Egy kémnő lopta el az amerikai atombomba titkát

A Cár-bomba erejét egyetlen nukleáris tömegpusztító fegyver sem múlta felül

Christopher Nolan nagy sikerű életrajzi filmje az atombomba atyjáról, Robert Oppenheimerről híven mutatja be a nyugati tudósok idealisztikus elképzeléseit a kommunizmusról az 1930-as években. Emellett pontos képet rajzol a későbbi kommunista-ellenes paranoiáról, a McCarthy-korszak őrületéről, valamint arról, hogy a szovjetek éveken át hozzáfértek az atombomba fejlesztésének részleteihez is, és több ezer oldalnyi titkos tudományos anyagot szereztek meg, egyenesen Los Alamosból, az amerikai atomprogram központjából. Az igazi sokkot az jelentette, amikor 1949-ben a Szovjetunió felrobbantotta az első atombombáját. A Manhattan-terv résztvevői addig úgy becsülték, hogy még legalább 2, de akár 10 év is eltelhet, amíg a szovjetek rájönnek, hogyan kell megépíteni a nukleáris bombát. A szovjet sikert egy ukrajnai születésű kémnő tette lehetővé, aki az amerikai atombomba-program 22 résztvevőjét szervezte be a kémhálózatába.

Sztálin az Egyesült Államokba küldi a kém-házaspárt

A szovjet diktátor 1941. októberi 13-án a Kremlbe hívatta Zarubint, és személyesen adta parancsba, hogy a házaspárnak két napon belül el kell indulnia az Egyesült Államokba. A feladatuk az volt, hogy azt figyeljék, nem készül-e Roosevelt elnök különbékére Hitlerrel.

Amerikába akkoriban eljutni hosszú és kalandos utazást jelentett. Pjotr Zarubin így mesél erről:

Először vonattal a kazahsztáni Alma Atába utaztunk (ez ma Almaty, a szerző megjegyzése). Utána egy kis repülőgéppel átrepültük egész Kínát, természetesen sok közbenső leszállással. Hongkongon keresztül érkeztünk meg Manilába, ahol több nap várakozás után egy amerikai gőzösre szálltunk fel. Ezzel a hajóval szeltük át a Csendes-óceánt. Útközben kaptuk a hírt, hogy Japán megtámadta az Egyesült Államokat Pearl Harborban.

Liza Zarubina és a férje egy óceánjárón utaznak Forrás: Yuraya Kunin

A Manhattan-terv és Los Alamos

A támadás felrázta nem csak az amerikai közvéleményt, de az 1939-ben megalakult Uránium Bizottság, a majdani Manhattan-terv magjának tagjait is. Gőzerővel, immár lelkesen dolgoztak az atomprogram elindításán.

A Manhattan-terv megkövetelte az egész nemzet összefogását. A program csúcsán közel 130 ezer ember dolgozott a projektben, ami nem lehetett volna sikeres a hasadóanyagok nélkül, ezért létesült a hatalmas Oak Ridge-i és a hanfordi laboratórium, ahol uránt és plutóniumot dúsítottak olyan méretű csarnokokban, amelyek addig még nem épültek. A program mai áron 30 milliárd dollárba került

- mondja Alan Carr, a Los Alamos Laboratórium történésze.

Az ország különböző pontjain működő laboratóriumok mellett elengedhetetlen volt egy központi intézmény létrehozása, mert az egymástól messzire levő kutatók telefonon nem beszélhették meg a tudományos problémákat. Ehelyett kénytelenek voltak leírni az adott kérdést. Ezekért a levelekért futárok érkeztek, akik egy zárt aktatáskába tették a fontos iratot, a táskát pedig lánccal a csuklójukhoz rögzítették. Mivel a repülést kockázatosnak tartották az atomprogramban, ezért minden résztvevő, így a futárok is, vonattal utaztak.

A Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium Új-Mexikó államban Forrás: Atomic Heritage Foundation

Ezért épült meg alig néhány hónap alatt a Los Alamos Laboratórium, ahol a kutatók végre együtt dolgozhattak, és közvetlenül megbeszélhették az atombomba fejlesztésének lépéseit, az őrjítő és lassú futározás helyett.

Be kellene jutni Los Alamosba

Liza Zarubina többször járt Los Alamos közelében, Új-Mexikó fővárosában, Albuquerque-ben és a történelmi Santa Fé városában, hogy szervezze a hálózatot. Ide csoportosította a futárokat is.

Olyan sok embert mozgatott a térségben, hogy Moszkva engedélyével egy éttermet is megvásárolt, amely fedővállalkozásként működött, és biztonságos terepet nyújthatott a kémek és a kapcsolattartók majdani találkozásaihoz.

A kidolgozott rend szerint a futárok viszik majd el innen a titkos iratokat Washingtonba, a szovjet követségre, illetve a New York-i szovjet konzulátusra, ahonnan diplomáciai postával jutnak el Moszkvába.

Az infrastruktúra tehát felállt, de Zarubina tisztában volt vele, hogy nem tudja megszerezni az atombomba titkát anélkül, hogy bejutna a központi atomkísérleti telepre.

Azaz, nem is nekem kell bejutni, elég, ha a már beszervezett fizikusokat küldöm oda.

J. Robert Oppenheimernek az irodájában is volt falitábla, mert megszokta, hogy így dolgozik egyenletekkel Forrás: Alfred Eisenstaedt

Mivel Zarubina ismerte Oppenheimert, még a háború előtti időkből, könnyen megkérhette, hogy alkalmazzon néhány, Európából menekült, antináci kutatót. Az ötlet bevált, mert Leslie Groves dandártábornok, a Manhatten-terv katonai vezetője eddigre belátta, kénytelen befogadni a programba baloldali érzelmű, akár korábban kommunista kötődésű tudósokat is, különben nem lesz atombombája Amerikának. A tudományos képzettség számított, a politikai hitvallás csak másodlagos volt. Így kerültek be Zarubina ügynökei, a beszervezett tudósok és adminisztrációs munkatársak az amerikai atombomba-fejlesztés központjába.

Az egyeten színes fotót a Trinity-tesztről, a világ első atombombájának felrobbantásáról egy amatőr fotós, Jack Aeby készítette Forrás: Atomic Archive

Miért vállalták a kémkedést a fizikusok?

Zarubina kihasználta a kimagasló vezetési képességeit – mai kifejezéssel élve szakértője volt a people management tudományának. A programban dolgozó vagy a programhoz később csatlakozó fizikusok többsége európai zsidó családból származott, és a nácik elől menekült az Egyesült Államokba.

Pontosan ismertem az élettörténetüket, a fájdalmaikat és a félelmeiket. Az itteniek közül néhánnyal személyesen is találkoztam még Németországban.

A nácizmus és az antiszemitizmus mindennapi valóság volt az itteni atomtudósok számára.

Oppenheimer több rokonát meggyilkolták a nácik. Enrico Ferminek azért kellett elmenekülnie Olaszországból, mert a felesége zsidó volt.

A személyes tapasztalataik, a bosszúvágyuk arra motiválta őket, hogy mindenáron megelőzzék a Harmadik Birodalmat az atombombáért folyó versenyben - és ez kapóra jött a szovjet kémnőnek.

Az első atombomba robbanása, éppen kialakul a tűzlabda. Látható a fotón az eltelt idő és a robbanás mérete Forrás: Atomic Archive

Zarubina abból is hasznot húzhatott, hogy a Szovjetunió az Egyesült Államok szövetségese volt, és ez csökkentette a kémkedésben résztvevők bűntudatát. Ezt egészítette ki a felelősségérzet kérdése. Sok kutató, éppen azért, mert tisztában volt a nukleáris láncreakció rettenetes erejével, aggódott az emberiség sorsáért.

Ebben a videóban korabeli felvételeket láthatnak az amerikai hadsereg által épített házakról, és a házakba telepített próbababákról, amelyeket a robbanás közelében helyeztek el, hogy az atombomba hatásait vizsgálhassák:

Más egy elméleti kutatással foglalkozni, és bebizonyítani a tudományos igazságunkat, és más létrehozni egy olyan erőt, amely az emberiség pusztulását is okozhatja. Úgy hitték, ha csak egyetlen országnak van atomfegyvere, az diktatúrához vezet a világban, de ha egy másik ország is rendelkezik atombombával, az kiegyenlíti majd a helyzetet, és nem kell majd tartani a nukleáris fegyver bevetésétől

- mondja Alan Carr történész.

Klaus Fuchs például, a Nagy-Britanniából érkezett tudós, aki több ezer oldal tudományos anyagot lopott ki a szovjeteknek a laboratóriumból, visszautasította a pénzt, amit a kémkedése elején felajánlott neki a szovjet tartótisztje.

Ez sértés! Nem a pénzért teszem!

Alan Carr szerint a kutatók egyike sem akarta, hogy valaha bárki is atombombát használjon.

Voltak, akik azt remélték, hogy hátha lehetetlennek bizonyul az atombomba létrehozása. Mások addig tartották fontosnak a munkát, amíg el nem készül a bomba, de azt hitték, hogy az elnök sosem fogja bevetni az atomfegyvert. Nem akarták, hogy a bombát ledobják egy városra. Ugyanakkor azt is látták, hogy ha ezt megteszik, az sok ezer vagy százezer ember életét menti majd meg, mert véget vet a háborúnak. Ilyen gondolatok között őrlődtek.

Ennek a japán nőnek a bőrére égett a kimonója mintázata a hirosimai robbanáskor Forrás: Britannica

A szakértők szerint mindezt kifejezik a korabeli fotók is Oppenheimerről, akiknek az arcán gyakran látni tűnődést, távolba nézést, szomorúságot és kétségeket.

Zarubina a Los Alamos-i működése alatt is többször találkozott Oppenheimerrel. Nem ő maga környékezte meg, hanem – ahogy Nolan filmje ezt pontosan bemutatja –, egy közvetítőt, Haakon Chevalier-t, a Princeton Egyetem egy kutatóját használta arra, hogy megtudja, Oppenheimer hajlandó lenne-e kutatási anyagokat továbbítani a szovjeteknek. A Manhattan-terv tudományos vezetője visszautasította a kérést.

Az elnöknek kell meghoznia a döntést arról, hogy átadjuk-e az eredményeinket a Szovjetuniónak. Ameddig ez nem történik meg, a titkos információk átadása árulás!

A következő videón az első, kísérleti robbantásról szóló tudósítást láthatják, ez volt a Trinity-teszt az új-mexikói sivatagban:

Ezzel együtt Oppenheimer nyíltan kifejezte a véleményét az aktuális politikai kérdésekről, és gyakran olyan kritikusan beszélt az amerikai kormányról, hogy

Zarubina attól tartott, le fogják váltani.

Márpedig az NKVD-nek éppen arra a szabad, nyílt légkörre volt szüksége Los Alamosban, amely lehetőséget adott a kutatási kérdések nyílt megbeszélésére, vagy a szabad véleménynyilvánításra a közösségi programokon. Ha egy merev, katonai vezetőt helyeznének a helyére, aki bevezeti a katonákra jellemző paranoid titkolózást, az rombolná a szovjet hálózat eredményességét.

Robert Oppenheimer, akit az atombomba atyjának neveznek Forrás: Daily Mail

Ezért Zarubina igyekezett megvédeni Oppenheimert saját magától. Sosem kérte nyílt állásfoglalásra politikai kérdésekben, és igyekezett figyelmeztetni a tudóst a vehemens nyíltságának kockázataira.

Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!