Marosvásárhelyről is indít járatokat a Ryanair
![Ryanair légitársaság, Malév, csőd, megszünés](https://cdn.origo.hu/2023/12/H27nNpaLASD_CrcwMUcRgZv2Rih_vCy78VdNnBGQkPw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5Y2VlMGIzMGM0ZjQ0NzY5YTcxNmU1YWM3MjJiNmMy.webp)
A Ryanair április végén, illetve május elején indítja első brüsszeli és pisai járatát az erdélyi repülőtérről heti négy alkalommal - közölte Kate Serry, a Ryanair fejlesztési igazgatója. Terveik szerint az idén 30 ezer utast fognak szállítani a két marosvásárhelyi járaton. A légitársaság becslése szerint a Romániából induló és az oda érkező járataikon összesen 80 ezer utast szállítanak 2013-ban.
A repülőteret működtető Maros megyei önkormányzat és a légitársaság öt évre kötött szerződést. A Kolozsvártól 110 kilométerre lévő erdélyi város repülőterének tavaly 305 ezer utasa volt, a létesítményt működtető önkormányzat 400 ezerre akarja növelni az idén ezt a létszámot.
A Ryanair a második diszkont légitársaság a Wizz Air után, amely a marosvásárhelyi repülőtérről indít járatokat. Az ír társaság romániai úti céljai között eddig csak a Fekete-tenger parti Konstanca város szerepelt.