Holnaptól járőröznek a strandokon
![hőség, kánikula, hol van hűvös a melegben?, strandolók hűsölnek a balatonakarattyai strandon](https://cdn.origo.hu/2023/12/JGw8a7zCNzvccmuaG5u56o1EkVJB9t8RZeZN2GPJ5nA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVkMDRmYmI5ZmU5MDRjODJhMGI2ODI2OGM2MjFmYmQw.webp)
Igény lenne bűnmegelőzési centrumokra több településen is, de mivel a rendőrségnek nincs rá forrása és pályázat útján sem lehetett ilyen célra támogatást szerezni, az önkormányzatok szerepvállalási képességétől függ, hogy mely településeken tevékenykednek idén a dél-balatoni bűnmegelőzők - mondta Pálné Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője az MTI-nek.
A 12. alkalommal megnyíló, a rendőrség munkáját segítő központ idén négymillió forintból gazdálkodhat, amelyet Siófok és Balatonlelle önkormányzata biztosít. A diákok 10 és 18 óra között teljesítnek majd szolgálatot a strandokon és a turisták által frekventált helyeken járőrözve. A korábbi évek tapasztalatai szerint ténykedési területükön számottevően visszaszorult a bűncselekmények, egyebek közt a strandi lopások száma.
A tó Zala és Veszprém megye területére eső partszakaszán Keszthelyen, Zalakaroson és Balatonfüreden nyílnak hasonló nyári bűnmegelőzési irodák az idei szezonban.