Ahol a Szahara kezdődik

A legtöbb turista Spanyolországon keresztül, komppal a Gibraltári szoroson átkelve, két és fél óra hajózás után Tangernél lép Marokkó, és egyben Afrika földjére. Itt kemény erőpróbák elé néznek az utazók, de nemcsak a meleg miatt.

Marokkó északról a Földközi tengerrel, nyugaton az Atlanti óceánnal keleten pedig a Szaharával határos. Az Atlasz 3-4000 méteres vonulatain és a termékeny folyóvölgyeken túl a táj fokozatosan elkomorodik, aztán a végeláthatatlan a sivatagi homokot csaknem 9 millió négyzetkilométeres területen viszi a szél. Igaz, a Szaharának csak egyötöde homoksivatag, a többi része hamada, vagyis sziklatörmelékes terület, illetve rag, azaz aprókaviccsal borított táj. Ilyen törmelékes fennsíkok és kavicsos síkságok váltják egymást a világ legnagyobb, és legrégebbi, mintegy 2,5 millió éves sivatagában.

Végtelen homok

Kevesen tudják, hogy a szaharai szárazság oka, a passzátszél. Az utazók számára mégsem a passzátszelek a legveszedelmesebbek, hanem a Számum, amely egész karavánokat képes eltemetni a homokba. A Számum, vagy ahogy a helyiek "becézik" a sivatag réme, 70-80 Celsius fokosra felmelegedett hatalmas por és homokfelhőket sodor magával, és így tovább melegíti az amúgy is forró, közel 50 Celsius fokos levegőt. A nagy lendülettel mozgó forró sivatagi homok, és porfelhő okozta sérülések között, szerepelhet a vakság, a fulladás, és a fedetlen testrészek kisebesedése. Ezért a karavántúrák szervezői nagy körültekintéssel vezetik a csoportokat a sivatagba.

A létszám sohasem haladja meg a 12 főt, és a tevehajcsárok valamint a szakácsok külön csapatmunkát végeznek, hogy az általában kilenc-tizenöt napos Szahara túrák időrendjét, tartani tudják. A turisták 170-200 kilométernyi utat tesznek meg Marakesből indulva, az éjszakákat pedig napról-napra a szaharai oázisokban töltik. A túrákat a nehézségi fokok szerint osztályozzák, így mindenki a fizikumához, állóképességéhez, na és pénztárcájához mérten könnyen a választhat a karavántúrák között.

A komolyabb kalandtúrák Marakesből dél felé indulnak, és az Atlasz-hegység 4165 méter magas csúcsán, a Toubkalon keresztül indulnak meghódítani a Szaharát.

Tovább haladva akár a keleti, akár dél-keleti irányba, az országhatárhoz közel, megváltozik a táj és Erfoud városánál már szinte kifolyik a tevék és a turisták lába alól a homok, olyan finom.

A Szaharát megelőzően az Atlasz-hegység lábánál talán a legélvezetesebb az út. Ezeken a vidékeken virágzik a cserekereskedelem. Az európai utazók kelengyéi, mint a fejkendő és a pamut zokni is a legértékesebb "áruk" közé tatoznak. Cserébe csodaszép kézműves tárgyakat, fosszíliákkal ékesített köveket, és egyéb érdekességeket lehet csereberélni a helyiekkel.

A hegyekben élő berberek azonban máshogyan vélekednek. Hitük szerint a pénznek nincs túl nagy értéke, mert az csak elgurul a hegyek közt és elnyeli a homok, ellenben a hasznos információnak nagy jelentőségek tulajdonítanak. A berberek szerint ugyanis akár életet is menthet, ha a sivatagban útbaigazíthatnak eltévedt turistákat, ezért számukra a helyismeretnek és az emberségnek mindennél nagyobb az értéke.