Új veszélyes rovar jelent meg Magyarországon, gyorsan terjed

Vágólapra másolva!
Már nem csupán az ázsiai márványpoloska terjedése miatt kell aggódnunk. A közelmúltban egy másik poloskafaj is megjelent hazánkban, amelyet ironikus módon az ember szándékosan terjesztett több országban is. Úgy gondolták, a rovar hasznos lehet a krumplibogár ellen, aztán a történet váratlan fordulatot vett.
Vágólapra másolva!

Nyáron főként a szabadban, telente pedig már a lakásokban is egyre gyakrabban találkozunk növénykárosító poloskákkal, amelyek a kártétel mellett még meglehetősen kellemetlen szagokat is képesek produkálni. Az utóbbi években főként az ázsiai márványpoloska került reflektorfénybe, ám tavaly egy másik poloskafaj magyarországi felbukkanásáról is beszámoltak a kutatók, amelyet ráadásul szándékosan terjesztettek el Európa számos országában. Az invazív rovar szaporodása egyelőre megállíthatatlannak tűnik, de vannak ígéretes kutatások, amelyek megfékezhetik.

Az új invazív rovar egy olyan poloska, amelyet eredetileg növényvédelmi célból terjesztettek el Európában
Az új invazív rovar egy olyan poloska, amelyet eredetileg növényvédelmi célból terjesztettek el Európában
Fotó: Wikimedia Commons

Az invazív poloska egyre jobban alkalmazkodik, és nem csak kártevő rovarokat zsákmányolhat

Kóbor Péter, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont tudományos munkatársának tanulmánya szerint hazánkban 2023 októberében fedezték fel először a kétfoltos címerespoloskát (Perillus bioculatus). Ez egy Észak-Amerikából származó ragadozó faj, és a burgonyabogár lárvája a fő zsákmánya. Mivel hatékonynak gondolták a kártevő elleni védekezésben, több országban is próbálták meghonosítani Európában. E próbálkozások sikertelennek bizonyultak, azonban a faj túlélése és természetes terjedése mostanra igazolódott. 

Egy 2024 márciusában indított, lakossági részvétellel zajló felmérés keretében több mint 30 megfigyelést jelentettek, vagyis úgy tűnik, a poloskafaj nagyon gyorsan terjed Magyarország területén.

Ráadásul a kutatás során kiderült, hogy a kétfoltos címerespoloska nemcsak a krumplibogarakat habzsolja, hanem más rovarfajokat is elkezdett fogyasztani, például a káposztalepke hernyójára is ráfanyalodott. 

Ez az ún. „étrendi eltolódás” segítheti a faj túlélését és terjedését Európában, ám egyszersmind veszélyt is jelenthet, mert célkeresztjébe kerülhetnek hasznos őshonos rovarfajok is.

A szakértők modellek segítségével azt feltételezik, hogy a faj tovább fog terjedni kontinensünkön, és különösen az olyan területeken válhat gyakorivá, amelyek hasonlóak a jelenlegi élőhelyeihez; ilyen térségek például a Kárpátok lábai vagy az Alpoktól keletre eső területek. Nagy kérdés, hogy a kétfoltos címerespoloska milyen hatással lesz az európai rovarfaunára, különösen a természetvédelmi szempontból fontos fajokra.

Egyelőre bizonytalan, mi lesz hosszú távon a kétfoltos címerespoloska európai terjedésének sorsa. Kétségtelen, hogy dolgát segíti a klímaváltozás, illetve a globális áruforgalom, de a jövő ebben az esetben is megjósolhatatlan. A Ripost cikke szerint a szakértőknek szerencsére vannak ötleteik a védekezésre, a speciális rovarcsapdák például hatékonyak lehetnek az új invazív poloskafaj ellen, de több más ígéretes kutatás is zajlik, amelyek akadályozhatják a rovar meghonosodását kontinensünkön.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!