A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Dánia
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Csökkenő hotelárakat hozhat a válság

Vágólapra másolva!
Aligha meglepő, hogy a hetek óta húzódó válság egyik első hazai kárvallottja az idegenforgalom és a szállodaipar. A nagy hazai hotelek némelyikében már most éreztetik hatásukat az események és ez várhatóan tovább nő a közeljövőben. Az akadályokat költségcsökkentéssel próbálják leküzdeni a cégek. Mindezek mellett a szállodai kínálat lendületesen bővül, ami rövidtávon az árak mérséklődését eredményezheti a turisták számára.
Vágólapra másolva!

A magyarországi szállodák jövedelmezőségét is érezhetően rontotta az elmúlt hónapokban lezajlott pénzügyi válság. A Magyar Szállodaszövetség múlt heti közgyűlésén elhangzott, hogy a következő év érezhető visszaesést hoz majd a szektorban, s a régióban kétszázalékos forgalomcsökkenést várnak a szakemberek.

A visszaesés idén augusztusban indult meg, ekkortól nemcsak Magyarországon, hanem Európa nyugati felében is csökkent a foglalások száma és e tendencia folytatódott szeptemberben és októberben is. A csökkenés mértékéről nehéz általános érvényű számokat mondani, mert az egyes régiók adatai az eltérnek egymástól, de becsléseik szerint a szállodák forgalma Magyarországon 8-10 százalékponttal esett vissza az előző év hasonló időszakához képest.

Forrás: Getty Images

A negatív hatásokat ellensúlyozandó, a Magyar Szállodaszövetség közgyűlésén bejelentették, hogy a szervezet egy olyan stratégiát dolgoz ki, amely következő másfél évre átsegítheti az ágazatot a krízisen. A részletek egyelőre nem ismertek, de nyilvánvaló, hogy a sokat kritizált ország-marketingre a korábbinál is fontosabb szerep jut majd. A dolgot nehezíti, hogy a turizmusra fordítható állami források a költségvetésben mintegy 12 százalékkal csökkennek az eredeti elképzelésekhez képest. Ennek ellenére a marketingre legalább ugyanannyit szeretnének fordítani 2009-ben is, mint ebben az évben.

Visszaeső forgalom

Egyelőre eltérően ítéli meg a válság jelentkező hatásait a két legnagyobb magyarországi szállodalánc. A legnagyobb hazai vendégkörrel rendelkező Hunguest Hotels Zrt. pr és reklámigazgatója, Barkó Károly az [origo] kérdésére elmondta, hogy a válság mértéke nehezen megítélhető, a foglalások számának drasztikus csökkenéséről nem tud beszámolni. A bizonytalan gazdasági kilátások természetesen óvatosságra intik a társaságot, de mint minden felelős cégnek, a Hunguest Hotels Zrt.-nek is vannak a válság különböző szintjeire alkalmazható forgatókönyvei. Ez jelen helyzetben a korábbiaknál is szorosabb költséggazdálkodást, létszámstopot és a beszerzési költségek visszafogását jelentik. A nagy vendégkör miatt Barkó Károly reális veszélynek tartja, hogy a válság a jövő évben közvetlenül hat a Hunguest Hotels egységeire is.

Forrás: MTI

Már most érezhető a forgalom csökkenése a Danubiushotels lánc szállodáiban, ami szinte a válság kirobbanása pillanatában már kimutatható volt. A mérsékelt visszaesés elsősorban az üzleti utazásokat érinti, de megjelentek már a kikapcsolódási, üdülési célú foglalásoknál is.

A forgalom mérséklődésének ellenszereként dr. Deák Imre vezérigazgató szintén a költségek szigorú leszorítását nevezte meg. A vezérigazgató az [origo]-nak elmondta, hogy elsősorban az energia- és a munkaerőköltségen tudnak megtakarítani, ami nem jelent feltétlenül elbocsátásokat, sokkal inkább feladatmegosztást és az átszervezéseket. A szállodalánc egységeiben például eddig külsős cég végezte a takarítást, a jövőben viszont várhatóan a saját dolgozók takarítanak majd, de olyan apróságnak tűnő intézkedéssel is jelentősen csökkenthetők a kiadások, mint az újság-előfizetések megszűntetése. Az energiaköltségek mérséklése ugyanakkor stratégiai cél, ez elkerülhetetlen - mondta a vezérigazgató.

Az egyik legkézenfekvőbb lehetőség a költségek lefaragására a marketing. Dr. Deák Imre szerint ez az az elem, ahol mindegyik szálloda szinte azonnal csökkenteni tudja a kiadásait. Ezt a szerepet a vezérigazgató szerint is a Turizmus Zrt.-nek kellene most átvennie, bár tudható, hogy pénz ott sincs elég.

Bővülő kínálat

A válság tendenciáival és a forgalom csökkenésével némileg ellentmondásban van, hogy a hazai szállodakínálat folyamatosan bővül. Szinte nem telik el úgy hét, hogy ne hallanánk egy-egy újabb 3-4 csillagos wellness-hotel átadásáról, s ez a tendencia káros folyamatok elindítója lehet. A vezérigazgató szerint ilyen környezetben különösen fontos lenne marketingre költeni, hogy valamiképpen átvészelhető legyen a krízis, de az erre fordítható állami források meglehetősen szűkösek.

Forrás: MTI

Nehezen visszafordítható folyamatot eredményezhet és negatív árspirálba húzhatják az ágazatot az újonnan megnyíló kisebb, vagy önállóan működő, többnyire jó helyeken épült 60-100 szobás szállodák. Ezek a beruházásra felvett hitelek és esetleges támogatások miatt már magával a fejlesztéssel is jól jártak, így az első egy-két évben akkor is rentábilisak lehetnek, ha a piaci árak alatt kínálják szolgáltatásaikat. Az így kialakuló árverseny - amelybe természetesen a már működő nagy láncok is belekényszerülnek - a turisták számára rövid távon kedvező lehet, hiszen az árak mérséklődését eredményezi, az ágazat számára ugyanakkor már középtávon is komoly károkat okozhat.

Az újonnan induló szállodák stratégiája természetesen érthető, hiszen a Magyarországon napjainkban az a tendencia, hogy miközben a vendégek száma növekszik, a vendégéjszakák száma csökken. Vagyis egy vendég rövidebb időt tölt egy-egy helyen, ami azt jelenti, hogy rövidebb idő alatt kell neki olyan szolgáltatásokat nyújtani, amelyek visszatérésre ösztönözhetik. Erre pedig a legjobb lehetőség az árak csökkentése. Dr. Deák Imre szerint ugyanakkor rossz taktikát követ az a szálloda, amely az elő egy-két évben a forgalom növelése érdekében feláldozza hosszútávú érdekit.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!