Saját praxisomban is tapasztalom, milyen méreteket ölt az „avarüldözés" így késő ősszel. Ennek oka lehet, hogy elcsúfítja a kertünket, a szél szanaszéjjel viszi, kiég, bepállik alatta a fű stb. Sok zöld zsákot megtölt az összegereblyézett avar, csak szabadulnánk már tőle és a vele járó munkától. Valójában az őszi avar kertünk fontos alkotóeleme és tökéletesen (újra)hasznosítható. Ha szívesen megkímélnénk magunkat a zacskózás nyűgjétől, környezetünket pedig a felesleges műanyag hulladéktól és az elszállítás okozta károsanyag-kibocsátástól, íme
A levedlett lombkorona igen értékes tápanyagokat tartalmaz, amire az „anyafának" a következő évben is szüksége lesz. A legegyszerűbb megoldás, ha csak visszagereblyézzük az avart a fák, bokrok alá, aztán hagyjuk, hogy a természet tegye a dolgát. Valamennyi levél nyilván ezek után is kering majd a kertben. Szurkoljunk, hogy az idei rendhagyó tél legyen, és a hótakaró alatt nem fog szemet szúrni néhány kósza falevél. Ha még profibban szeretnénk közreműködni kertünk ökológiai egyensúlyának támogatásában, gyűjtsük össze az avart, komposztáljuk, és a következő évben adjuk vissza a fánknak!
Amikor a „megengedő" megoldás mellett tesszük le a voksunkat, merítsünk erőt a gondolatból: lombhullató erdőinkben ki gereblyézi össze az avart? A kérdés költői. Bár több évtized kell ahhoz, hogy akár néhány milliméternyi új talajréteg képződjön, ha nem engedjük a szerves hulladékot a saját útját járni, termőföldünk képtelen lesz a megújulásra.
Más növény is részesülhet abból a jótékony hatásból, amit a levelek nyújtanak. Virágágyásainkat a tél közeledtével boríthatjuk avarral, fagyérzékeny évelőink, fiatal növényeink kifejezetten hálásak lesznek érte. A levélmulccsal így nem csak a tápanyag-utánpótlásról gondoskodunk; a talajtakarás védi növényeinket a zord idővel szemben, és segíti a jobb vízgazdálkodást is. Készítsünk árkot a növények köré, hogy ne fújja szét a leveleket a szél, esetleg szórjunk rá egy kis homokot, jövő tavasszal pedig dolgozzuk bele a földbe!
Aki lusta ősszel még ejtsen meg egy utolsó fűnyírást, a fűgyűjtő tökéletesen összeszedi és -aprítja az avart. Ez mehet egyből a komposztra vagy mulcsnak.
Bár számtalan előnye van egy magaságyásos veteményeskertnek, hangsúlyozandó, hogy a segítségével, a természet körforgására építve nagy mennyiségű szerves hulladékot tudunk helyben újrahasznosítani, saját magunk és zöldségnövényeink örömére. A lehullott falevelek remek töltőanyagként szolgálnak ágyásainkban. A már meglévő ágyásokat is érdemes tél közeledtével betakarni, erre a célra is tökéletes az avar. Halmozzuk nyugodtan a kiürült ágyások tetejére, óvva ezzel a termőréteg bioszisztémáját! Jövőre pedig forgassuk a földbe a leveleket!
Ha a kertünknek vannak olyan részei, amelyeket a tél közeledtével már nem véd növénytakaró, gondoskodjunk mi magunk a takarásukról! A legrosszabb, ami a talajjal történhet, ha csupaszon marad. Védőtakaró hiányában a talaj kitett a csapadék okozta eróziónak, a szél okozta deflációnak, kimosódnak a tápanyagok, és a talajélet is vészesen lecsökken. Az emberi beavatkozástól mentes környezetben a természet épp erről gondoskodik az őszi lombtakaróval. Kövessük példáját!
Miután minden csupasz területet befedtünk, de még mindig van felhasználható avar, pakoljuk meg vele a komposztálónkat! Sokkal egyszerűbb megoldás ide gyűjteni, mint zsákolva a helyi hulladékszállító rendelkezésére bocsátani (később visszavásárolni zsákos virágföld formájában a máshol megérlelt komposztot). A házi komposzt fantasztikus dolog, könnyűszerrel előállítható, és igen hasznos a kertünkben: javíthatjuk vele a talaj minőségét és növényeink kondícióját egyaránt.
Sokan megtorpannak a diófalevél-halmok láttán, ezeket az ördögtől valónak gondolják. Én meg néha azt sejtem, hogy valami globális összeesküvés próbálja ellehetetleníti a kiskerti dióültetvényeket, a levelét mérgezőnek stigmázva, a dióburokfúró légy elleni védekezésképp pedig a fakivágást emlegetve. Mind a termése, mind a levele felhasználható gyógyászati célokra is. Tény, hogy nem minden növény respektálja a közelségét, elsősorban a levélben megtalálható növekedésgátló hormon, a juglon vegyület miatt. De a közhiedelemmel ellentétben ez közel sem annyira veszélyes: a többi falevéllel együtt komposztálva rövid időn belül lebomlik. Ha nagyon félünk a diólevéltől, akkor építsünk számára külön komposztálót, és csak jövőre keverjük a diókomposztot a többihez.
Az őszi avar begyűjtésekor legyünk tekintettel arra, hogy a levélkupacok alatt sok élőlény keres téli menedéket magának. Sünök és kertünk más hasznos lakói bújhatnak meg alatta. Ha képesek vagyunk szemet hunyni a nagyobb avarkupacok fölött, ne bolygassuk őket! Ezzel is többet tehetünk természetes élőkörnyezetünkért, mint a „zsákolós" vagy az (illegális) avarégetős módszerrel. Az embernek és környezetének egészséges egyensúlyban tartása néha kompromisszumokat igényel.
Az elszíneződött falevelek valójában szépek, kis találékonysággal kreatív célokra is felhasználhatóak. Az ünnepekre hangolódva készülhet belőlük asztaldísz, kopogtató, dekorálhatjuk velük az adventi koszorút, akár a karácsonyfa vagy az ajándékcsomagok díszítéséhez is megmenthetünk párat. A gyerekekkel igen jó móka a levélgyűjtés, majd kiszárítva, préselve készíthetünk belőlük közösen montázst, faliképet. Vagy egyszerűen bízzuk ezt a kisebbek fantáziájára! Igen kreatívak tudnak lenni, ha a falevelek újrahasznosításáról van szó.
A levéldekoráció nyilván nem oldja meg egy egész kert „avarproblémáját", de segíthet abban, hogy más szemmel tekintsünk élő környezetünk alkotóelemeire.
És amit semmiképp ne tegyünk: az égetés!
Rendelet is tiltja az avar égetését, és környezeti szempontból is az a legrosszabb megoldás, ha az értékes anyagokat mérgező, üvegházhatású gázokká alakítjuk. A diófalevelek sem máglyára valók! Szóval ahelyett, hogy alájuk gyújtunk, még az is sokkal jobb, ha az égvilágon semmit sem teszünk velük!
(Forrás: Greendex: https://greendex.hu/)