Magyarországon több tízezer embert érinthet ez a súlyos betegség

Vágólapra másolva!
A háziorvosok sokszor nem is veszik komolyan a bajt. Magyarországon is volt már halottja.
Vágólapra másolva!

Magyarországon egyre több szamárköhögéses esetet regisztrálnak – hivatkozik a vaol.hu Novák Hunor orvos Mokkában tett kijelentésére. A szakértő kifejtette, hogy korábban csak elvétve fordult elő ez a betegség, 

mostanra viszont már körülbelül száz esetet tartanak nyilván, de valójában ennél sokkal több lehet.

Novák szerint akár több tízezer ember is szenvedhet szamárköhögésben jelenleg Magyarországon, és megjegyezte, hogy kollégái gyakran elbagatellizálják ezeket az eseteket. 

Rohamosan terjed a szamárköhögés Magyarországon. Fotó: smile23 / Shutterstock  

A tünetek közé tartozik a rohamszerű köhögés, szembevérzés, hányás, és akár eszméletvesztés is. A betegség a legnagyobb veszélyt a gyermekekre jelenti, de felnőttek is elkaphatják. 

A súlyos köhögés gyakran két hétig is tarthat. Az orvos kiemelte az oltás és a korai antibiotikumos kezelés fontosságát, mivel egy gyorsan terjedő betegségről van szó, amely újszülöttek számára halálos is lehet, ha a várandós anya megfertőződik. Ahogy az Origo is beszámolt róla, júliusban szamárköhögés miatt meghalt két csecsemő Magyarországon.


További részletek a videóban:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!