Az 1960-as választási kampányt meghatározta az USA és a Szovjetunió kapcsolata. Kennedy szerint az Egyesült Államok lemaradt a keleti nagyhatalomtól, ezért a kampány során tett ígéretek központi gondolata a felzárkózás és a lehagyás volt, elsősorban az űrversenyben. Nixon a stabilitást és az 1950-es években tapasztalt jólét fenntartását tűzte ki célul, amit még Eisenhower kormányzása alatt értek el. A kampánytémák tehát legfőképp a nyolcéves Eisenhower-adminisztráció körül forogtak: folytassuk vagy kezdjünk valami újat?
Betegen egy ország előtt
Az elnökjelölti viták nagy múltra tekintenek vissza, 1960-ra pedig a technológiai fejlődés olyan szintre jutott, hogy addig nem ismert szélességben érte el a választópolgárokat. A Kennedy–Nixon-kampányt négy ilyen esemény döntötte el, valójában már a szavazásra kijelölt nap előtt, és ezek közül is kiemelkedik az első.
Aznap 60 millió amerikai ült a tévékészülékek előtt, amikor a rövid reklámblokk után a két jelölt megjelent a képernyőn.
Nixon betegen és fáradtan érkezett a vitára, ahol ellenfele, a kisimult és tettre kész Kennedy fogadta. A republikánus jelölt a vita előtt két hétig feküdt kórházban egy elfertőződött térdsérülés miatt, rögtön ezután pedig, hogy lemaradását pótolja, kéthetes intenzív kampánykörutat tartott.
Rossz egészsége és a fáradtság ugyanakkor nem befolyásolta a két cikluson át alelnöki székben ülő politikust, bár megjelenése nem volt kedvező.
Még az arctisztítást is visszautasította, ellentétben Kennedyvel, aki bátran alkalmazta a sminkeseket, mivel a fekete-fehér képernyő előnytelen képet is mutathat a kamera előtt lévőről.
Megjelenés vagy tartalom?
Nixon fáradt arcán több alkalommal lehetett izzadságcseppeket felfedezni. Állapota annyira nem volt meggyőző, hogy a közvetítés után édesanyja azonnal felhívta és megkérdezte, miért állt ki ennyi néző elé ilyen betegen.
Ezzel szemben az életerős demokrata jelölt a megjelenésével minden tévénézőt levett a lábáról.
A vita után készült közvélemény-kutatások végül két győztes hirdettek: akik televízión követték az eseményeket, azok egyértelműen Kennedyt tartották meggyőzőbbnek, akik viszont rádión hallgatták, azok Nixont gondolták alkalmasabbnak.
A folyamatos hidegháborús fenyegetettségben Kennedyt nem tartották elég határozott és erős vezetőnek, aki szembe tudna szállni a Szovjetunióval. A szeptember végi vita után ez a vélemény szinte teljesen megváltozott, a közvetítésen inkább Nixon tűnt kevésbé kompetensnek.
Bár a republikánus jelölt addig jelentős fölényben volt, ezek után fokozatosan veszített az előnyéből.
Hiába vitáztak még háromszor, Nixon nem tudta a hátrányát ledolgozni. És annak ellenére, hogy a kampány eközben minden lehetséges csatornán tovább dübörgött, a vita mégis döntőnek bizonyult, és megalapozta Kennedy két hónappal későbbi fölényes győzelmét.
Folyamatos változásban
A televíziós viták máig szerves részét képezik az amerikai választási kampánynak. A jelöltek kommunikációs szakértői komoly felkészítést tartanak, ezért az aspiránsok nemcsak retorikai eszközökkel, hanem a megjelenésükkel és az egymás kijelentéseire adott reakciókkal is próbálják meggyőzni a választókat.
A kampányok már túlmutatnak a televízió elérési határain, a jelöltek a közösségimédia-platformokon a választókorúak sokszorosát érik el, és egyszerűen megfogalmazott üzeneteikkel igyekeznek megnyerni őket maguknak.
Bár a politikai kommunikáció eszközei a digitalizáció miatt folyamatos változásban vannak, a Kennedy–Nixon-vita évtizedes tanulságokat jelentett világszerte a választási kampányokra nézve.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.