A dodok gyorsak és erőteljesek voltak, nem lassúak és ostobák – ezt mutatják a konzerválódott példányok

Egy új kutatás azt mutatja, hogy a dodok fontos szerepet játszottak Mauritius ökoszisztémájában.

Fotó: Julian Pender Hume

Átvizsgálva a dodoról és a solitaire nevű rokonfajról szóló korai dokumentumokat és leírásokat, a kutatók tisztázták a tévhiteket az ikonikus állatról. Kiderült, hogy a kipusztult madarak erőteljesek és gyorsak voltak. Erről számol be a Zoological Journal of the Linnean Society (Linnean társaság Zoológiai Magazinja) magazinban augusztus 14-én megjelent tanulmány.

Az élő dodokról szóló kevés beszámoló szerint a dodo gyorsan mozgó állat volt, aki szerette az erdőt. A dodo (Raphus cucullatus) volt az első dokumentált, közvetlenül az ember miatti kihalás és amelyet valós időben tanúsítottak. Amikor a holland hajósok 1598-ban megérkeztek Mauritiusra, hemzsegett a bájosan pufók, röpképtelen madaraktól, melyek körülbelül 1 méter magasak és körülbelül 20 kilogramm súlyúak voltak.

 

Amikor a hollandok gyarmatosították a szigetet, ragadozó, invazív fajokat telepítettek, kivágták az erdőket, lerombolták a dodok fészkeit és kapzsi módon vadásztak a madarakra. Kevesebb, mint 70 évvel később a faj kihalt; az utolsó ismert észlelés 1662-ben történt.

 

Egy új kutatás azt mutatja, hogy a dodok fontos szerepet játszottak Mauritius ökoszisztémájában.
Fotó: Julian Pender Hume / Live Science

A dodot évszázadokon át evolúciós tanulságos meseként használták, neve szinonim az alkalmatlansággal. Az a hír járja, hogy mivel Mauritiuson nem voltak ismert ragadozók, a dodo nagyra nőtt és elvesztette röpképességét. A ragadozók hiánya miatt a dodok túlságosan megbíztak a szigetre érkező az új, emberi vadászokban.

A probléma része, hogy a tudósok nem voltak tisztában azzal, hogy mely dodo fajok léteztek valójában, mivel számos mitológiai madarat írnak le a korai irodalomban. A madarakról szóló dokumentumok zavarba ejtőek, inkonzisztensek és megbízhatatlanok. Hogy ezt tisztázzák, a tanulmány szerzői lenyomozták a korai példányokat, a beszámolókat az élő állatokról és a faj korai taxonómiai leírásait, és szétválasztották a tényt a fikciótól. 

 

Azt találták, hogy míg sok faj, mint például a Nazarene dodo, kitalált volt, a solitaire (Pezophaps solitaria) – a dodo egy közeli rokonfaja és volt, és voltak, akik úgy vélték, hogy mitológiai -, valóban létezett és Mauritius Rodrigues-szigetén élt.

 

Azonosítottak egy ikonikus „típus példányt” is – a típus példány konzervált példány, mely a faj referenciájaként szolgál. Ezt használva meghatározták, hogy a dodo és a solitaire annak a családnak a tagjai voltak, amelybe a galambok és a gerlék tartoznak.

Ezt a típusfajt használva a csapat azt is megvizsgálta, hogy a dodok valójában hogy néztek ki, és tisztázták az ikonikus madarakról való népszerű tévhiteket. A dodo ína, mely az ujjait zárta kivételesen erőteljes volt, hasonló a ma élő mászó és futó madarakéhoz. Ezek az állatok tökéletesen alkalmazkodtak a környezetükhöz.

Neil Gostling kutató megérinti Karen Fawcett Dodo szobrának csőrét.
Fotó: Southamptoni Egyetem / Live Science

Megismerve a dodo sajátosságait és viselkedését tisztázhatja az ökoszisztémájában játszott szerepét és segíthet a létező veszélyeztetett madarak védelmében is.

Bár a dodo jelenleg kihalt, lehet, hogy ez nem sokáig lesz így. A Colossal Biosciences tudósai próbálják visszahozni az ikonikus röpképtelen madarakat és remélik, hogy újra bevezetik Mauritiusra, hogy stabilizálják az ökoszisztémát. Ugyanez a vállalat próbálja visszahozni a gyapjas mamutot.

(Forrás: Live Science: https://www.livescience.com/)