Vágólapra másolva!
Három tenger ölelésében, karnyújtásnyira Afrikától a világ egyik legszebb, legmisztikusabb helyén, Szicíliában még a briósba is fagylaltot tesznek, olyan melegen süt a nap.
Vágólapra másolva!

Az arab és normann építkezési stílus sajátos jegyei, mint széles sugárutak és a keskeny sikátorok, nagyon jellemzőek a sziget fővárosára, Palermóra. Igaz, ezeken az utakon a közlekedés enyhén szólva is hektikus. A tapasztalt utazók szerint, a palermói közlekedési morál túltesz még a nápolyi csúcsforgalomban megszokott tülekedésén is, míg mások szerint csak kreatívan értelmezik a szabályokat. Index helyett jól bevált eszköz még a duda, a kézrázás, és a szentségelés. Gyengébb idegzetűeknek ezért nem javallott sem a robogó, sem pedig a személyautó használata.

Szicíliának két reptere van: az egyik a déli Aeroporto Fontanarossa, illetve a Palermóhoz közelebbi Aeroporto Falcone Borsellini. A szigetre egyébként jó tömegközlekedési viszonyok jellemzőek, leszámítva az ördögien ügyes de annál szemtelenebb kismotorosokat.

Ha a Blu Turismo vagyis kék turizmus feliratot olvassuk, az valójában a tengeri közlekedést jelenti, pontosabban olyan városokhoz tartozó útvonalakat, ahová a legcélszerűbb sétahajóval, tengeri bárkával vagy motorcsónakkal eljutni. Ezek a települések, szigetek: Balestrate, Cefalu, Isola delle femmine, Santa flavia, Termini imerese, Terrasini, Trabia, Ustica.

Palermo környékén a Mondello, Addaura, Barcarello, Vergine Maria, Arenella, Romagolo partszakaszokon találhatók a legszebb strandok, amelyekhez tömegközlekedési eszközökkel könnyen eljuthatunk. A város hosszú homokos strandjához a Mondellohoz az 544 vagy 603 busszal, Addaura körzet strandjaira a 833 busszal, a Vergine Maria körzet strandjaira pedig a 731, vagy a 139-es busszal mehetünk. Ezeken a strandokon igény szerint széket, nyugágyat és napernyőt is kaphatunk reggel héttől este hétig. Aki inkább a csendesebb, hangulatosabb fürdőhelyeket szereti, gyalogoljon a parton nyugati irányban mintegy másfél kilométert, s elérkezik az apró sziklás öblökkel tűzdelt Capo Gallo nevű partszakaszra.

Étel ital

A citrom - Capri szigetéhez hasonlóan - nagymennyiségben és egész évben terem, amelyből szinte mindent előállítanak: lekvárt, parfümöt, és még a kontinentális Olaszországban is elismert, kiváló hűsítő alkoholos italt, a Limoncellót. Bár az olaszok tudják, hogy az eredeti Limoncelló hazája illetve szülővárosa Sorrentó, mégis elismerően szólnak minden Nápolytól délre készített hasonló nevű italról. A Limoncellót aperitifnek és étkezés utáni emésztés-elősegítőnek egyaránt isszák, többnyire jéggel és pár csepp citromlével. Érdemes kipróbálni!

A másik citromos ital a Granita. Ez tulajdonképpen jégkásává hűtött és aprított citromlé kevéske cukorral, amely szintén kitűnő hűsítő.

Szicíliában a likőrök, hűsítő alkoholos italok mellett remek borokat vásárolhatunk, kóstolgathatunk. A leghíresebb az aszúhoz hasonló mézsűrűségű Marsala, vagy a Principi Butale. Kiváló pincészet a Corvo, a Tasca, vagy a Regaleali.

Az utazók szerint az egyik legjobb étterem a Palermo "jó negyedében" található Ristorante Cin-Cin a Via Manin 22 szám alatt, ahol isteni tésztákat és tengeri fogásokat kóstolhatunk. Egy komplett vacsora valamilyen borkülönlegességgel, no meg desszerttel körülbelül 35 euróból jön ki. Ha kizárólag tengeri ételekre vágynánk lent, a mondellói partszakaszon alig 10 perces séta után találjuk a Giardino dei Melograni-t, vagyis a Melogranik kertjét. Állítólag itt különösen értik a tenger gyümölcseinek elkészítési módját.

A kézműves olasz fagylalt legjobbikát, szintén itt, Szicíliában, pontosabban Palermóban készítik. A legeldugottabb kiskocsmákban is találunk fagylaltot, hovatovább legalább tízféle ízesítésű között válogathatunk még az ilyen egyszerű helyeken is. A legjobb fagyiért egyébként az olaszok a Foro Italico felé mennek. A Porta Felice-n vagyis a vidám kapun átkelve az Ilardóhoz igyekeznek, ahol Palermo legjobb, legkrémesebb, leggyümölcsösebb fagyaltját árulják.

A visszatérő turisták határozottan kijelentik, hogy a keltésztából készült, kettévágott briósba lapátolt fagylaltot mindenképpen ki kell próbálni minden utazónak. Ilyen étel lehet még a Caponata, vagyis a padlizsánból (plusz olíva, kapribogyó, zeller) készült saláta, amelyet előételként fogyasztanak. A Sfincione, a pizza szicíliai megfelelője,a Panella vagyis a babos sült tészta, vagy az ugyanebből az úgynevezett ceci babból készült a krémes Maccu leves, szintén nagyszerű ebéd lehet.

Szállás

A youth hostelek szervezetét a Via Plauto 27 szám alatt találhatjuk, ha esetleg felkészületlenül érkeznénk Palermóba. A városban közel száz olcsó szállásajánlatból válogathatunk, amelyekben 40 euró alatt találhatunk szállást. Aki szívesebben menne ki a városból egy kis délvidéki olasz levegőt szippantani, kellemes és olcsó szállást talál az 1080 méter magasan fekvő Alpe Cucco nevű "hegyi kunyhóban".

Az Olaszországban népszerű farmok kínálatai, mint amilyen a Casale Fior dell'Occhio di Zito M.Angela, vagy a Case Ragona di Pizzitola Mariano is igen színvonalasak, de 35-80 eurós árakkal kell kalkulálni szezontól függően. Az albérletek, magán bérlemények, komplett lakások bérlése szintén népszerű a turisták körében, ám itt elég változatos 20-130 eurós árakkal találkozhatunk. Amennyiben többen utaznánk, érdemes végigböngészni a helyi turisztikai irodák ajánlatait, mert nagyon jó ajánlatokat lehet kifogni, például komplett nyaralók bérlésére.

Szállásról már rögtön a megérkezés után érdeklődhetünk a belvárosban a Piazza Castelnuovo, 34 szám alatt, a központi pályaudvarnál, Stazione Centrale a Piazza Giulio Cesare téren, illetve a repülőtéren, Aeroporto "Falcone Borsellino"-n. Minhárom helyen kiemelt turisztikai információs iroda működik. Azonban ne feledjük, hogy sok hivatal, közintézmény egész augusztusban zárva tart.

Árak

Tej: 1 EUR
Kenyér: 0.8 - 1.00 EUR
Kétfogásos ebéd harmadosztályú kisvendéglőben: 10-15 EUR
Kétfogásos vacsora nivós és frekventált étteremben: 30-40 EUR
Múzeumi belépő: 10-25 EUR
Buszos városnézés: 20 EUR
1 Liter bor: 10-45 EUR
1 kilogramm helyben termő gyümölcs: 0.5 - 0.8 EUR
Pizza (egész): 9 EUR
Bliccelés: 25 EUR

Hasznos tudnivalók

Segélykérő telefonszámok:

Rendőrség, baleset: 112 és 113
Erdőtűz és tűzoltók: 115 és 1515
Autómentő 116
Tengeri mentés: 1530

Sok a tévhit közbiztonság a témakörben. A szervezett bűnözés nem érinti a hétköznapi embereket. Amire igazán figyelniük kell, az a zsebtolvajlás. A robogóval történő lopás a leggyakoribb, tehát az utcán nem javasolt kézitáskát hordani, ha ez mégis szükséges, akkor vállon, és a fal felőli oldalon hordjuk a táskákat.

Egészségügyi szabályok: a nagy meleg, vagy a szokatlanul sok olívaolaj fogyasztás és a szokatlan étrend miatt előfordulhatnak gyomorpanaszok. Erre az esetre fogyasszunk kevés töményitalt, de mindig az étkezés előtt. A csapvíz fogyasztható, de nem javallott. Keressük a mindenhol kapható palackozott vizet!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!