A sarkvidéki csérek éves vándorlásuk során az Északi-sarkvidékről az Antarktiszra, majd onnan vissza utaznak. A vándoralbatroszok (Diomedea exulans) az életükben megtett távolságokat átszámítva elrepülhetnének a Holdig és vissza. Nem véletlen, hogy számos kutatás foglalkozik azzal,
hogyan választják meg a tengeri madarak repülési útvonalukat és találnak táplálékot.
Úgy tűnik, hogy látásukat vagy szaglásukat használják a helyi viszonyok felmérésére, de ennél többet.
A vándoralbatroszok akár több mint tízezer kilométer is megtehetnek egyetlen táplálékszerző út során
– mondta Samantha Patrick, a Liverpooli Egyetem tengerbiológusa a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Nem sokat tudunk arról, hogyan használják ezek a madarak a környezetük közép- és hosszútávú jeleit, hogy eldöntsék, hogy merre menjenek.
Hozzátette: csapata nemrégiben végzett tanulmánya most először ad betekintést abba, hogy az olyan madarak, mint a vándoralbatroszok hogyan használhatják a hangokat a távolabbi körülmények meghatározására.
Korábbi kutatások már kimutatták, hogy a tengeri madarak nemcsak arról keresnek információt, hogy hol találnak táplálékot, hanem arról is, hogyan tehetik ezt hatékonyan.
A szakemberek felfedezték, hogy a vándorló albatroszok hangérzékelésének módja kulcsfontosságú lehet.
A tudósok azt vizsgálták, hogyan reagálnak ezek a madarak egy nagyon alacsony frekvenciájú hangtípusra, az úgynevezett infrahangra, amely több ezer kilométeres távolságra is képes eljutni.
Bár az emberek számára ez általában nem hallható, néhány állat azonban érzékeli.
Amikor a hullámok egymáshoz vagy a partvonalakhoz ütköznek, az az infrahang egy olyan frekvenciáját hozza létre, amelyet mikrobárumnak neveznek. A szakemberek most ezt a fajta infrahangot vizsgálták.
Tudjuk, hogy a nagy hullámtevékenységű területek összefüggésbe hozhatók feláramlásokkal, ahol a halak a felszínre kerülnek
– magyarázta Samantha Patrick. – Az infrahang információt szolgáltathat arról, hogy hol vannak ezek a területek és tájékoztathatja a madarakat a jó táplálékszerző helyekről.
A PNAS tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint a hatékony táplálkozás különösen fontos az olyan nagytestű tengeri madárfajok számára, mint a vándoralbatrosz, amelyek szárnyfesztávolsága elérheti a három és fél métert.
Méretük miatt a szélre támaszkodnak a felszálláshoz és repüléshez a kisebb madarakkal, például a lundákkal ellentétben, amelyek percenként akár négyszázszor is csapkodnak a szárnyaikkal.
A magas hullámtevékenység az erős szelet is jelzi. A vándoralbatroszok hatékony repülése a széltől függ és a kutatócsoport tanulmánya azt sugallja, hogy az infrahang hosszú hatótávolságú jelzést adhat a madaraknak arról, hogy hol találnak optimális táplálékszerzési feltételeket.
Az infrahang felfedheti a statikus elemek, például a partvonalak elhelyezkedését és fontos információkat szolgáltathat a tengeri madaraknak a nagy távolságokon keresztül
– mutatott rá Samantha Patrick. – A szárnyasok pedig reagálhatnak erre.
Hozzátette: eredményeik azt mutatják, hogy az albatroszok azt az irányt választották, ahol az infrahang a leghangosabb volt. Ez arra utal, hogy
a madarak az infravörös hangot használhatják táplálékkeresésre, vagy arra, hogy minimalizálják az útjuk során felhasznált energiát. Azt azonban nem tudják biztosan megmondani, hogy miért „jobbak a hangosabb területek".
Az új eredmények a tudósok számára betekintést nyújthatnak abba, más madarak hogyan döntenek a közepes és hosszú távú utazások során. A szakemberek azonban felhívták a figyelmet arra, hogy tanulmányuk egyelőre csak egy hipotézist tesztelt.
Ráadásul az éghajlatváltozás okozta időjárási változások, valamint ezeknek a tengeri madarakra, valamint sok más növényre és állatra gyakorolt káros hatása jól dokumentált, ami megnehezíti számukra az élelem megtalálását. Az infrahang azonban segíthet a madaraknak az alkalmazkodásban azáltal, hogy támogatja a táplálékkeresést és -találást.