A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Halálutak a világban

Frontálisan ütközött két kamion a 42-es úton, baleset,
Vágólapra másolva!
Izlandon nem kell tartanunk az autóvezetéstől, Thaiföldön azonban mindenképpen legyen bekapcsolva a biztonsági öv. Interaktív térkép az országúti balesetekről.
Vágólapra másolva!

Évente 1,24 millió ember hal meg a világon közúti balesetekben, számuk 2030-ra megháromszorozódhat. Az egyes országokban azonban nagyon eltérő az autóvezetés kockázata. Az Egészségügyi Világszervezet 2010-re vonatkozó adatai szerint Izlandon például mindössze 2,8 halálos áldozat volt 100 ezer lakosra, a magyarok körében is népszerű üdülőhelynek számító Thaiföldön viszont 38,1. Magyarország a maga 9,1-es mutatójával világszinten jó eredménnyel büszkélkedhet, de Európa nyugati és északi feléhez képest ez nagyon rossz eredménynek mondható.

A fejlődő világban, ahol amúgy a járványos betegségek is a legtöbb áldozatot szedik, a közúti balesetek már az 5. leggyakoribb halálozási oknak számítanak, megelőzve a HIV/AIDS-t, a maláriát és a tuberkulózist. A jelenségre a Pulitzer Center on Crisis Reporting azzal kívánta felhívni a figyelmet, hogy egy interaktív térképet készített, amelyen az egyes országok adatai összehasonlíthatók. A térkép az utazóknak is nagy segítséget jelenthet, hogy tudják, mire számíthatnak egy adott régióban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!