A csata, ahol a magyarok lélektani veszteséget szenvedtek

A magyarok kalandozását egész Európa rettegte

Ezerkilencven éve, 933. március 15-én zajlott le a merseburgi csata, amelyben a kalandozó magyarok elszenvedték első jelentős vereségüket I. (Madarász) Henrik német király és szász herceg csapataitól.

A magyarok többsége szabad jogállású volt

A finnugor eredetű magyarság sztyeppei nomád nép volt, törzsszövetsége Kr.u. 830 körül önállósult a több százéves türk-bolgár és kazár fennhatóság alól. A mintegy félmilliós magyarság a IX. század végén érkezett a Kárpát-medencébe egy belső-ázsiai hadjáratból keletkezett sztyeppei népvándorlás során, tervszerűen áttelepülve a besenyők támadása elől. A honfoglalás hosszabb folyamat lehetett, időpontját hagyományosan 895-re teszik.

Anonymus krónikája szerint az új haza elfoglalása előtt a hét magyar törzs vezérei vérszerződéssel pecsételték meg szövetségüket és Árpád személyében fejedelmet választottak, akinek utódai uralkodtak rajtuk.

A magyarok kalandozását egész Európa rettegte Forrás: commons.wikimedia.org

A magyarok többsége szabad jogállású volt, aki katonáskodással töltötte életét, így új lakóhelyükön is legkönnyebb útnak a zsákmányszerzés mutatkozott előttük. Kiváló alkalmat teremtett erre, hogy Nyugat-Európa nagy részén nem létezett erős központi hatalom, megosztottság uralkodott. A magyarokat nem egyszer az egymással szembenálló felek egyike hívta be segítségként, de sokszor saját kezdeményezésükből indultak útnak. A honfoglalást követő évtizedekben legalább 47 hadjáratot vezettek, ezek során eljutottak az Ibériai-félszigetig, az Itáliai félsziget déli végéig és Bizáncig is.

Mivel szokatlan harcmodorukat nem ismerték, kezdetben nagy fölényben voltak az ellenséggel szemben, innen a híres könyörgés: „a magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket".

Leírások szerint a könnyűfegyverzetű lovasokból álló, fegyelmezett és gyakorlott magyarok a közelharc elől kitértek, a támadásban csak egy részük vett részt, akik cselből megfutamodtak, csapdába csalva üldözőiket, akiket aztán lenyilaztak.

A korábban oly sikeres magyar ellentámadás elmaradt

Madarász Henrik német király 924-ben kénytelen volt megvásárolni a békét a magyaroktól, az ezt követő időszakot arra használta fel, hogy megszilárdítsa hatalmát és felkészüljön a következő magyar hadjáratra: várakat építtetett, a gyalogság mellé erős, részben nehézfegyverzetű lovasságot állított fel és képeztetett ki. Amikor 932-ben a kilenc év béke letelt, az adóért megjelent követeket üres kézzel bocsátotta haza, a magyarok pedig megtorló hadjáratra indultak.

A sereg két részre oszlott, az első Türingia felé vonult, ahol vereséget szenvedett és szinte teljesen megsemmisült. A másik, nagyobbik rész Szászországba tört be, ez ellen személyesen Henrik szállt hadba.

Honfoglalás kori harcos rekonstrukciója a Hermann Ottó Múzeum Miskolc papszeri öreg kiállító épületében Forrás: http://elitalakulat.hu/

Az összecsapásra 933. március 15-én a Merseburghoz közeli Riade mellett került sor. Henrik a magyar csatasor felé vezényelte nehézfegyverzetű lovasságát, amelyben a rájuk zúdított nyílzápor nem tett különösebb kárt. A magyarok taktikáját ismerő király szigorú parancsba adta, hogy amikor azok megfutamodást színlelnek, ne felbomlott sorokban, hanem zárt rendben vegyék őket üldözőbe. A krónika szerint a németek „Kyrie" kiáltással rontottak előre, a magyarok ajkáról „ördögi huj-huj" kiabálás hangzott.

A korábban oly sikeres magyar ellentámadás elmaradt, a színlelt menekülés valódiba csapott át, táboruk a németek kezére jutott.

Ez volt az első alkalom, hogy az addig legyőzhetetlennek vélt magyarok a sík mezőn szenvedtek vereséget. Bár emberveszteségük viszonylag kicsi volt, annál nagyobb volt a csata lélektani jelentősége. A hír bejárta Európát és mire Franciaországba ért, már 36 ezer magyar elesettről szólt.

Honfoglaláskori hagyományőrzők Bugacon (képünk illusztráció) Forrás: MTI/Mohai Balázs

A német birodalom ettől kezdve nem fizetett adót a magyaroknak, Henriket serege a csatatéren a haza atyjaként és császárként ünnepelte, a diadalt a merseburgi palota freskóin is megörökítették.

A magyar „kalandozások" néhány év szünet után még nagyobb lendülettel folytatódtak, a nyugat felé indított hadjáratok végét a 955-ben elszenvedett augsburgi vereség jelentette.

(MTVA Sajtóarchívum)