A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaNorvégia-Magyarország
HUNPóta Georgina
10:00AsztaliteniszYu-Bin Shin-Georgina Pota
HUNTóth Krisztián
10:50CselgáncsKrisztian Toth-Alex Cret
HUNGercsák Szabina
10:50CselgáncsAoife Coughlan-Szabina Gercsak
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy
NyílNyíl

Utazz olcsón, lakj ingyen!

Vágólapra másolva!
Civil kezdeményezésként indult az ötlet megvalósítása, majd 2008 elején alakult meg a Csereüdülés Marketing Közhasznú Egyesület, amelynek keretében - az internet segítségével - bárki találhat magának cserepartnert, akinél ingyen lakhat világlátása vagy belföldi nyaralása alatt.
Vágólapra másolva!

Nem új találmány a csereüdülés, évek óta működik sikeresen Magyarországon is. Azoknak való - olvasható a Kht. honlapján -, akik szívesen választják az utazás, a kikapcsolódás eme formáját, és nyitottak arra, hogy megismerjenek más embereket, kultúrákat, hagyományokat, ugyanakkor betekintést engedjenek saját életükbe, lakásukba.

Nem utolsó szempont, hogy ezzel az üdülési formával pénzt lehet megtakarítani, hiszen a szállásért nem kell fizetni.

Az egyesület célja az is, hogy a világban szétszóródott magyarok újra egymásra találjanak, segítsék egymást és őrizzék meg a magyar szokásokat, hagyományokat.

A www.csereudules.com honlap, azonkívül hogy csereüdülési partnerközvetítéssel foglalkozik, helyet ad karitatív akcióknak, híreket és reklámokat közöl, a bevételeket pedig céljai megvalósítására kívánja felhasználni - áll a Kht. közleményében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!