Ígéretes új eszközök a Parkinson-kór elleni harcban

gravitáció
A Parkinson-kórban szenvedők általában jobban érzékelik egy-egy tárgy stabilitását, mint az egészségesek
Vágólapra másolva!
Egy, az egész régióban úttörő újításnak hála a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Neurológiai Klinikáján már távolról is elvégezhető a Parkinson-kór kezelésében kulcsfontosságú agyi stimuláció programozása, amivel több ezer beteg életét könnyítik meg. A szakemberek szerint nagy szükség van az új eljárásokra, miután a rettegett betegség világszerte rohamosan terjed. Az egyetem hozzánk eljuttatott közleményében Dr. Kovács Norbertet, a PTE KK Neurológiai Klinikájának professzorát kérdezték, többek között a „Parkinson pandémia" okairól és a reményt adó új terápiákról.
Vágólapra másolva!

Az idegsejtek folyamatos pusztulásával járó betegség

Egyre kevésbé mondható ritkának, és egyre kevésbé csak az idősek betegsége a fokozatosan romló mozgással és kézügyességgel, járászavarral, illetve hangulati zavarokkal járó Parkinson-kór.

1990 és 2015 között világszerte duplájára nőtt a Parkinsonnal küzdő betegek száma, és számuk 2040-re meghaladhatja a 12 milliót,

amivel a leggyorsabban növekvő neurodegeneratív, azaz az idegsejtek folyamatos pusztulásával járó betegségnek számít.

A Parkinson-kór vagy „reszkető bénulás” (paralysis agitans) az Alzheimer-kórhoz hasonlóan lassan előrehaladó, degeneratív idegrendszeri betegség Forrás: EPFL

– sorolta az aggasztó tényeket dr. Kovács Norbert, a PTE Neurológiai Klinikájának igazgató-helyettese, egyben a Magyar Tudományos Parkinson Társaság elnöke. – A klinikánkon gondozott betegek több mint 10 százaléka 50 év alatti, míg a 60 év alattiak aránya 24 százalék.

Hozzátette: ez az életkori eloszlás is jól mutatja, hogy egy jelentős részük az aktív és munkaképes korosztályból kerül ki.

Azaz a parkinsonos betegek számának emelkedése nem csak az egyre inkább idősödő társadalommal magyarázható, hanem sajnos egyéb okok is vannak a háttérben.

A szakértők által „Parkinson pandémiának" nevezett jelenség egyik fő oka minden bizonnyal a környezetszennyezés, miután a szervezetünkbe jutó vegyi anyagok az idegsejteket is károsíthatják – hozott példákat a szakértő. – Sok olyan viszonylag fiatal betegünk van, akik különböző növényvédő szerekkel vagy oldószerekkel dolgoztak, esetükben elképzelhető, hogy erre vezethető vissza a betegség kialakulása, de nemzetközileg olyan eset is ismert, amikor egy katonai támaszpont ivóvizébe került bele valamilyen vegyi anyag, és az ott szolgálók között később ugrásszerűen megnőtt a betegek aránya.

A kór egyik legjellegzetesebb tünete az állandósult kézremegés Forrás: AJC

A szakemberek szerint a kiváltó okok pontos meghatározását megnehezíti az a valószínűleg nem túl ismert tény, hogy a tünetek megjelenésének idejére a betegség akár évtizedek óta károsítja az idegsejteket,

miután a kór többnyire az emésztőrendszerben indul, és onnan lassan terjed át az agyra. Még ezután is több évig tart a tünetek megjelenése, miután agyunk hősiesen kompenzálja az elpusztult idegsejteket.

Gyógyíthatatlan, ám már nem reménytelen

Ahogy arra a Pécsi Tudományegyetem rámutatott, bár a Parkinson-kór pontos okát mai napig nem ismerni, és a sejtpusztulás jelenlegi tudásunkkal nem visszafordítható,

egyre több olyan terápia van, amelyek révén hosszabb időre is lehetséges a panaszok mérséklése, illetve akár a teljes panaszmentesség elérése.

Ezek közül az egyik legfontosabb az úgynevezett agyi stimuláció, amely keretében elektródákat helyeznek az agy mélyebb rétegeiben elhelyezkedő magokba, és ezek modulálják a tüneteket okozó kóros agyi működést. A módszer magyarországi bevezetésében úttörő szerepet játszó pécsi klinikán 2001 óta végeznek ilyen beavatkozásokat, amelynek köszönhetően mára óriási mennyiségű adat gyűlt össze.

A Parkinson-kórban szenvedők általában jobban érzékelik egy-egy tárgy stabilitását, mint az egészségesek Forrás: OCare for U

– hangsúlyozta Kovács Norbert. – Az egész kelet-közel európai régióban először Pécsett vált elérhetővé 2022 augusztusában az a távprogramozási eljárás, amely révén akár több száz kilométer távolságból elvégezhetőek a szükséges finomhangolások.

Mindez azt jelenti, hogy a beteg tüneteit, azok esetleges romlását egy online konzultáció keretében lehet ellenőrizni, majd egy alkalmazás segítségével valós időben végzik el a beültetett stimulátor programozását.

Mindezzel több órás utak spórolhatóak meg, amely mind az idős, sok esetben korlátozott mobilitású, mind a fiatalabb, nem egy esetben még munkaképes betegek számára nagy könnyebbséget jelent.

Parkinson-kór Forrás: Origo

A komoly műtétet igénylő mélyagyi stimuláción kívül egyre több kisebb beavatkozással járó terápia válik elérhetővé. Ezek közé tartozik például a betegség tüneteit csökkentő hatóanyagok bőr alá ültetett pumpa révén történő adagolása, amely jelentősen meghosszabbíthatja a gyógyszeres kezeléssel elérhető panaszmentes időtartamot. Az idő pedig végre nem csak a betegségnek dolgozik.

– összegezte Kovács Norbert. – Emellett több olyan ígéretes gyógyszerkísérlet is zajlik, amelyek az idegsejtpusztulás megállítására, lassítására irányulnak, és új lendületet kaptak az őssejtterápiával kapcsolatos kutatások is, amely talán néhány éven belül reális opció lehet.

Kiemelte: természetesen a Parkinson-kór ma is súlyos betegség, ám a benne szenvedők részére reménykedésre ad okot, hogy állapotuk megőrzésén túl a közeljövőben annak javítására és a gyógyulásra is lehetőség nyílhat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!