Váratlanul érte a cunami az óvatlanul ünneplő japánokat

súlyosan megrongálódott házak

Fotó: Wikipedia

Dagályok és nagyobb áradások mindig is sújtották az emberek partmenti településeit. Ezeket általában megelőzte valamilyen „jelzés”, ami előrevetítette a közelgő katasztrófát. 1896-ban Sanriku partjainál ez elmaradt, az apró rengéseket pedig figyelmen kívül hagyták. Az ott élő, felkészületlen japán lakosság szörnyű árat fizetett ezért.

Szerencsétlen elhelyezkedés

A szökőár-jelenségek, amiket japánul cunaminak neveznek, a tengerek alatti földmozgások, illetve vulkanikus tevékenységek nyomán keletkeznek. Forrásaink már az ókori Hellász és a Római Birodalom időszakából vannak erre vonatkozóan. 

Ezeknek a mennyisége – a történelemen végighaladva – szinte megszámlálhatatlan és pusztításuk mértékét – akkoriban modern mérőeszközök híján – csak becsülni tudjuk. 

Egy régi japán eredetmonda szerint a szigetek egy cet hátán helyezkednek el. Amikor az állat a farokúszójával csapkod, akkor keletkeznek a földrengések. A geológiailag rendkívül aktív, négy tektonikus lemez találkozásánál fekvő ország lakossága már hosszú ideje tapasztalja a természeti erők tombolását: évente mintegy 1500 földrengést detektálnak, és némelyik nagyobb erejű talajmozgás szökőárakat is okoz.

korabeli japán ábrázolás a katasztrófáról
Fotó: Wikipedia 

Az egyik leghíresebb eset Japánban 1896. június 15-én szinte előrejelzés nélkül történt. Egy kisebb rengést követőeb hatalmas ár csapott le Sanriku partvidékére.

 Az elővigyázatlanság ára

Aznap Sanriku településein hatalmas ünnepségeket tartottak. Egyrészt visszatértek az első kínai-japán háborúból (1894-95) a katonák, másrészt a holdnaptár szerint gyereknap volt. Este fél 8 körül a vacsora közben kisebb rengéseket érezhettek a talpuk alatt a mulatság résztvevői. 

A falvakban és városokban már reggel óta több kisebb rengést is észleltek, ám azok szokványosak voltak és nem okoztak semmilyen kárt, így nem foglalkoztak velük. Mivel hasonló esetre nem ismertek korábbi példát, senki nem is gondolta, hogy egy kis rengés is hatalmas áradást okozhat. 

Körülbelül fél órával később megjelent az első hullám, ami rögtön romba is döntötte a partmenti házak egy részét. Néhány perccel később jött is a második, ami azokat pusztította el, amik még átvészelték az első csapást. A dagály és Sanriku öblökkel teli partvonala együttesen hatalmas hullámokat idézett elő. A legmagasabb ezek közül meghaladta a 38 méteres magasságot. 

Egy távolinak ható viharos dörrenés után a tenger visszahúzódott, amely során felborította a hajókat, majd újra elárasztotta a partot. A szökőárak során a leggyakoribb halál a vízbefulladás, de ebben az esetben a víz fizikai sérüléseket okozott.

Ez az áldozatokon igen látványosan jelent meg, ugyanis sokaknak be volt zúzódva a koponyája, többeknek eltörtek a csontjaik, és némelyekről a végtagok is hiányoztak. A cunami áldozatainak száma 22-27 ezer közé tehető és mintegy 10 ezer házat döntött romba.

a part a cunami pusztítása után
Fotó: Wikipedia 

Másnap táviratban értesítették a belügyminisztériumot a történtekről. A császár jóváhagyását követően meg is kezdődtek a kártalanítási munkák. 

A hadsereg orvosokat, katonai rendészeket és mérnököket küldött, hogy ellássák a sebesülteket, fenntartsák a rendet, illetve holttesteket keressenek.

Utóbbihoz a haditengerészet is csatlakozott, hogy a tengeren kutasson áldozatok után. A humanitárius tevékenységből természetesen nem maradt ki a Japán Vöröskereszt és a civil orvosi kar sem, akik ugyancsak számos sebesültet elláttak.

A Sanriku cunami annak a bizonyítékává vált, hogy a legkisebb rengéseket sem szabad félvállról venni és mindig gondolni kell a legrosszabb forgatókönyvre. 

Ez a fajta éberség jellemzi ma Japánt és annak lakosságát. A természeti katasztrófákra folyamatosan fel vannak készülve és minden eshetőségre rendelkeznek tervekkel, hogy csökkentsék a lehetséges áldozatok számát.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.