Az ötödik szinten zúdult be a hullám a tengerjáróba

Vágólapra másolva!
Elszállították a halottakat és sebesülteket arról a tengerjáró hajóról, amely óriáshullámokkal ütközött a Földközi-tengeren. A görög tulajdonban lévő hajó szerdán szenvedett balesetet a spanyol partoknál. A hajóba csapódó hullámok két turista halálát okozták.  
Vágólapra másolva!

A máltai zászló alatt hajózó Louis Majesty utasszállítót szerdán érte el három, szokatlanul magas, nyolcméteres hullám, miközben a hajó a spanyol partok mentén járt. A hullámok betörtek öt nagy ablakot a hajó ötödik szintjén, ahol közösségi helyiségek találhatók. A beömlő víz több utast elsodort, közülük ketten - egy német és egy olasz állampolgár - életüket vesztették - mondta a CNN-nek a hajót üzemeltető Louis Cruise Lines szóvivője.

Forrás: [origo]
A balesetet szenvedett Louis Majesty

Vito Sgobba, a hajó hotelmendezsere szerint az első nagy hullám lenyomta a hajó orrát, így a második hullám épp az ötödik szinten találta el. A személyzet tagjai a baleset után azonnal a hajó kórházába szállították a sebesült utasokat. Az utasok között több orvos és nővér is volt, akik szintén segédkeztek a sebesültek ellátásában.


Videó a hullám betörésének pillanatáról

A halálos áldozatok - egy 69 éves német és egy 59 éves olasz férfi - azonnal életüket vesztették, s 14 sérültet kórházba kellett szállítani, miután a hajó visszafordult Barcelonába. A sérültek közül kettőnek súlyos az állapota, egyikük lábtöréseket szenvedett.

A baleset idején 1350 utas és 580 főnyi személyzet tartózkodott a fedélzeten. A hajó Barcelonából Genovába tartott, a baleset a Cabo de San Sebastiantól 24 tengeri mérföldre történt. A balesetet kivizsgálást máltai szakemberek végzik. A hajó következő útját elhalasztották - írja a CNN.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!