reichstag Forrás: Wikimedia Commons

A lángok megfékezésére kivezényelt egység, a hatodik berlini tűzoltóosztag emberei amikor behatoltak az épületbe, négy egymástól különálló tűzgócot azonosítottak.

A tűzoltók számára ebből azonnal világossá vált, hogy gyújtogatás történt.

Ezt a gyanút csak tovább erősítette, hogy a faburkolatú nagy Bismarck-teremben egy félmeztelen, és szemmel láthatóan zavarodottan viselkedő fiatal férfire bukkantak. A férfit a tűzoltók kimentették a lángok közül, és mivel gyanúsan viselkedett, átadták a helyszínt biztosító rendőröknek.

Magányos elkövető volt a gyengeelméjű holland gyújtogató

A Reichstagban elfogott zavartan viselkedő férfiről hamarosan kiderült, hogy holland állampolgár, aki február 16-án érkezett a német fővárosba. A 24 éves Marinus van der Lubbe a rendőrségi kihallgatása során készséggel beismerte, hogy ő gyújtotta fel a birodalmi törvényhozás épületét azt adva elő tettének indokaként, hogy a Reichstag felgyújtásával a német proletariátust akarta felrázni az „elnyomó és kizsákmányoló kapitalizmus", valamint a náci hatalom ellen.

Marinus van der Lubbe, a Reichstag felgyújtója Forrás: AFP

Goebbels szinte azonnal elindított országos propaganda-hadjáratára reagálva, miszerint a „nemzetközi kommunizmus" áll a Reichstag felgyújtása mögött, a Holland Kommunista Párt (HKP) határozottan cáfolta, hogy

a hazájában gyengeelméjűként és beteges pirománként elkönyvelt Lubbe

valaha is tagja lett volna a pártnak. Lubbe kommunista kapcsolataiból annyi volt igaz, hogy 16 éves korában belépett a HKP ernyőszervezetének számító Holland Kommunista Ifjúsági szövetségbe, ahonnan zavaros gondolkodása és kiszámíthatatlan viselkedése miatt rövidesen eltávolították.

Goebbels a Reichstag felgyújtása után azonnal országos kommunistaellenes kampányt indított Forrás: Wikimedia Commons/ Bundesarchiv

Lubbe azt is önként feltárta a nyomozók előtt, hogy miután megérkezett Berlinbe, négy középület felgyújtását vette tervbe, de a gyújtogatási kísérletei nem jártak sikerrel. Azt azonban végig tagadta – még a Gestapo „unszolása" ellenére is –, hogy a Reichstag felgyújtásának végrehajtásában lettek volna társai. A nyomozók Lubbe kihallgatása után így arra a következtetésre jutottak,

hogy magányos elkövetőként gyújthatta fel a Reichstagot.

Göringnek azonban cseppet sem tetszett a nyomozók konklúziója, mivel ez egyáltalán nem illett bele az Adolf Hitler számára tényként előadott kommunista összeesküvés koncepciójába.

Ég a Reichstag kupolája az 1933. február 27-i esti gyújtogatás után Forrás: Wikimedia Commons

Ezért már a gyújtogatás éjszakáján utasítást adott a rendőri készültség elrendelésére, valamint feloldotta a fegyveres testületek fegyverhasználatát korlátozó rendelkezéseket is. Másnap, február 28-án Wilhelm Frick birodalmi belügyminiszter előterjesztésére a kormány elrendelte az országos szükségállapotot.

Hitler első, még koalíciós kormánya. A kép jobb szélén ülve Franz von Papen alkancellár, a bal szélen pedig Hermann Göring látható Forrás: Wikimedia Commons

A nácik nyomására a kabinet a „rendkívüli vészhelyzetre" hivatkozva rendeletileg felfüggesztette a tartományok autonómiáját, valamint a szólás- és véleménynyilvánítási, a gyülekezési és a sajtószabadságot biztosító alkotmányos jogokat.

Wilhelm Frick birodalmi belügyminiszter rendkívüli állapot elrendelését indítványozta Forrás: Wikimedia Commons

Göring prekoncepcióját követve már február 28-ra virradóan elkezdődött a kommunisták, a szociáldemokraták, továbbá a szakszervezeti vezetők és az ismert náciellenes értelmiségiek tömeges letartóztatása. A kommunista összeesküvésnek beállított gyújtogatás nyomán elrendelt szükségállapot így kapóra jött Hitler számára a hőn áhított rendeleti kormányzás bevezetésére, és a „dekadens demokrácia" parlamentáris kereteinek a felszámolására.

A Reichstag lángjaiból tört elő a náci diktatúra sötét szelleme

Alig egy hónappal a Reichstag felgyújtása után, Hitler a kommunista hatalomátvétel veszélyére hivatkozva sikeresen meggyőzte Paul von Hindenburg államelnököt a történelembe csak felhatalmazási törvényként bevonult jogszabály, a „Törvény a nép és az állam ínségének megszüntetésére" (Gesetz zur Behebung der Not von Volk und Reich) elnevezést viselő alkotmánymódosítás aláírására, amivel gyakorlatilag felfüggesztették a Weimari Köztársaság polgári demokratikus alkotmányát, megnyitva az utat az ellenőrzése nélküli náci egyeduralom előtt.

Hitlernek sikerült rávennie Hindenburgot a felhatalmazási törvény szentesítésére Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP

A felhatalmazási törvény tette lehetővé Hitler számára a polgári pártok és társadalmi szervezetek felszámolását, a náci pártállam, és a saját, korlátlan egyszemélyi diktatúrájának a bevezetését. A totális hatalom megszerzése után Hitler ahhoz is elérkezettnek látta az időt,

hogy ne csak a külső „ellenséggel", hanem saját, párton belüli ellenzékével is végleg leszámoljon.

A Gregor és Otto Strasser nevével fémjelzett, a náci ideológia balos, szociális vonalát képviselő irányzattal ugyanúgy leszámolt, mint a személyes hatalmára ekkor már potenciális fenyegetést jelentő egykori gárdájával, az Ernst Röhm irányítása alatt álló SA-val.

Ernst Röhm (a kép jobb szélén) az SA mindenható főnöke, és az őt megbuktató SS vezér, Heinrich Himmler (középen) Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Hitler korlátlan diktatúrájának teljessé tételében a hatalomra jutásában korábban oly nagy szerepet játszó náci rohamosztag, a csaknem százezer főt számláló SA (Sturm Abteilung) 1934. június 30-án történt brutális lefejezése volt az utolsó láncszem.

A történelembe csak a „hosszú kések éjszakájaként" bevonult véres mészárlással az SA teljes vezérkarát kiirtotta, ami után a szervezet teljesen eljelentéktelenedett az SA korábbi helyét elfoglaló, és Heinrich Himmler irányítása alatt álló SS (Schutz Staffel) mellett.

Az SA bukása után az SS-t Himmler egyfajta elit lovagrendként építette fel a náci párt magánhadseregeként Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Az úgynevezett Reichstag-pert 1933. szeptember 13-án Lipcsében kezdte el tárgyalni a Birodalmi Legfelsőbb Bíróság. Marinus van der Lubbe mellett három bolgár kommunistát, Georgi Dimitrovot, Vaszil Tanevet és Blagoj Popovot, valamint Ernst Troglert, Németország Kommunista Pártjának elnökhelyettesét is vád alá fogták.

A perbefogott ortodox bolgár kommunista Dimitrovot a Gestapo és a GPU titkos megállapodása nyomán engedték szabadon távozni a Szovjetunióba Forrás: AFP

Az 1933. november elejétől Berlinben folytatódó tárgyaláson kihallgatott igazságügyi elmeszakértők Lubbét – a szemmel látható súlyos zavartsága ellenére – beszámíthatónak nyilvánították. A bíróság 1934. február 27-én – napra pontosan egy évvel a Reichstag felgyújtás után – hirdetett ítéletet. Az 1945 utáni marxista történetírás hazugságával ellentétben

Dimitrovot és kommunista társait korántsem a „zseniális védekezése és briliáns védőbeszéde" miatt mentették fel.

A Reichstag leégése kitűnő alkalom volt Hitler számára a totális náci hatalom bevezetésére Forrás: AFP

A kulisszák mögött ugyanis a per során konspiratív tárgyalások kezdődtek a két totális diktatúra titkosszolgálatai, a náci Gestapo és a szovjet-kommunista GPU között, aminek eredményeként a szovjet állampolgárságot kapott Dimitrovot és társait csak kitoloncolásra ítélték. Hogy ennek mi volt az indoka, azt a Gestapo akkori főnöke, Rudolf Diels világította meg, aki a következő szavak kíséretében bocsátotta el Dimitrovékat: „Jó viszonyt akarunk a Szovjetunióval. Ha nem ez lenne a helyzet, nem küldenénk magukat Moszkvába."

Lubbét halálra ítélték a Reichstag felgyújtása miatt Forrás: WW2 Gravestone

A gyengeeleméjű elsőrendű vádlott, Marinus van der Lubbe már korántsem volt ennyire szerencsés; őt a bíróság egy időközbeni törvénymódosítás nyomán hazaárulás és terrorcselekmény vádjával halálra ítélte. Az ítéletet három nappal Lubbe 25-ik születésnapja előtt, 1934. január 10-én Lipcsében guillotine-nal végrehajtották.