Arra az egyszerűnek tűnő kérdére, hogy "Hol fáj?" Thomas Frey-nek sajnos egyáltalán nem könnyű válaszolnia – a fájdalom eredete ugyanis már nem a teste része többé. A férfi több mint 30 éve veszítette el a lábát egy súlyos balesetben, ám szinte azonnal az eset után erős fájdalmat érzett azon a helyen, ahol korábban a lába volt. Ezt nevezi a szakirodalom ún. fantom végtagfájdalomnak, vagy egyszerűen csak fantomfájdalomnak. A jelenség pedig meglehetősen gyakori, ugyanis az amputáltak több mint 70%-a tapasztalja ezt a fájdalmat rövidebb-hosszabb ideig.
Ahogy fentebb is írtuk, a fantomfájdalmak elsősorban a végtagok elvesztése után lépnek fel, de érezhetjük ugyanezt egyéb testrészek elvesztése után is, mint a mellek vagy a fogak.
A neurológiai állapot jellemzően az amputáció után kezdődik, de hónapokig is eltarthat, sőt – ahogy Frey esetében is – a fájdalom gyakran krónikus, és élete hátralévő részében fennállhat. A férfi úgy fogalmazott, hogy a fájdalom a migrénhez hasonló, hiszen ezek főként "néhány másodpercig tartó impulzusok. Aztán öt percig ismét csend lesz, de órákig is eltarthat, a fájdalom pedig elviselhetetlen, és korlátoz a mindennapi életben."
Amikor fantom fájdalmaim vannak, nem tudok elmenni a barátaimmal vacsorázni, nem tudok elmenni találkozókra sem.
– tette hozzá szomorúan.
Egy-egy testrész elvesztése a barátok, kollégák, sőt még a családtagok számára is nehéz megérthető, s bármilyen fájó, gondot jelenthet szerencsétlenül járt embertársunkkal akár együttérezni is. "Még mindig emlékszem apám reakciójára. Azt mondta: Ne csinálj felhajtást!" - emlékezett vissza Frey.
Az orvosi szakirodalomban már a 16. században is vannak utalások a "fantomfájdalomra", de a kutatók máig keresik a jelenség részletes magyarázatát. Thomas Weiss fiziológus szerint egy amputáció következtében megváltozhat az egész idegrendszer, tehát az idegpályák átalakulnak a csonka végtagban, sőt a gerincvelőben és az agyban is.
A legjelentősebb változások a szakember szerint az agy elsődleges szomatoszenzoros kéregnek nevezett területén következnek be, amely érzékeli a test ingereit. Itt minden testrészhez hozzá van rendelve a saját területe, egyfajta testi térképet alkotva.
Amikor a testünk egy részét amputálják, a hozzá tartozó agyi régiónk nem fogad többé jeleket, így ezek a régiók, ha úgy tetszik, munkanélküliek.
- fogalmazott Weiss. "Ekkor az agy szomszédos területei elkezdik ingerelni ezt a nem használt területet, amelyt funkcionális átszervezésnek, vagy funkcionális szerkezetátalakításnak nevezünk. Az adaptív agy ezt teszi: alkalmazkodik az új körülményekhez, és ez alapvetően pozitívum kellene legyen, de azok számára, akik elvesztették egy testrészüket, negatív. Azok az emberek, akiknek különösen adaptív agyuk van, nagyobb valószínűséggel szenvednek fantomfájdalomtól" - mondta Weiss, aki szerint ezek a változások nem magyarázzák meg teljesen a jelenséget.
Ma a kutatók az idegrendszer egyéb területeit vizsgálják, hogy kiderítsék, miként járulnak hozzá a fantomfájdalomhoz, sőt górcső alá vették a lehetséges genetikai okokat is, ám a vizsgálat nagyon összetett, hiszen a fájdalom érzése egyénenként eltérő. "Néhány amputált személynek egyáltalán nincs fantomfájdalma, másoknak pedig olyan súlyosak a fájdalmai, hogy öngyilkosságra készülnek" - figyelmeztet Weiss.
Egyes esetekben erős fájdalomcsillapítók segíthetnek enyhíteni a fantom végtagfájdalmat, ám ezek némelyike súlyos mellékhatásokkal rendelkezhetnek, ez pedig további terhet jelent számukra.
Az erős fájdalom neurológiai eredetének kutatása azonban egy különösen sikeres kezelést eredményezett, melyet tükörterápiának neveznek.
Az alkalmazott terápia során Frey egészséges lábát a tükör előtt mozgatta, ezzel pedig „becsapta” az agyát, hiszen a mozgás az amputált lábához kapcsolódott, így a taktilis kéregben kialakuló hibás és fájdalmat okozó struktúrák részben visszafejlődnek és a fantomfájdalom csökkent, a férfi pedig úgy fogalmazott, hogy elkezdett benne áramlani az energia és képes volt abbahagyni az erős fájdalomcsillapítók szedését is.
A tükörterápia természetesen maga a tükör nélkül is működhet: az alkalmazások és a virtuális valóság élményei ugyanis ugyanazt a hatást kelthetik, de Frey szerint döntő fontosságú, hogy ki, milyen hozzáállással néz szembe a fájdalmával, ugyanis míg „a krónikus fájdalomban szenvedő betegek gyakori problémája, hogy háborút hirdetnek a fájdalom ellen, pedig jobban tennék, ha az életük részeként kéne tekintenének rá, elfogadnák, barátukká tennék a fájdalmat” – fogalmazott.