Az érintetlen Laosz

A Mekong folyót övező hegyvidékeken és völgyekben, a volt Francia indokinai gyarmatbirodalom részein nem lehet boldogságot venni. Nincs miből, mégis megterem. Az emberek alázatosak, előzékenyek és a kevesebbel is beérik. Talán Buddha tanításai, talán az életé, de a laosziak tényleg megtanultak boldognak lenni: Nem az után sóvárogni, ami nincs, hanem annak örülni, ami van. Például a turistáknak.

"Sabbai-Dii" mondogatják a Laosziak. Itt Luang Prabangban is így köszöntik egymást az emberek, akik halászatból, földművelésből igazán szerény körülmények között élnek. Boldogságukhoz annyi is elég, ha imáik nyomán, időben és elegendő mennyiségű eső esik, és a városi illetve hegyi népek békében élik mindennapjaikat egymás mellett.

Műholdas vevőkészülékeikkel ugyan nem fogják a nagy világadókat, de a legolcsóbb örömforrás jelentő thai, és a környékbéli országok tv csatornái szépen jönnek.

Fiatalokat többnyire este látni, ilyenkor jobban esik csapatokba verődni, megmártózni a hűs folyóban, nyugati pop dallamok akkordjait keresgélni a gitárokon, és felkacagni, ha épp sikerül valamelyik harmóniát elcsípni. Ideje korán nem indulnak el a partról, sem haza, sem pedig a város két diszkója közül bármelyikbe. Még akkor sem, ha tudják: a diszkók fél tizenkettőkor bezárnak. Szabadnapokon a hátizsákosokkal együtt mennek a várostól harminc kilométerre található Quangsi-be. A dzsungel övezte idilli vízesés, 200 méter magasból selyemkendő-szerűen hullik alá. A látvány káprázatos.

A másik népszerű város környéki kirándulás, egy órányira Luang Prabangtól a Mekong és a Namou folyó találkozásánál a Whiskey falu. A lao-lao-t, vagyis a rizsviszkit óriás, patikaüveg formájú üvegekbe palackozzák, és minden egyes viszkisüvegbe gondosan beletömködnek egy jókora kígyót. A rizsviszki semmihez nem fogható selymes, mégis markáns izét, javallott mértékkel kóstolgatni! Szintén itt található a Pakou barlang.

Belsejében több ezer apró illetve kisebb nagyobb Buddha szobrocska sorakozik szép rendben. Azért gyűlt itt össze annyi szobrocska, mert a zarándokútjukat járó szerzetesek, tiszteletük jeléül mindig itt hagytak egyet. Az itt élő testvérek gondját viselik a csecsebecséknek. A laoszi újévkor például, egytől-egyig megfürdetik őket a Namou folyó vizével.

A millió elefánt országában, ahol érdemleges feldolgozóipar még nem alakult ki, tényleg mindenki az agráriumban tevékenykedik. Ezek az emberek tudják, hogy országuk az infrastruktúra minden területen nagy elmaradásokkal küszködik, hiszen a közel 24 ezer km-nyi úthálózatnak mindösszesen 16 százaléka burkolt. Ez az egyik legnagyobb gátja a turizmus további fejlődésének

Mindeközben a turisták persze megtalálják saját örömüket, és a gyöngyőrű laoszi lányokkal incselkednek, vagy a bárokban egyre csak a rizsviszkit kortyolgatják. Megint mások a templomok esti fényeiben vagy a fiatalokban gyönyörködnek, a helyiek pedig a sötétedésben az esti fohászaikhoz készülődnek, ugyanúgy mint Balin vagy Thaiföldön: Jó termésért, jobb életért, több turistáért.