A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került a Horthy család hagyatéka

HorthyMiklós
Horthy Miklós családja köréban, a kenderesi kúriában
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Levéltárhoz (MNL) került a Horthy család hagyatéka, amelyet ünnepélyes keretek között csütörtökön adott át jelképesen a néhai kormányzó, Horthy Miklós unokája, Horthy István Sharif és dédunokája, Horthy Stewart Miklós.
Vágólapra másolva!

Horthy Istvánné, a kormányzó menye őrizte meg a családi irattárat

A levéltár közleménye szerint Szabó Csaba, az MNL főigazgatója vette át az adományozóktól a Horthy-család hagyatékát összefoglaló katalógust. Felidézték, a Horthy család dokumentumai az elmúlt másfél évszázad során négy országban 18 alkalommal költöztek, az Egyesült Királyságból érkeznek Magyarországra, és várhatóan decemberben kerülnek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának épületébe.

Horthy Miklós családja köréban, a kenderesi kúriában Forrás: Wikimedia Commons

A hagyaték 7667 dokumentumot, mintegy 35 ezer oldalt tartalmaz,

amelyek közül a legkorábbi 1863-ban, a legkésőbbiek 2013-ban keletkeztek. A hagyaték annak köszönhetően maradt fenn, hogy Horthy Istvánné, a fiatalon elhunyt kormányzóhelyettes özvegye hosszú élete végéig megőrizte családja iratait, amelyek számot tarthatnak mind a szakma, mind a széles közönség érdeklődésére - írták a közleményben.

Horthy Miklósné a kormányzó felesége és menye, Horthy Istvánné, gróf Edelsheim-Gyulay Ilona, valamint idősebb fia Horthy István. társaságában, 1942-ben Forrás:Fortepan

Az ünnepségen Bern Andrea történész, az irathagyaték gondozója bemutatta A Horthy család hagyatéka 1914-1994 című kötetet, amely az Open Books kiadásában jelent meg, és amely korábban sohasem publikált dokumentumokat tartalmaz.

Számos nagypolitikai esemény háttere is feltárulhat a családi iratokból

A kötetben megtalálhatók többek között Horthy Miklós és Horthy Miklósné első világháború alatt egymásnak címzett levelei, a Horthy család tagjainak üzenetváltásai, Horthy Istvánné második világháború alatt vezetett naplói, a volt kormányzó és Kállay Miklós egykori miniszterelnök emigrációs levelezésének dokumentumai, Horthy Jenő - a kormányzó öccse - emlékiratai és élete utolsó éveiben vezetett naplójának bejegyzései, valamint John Flournoy Montgomery nyugalmazott amerikai diplomata küldeményei.

Ifj. Horthy Miklós a szüleivel a háború után Forrás: Wikimedia Commons

Először olvasható nyomtatásban Horthy Istvánné mintegy öt évtizeden átívelő levelezése lánykori barátnőjével, Apponyi Geraldine-nal, aki 1938-ban I. Zogu albán királlyal kötött házasságot - emelték ki a közleményben, amely szerint a közölt dokumentumokból nem csupán számos nagypolitikai esemény tárul fel az olvasó számára a kormányzócsalád tagjainak perspektívájából, de bepillantást nyerhetünk a huszadik századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb alakjának hétköznapjaiba is: az őt foglalkoztató kisebb-nagyobb gondokba, emberi viszonyaiba és az érzéseibe.

Horthy Miklós és felesége, született Purgly Magdolna Kenderesen Forrás: Wikipedia

A csütörtöki eseményen Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményekért felelős főigazgató-helyettese átvette Edelsheim-Gyulai Ilona (Horthy István kormányzóhelyettes özvegye) mennyasszonyi ruháját, amelyet a Horthy család ajánlott fel az intézménynek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!