Kisgyerekkel a világ körül

gyerekkel utazni
A kicsi lány nagy utazása
Vágólapra másolva!
A szenvedélyes utazók legtöbbjénél általában a gyermek érkezésével jön el az a pont, mikor megálljt parancsolnak maguknak, és himalájai trekking helyett egy ideig maximum csak a János-hegyre sétálnak fel. Akadnak azonban, akik nem hagynak fel az utazással, csak most már nem egyedül, hanem a gyerekekkel együtt járják a világot.
Vágólapra másolva!

Az egyéni szervezésű, hátizsákos túrákon elsősorban türelemre és alkalmazkodóképességre van szükség. Nem árt, ha rugalmasak vagyunk, és kreatívan kezeljük a váratlan problémákat. Mindezekre még inkább szükségünk van akkor, ha egy vagy több kisgyerekkel indulunk útnak.

Bangkoktól Borneóig

Kundermann Balázs túravezető, angoltanár, fotós és sokat látott utazó, a Kundermann.hu blog szerzője Grönlandtól Ausztráliáig a világ számos érdekes helyén járt már. Felesége, Mónika is szeret utazni, hosszú időt töltöttek együtt Bangkokban, ahol angolt tanítottak egy középiskolában, de bejárták már együtt Új-Zélandot is. A napokban tértek haza 30 napos délkelet-ázsiai körútjukról, ahová már két és fél éves lányuk, Sári is velük tartott.

A kicsi lány nagy utazása Forrás: Kundermann Balázs

Végigvonatozták a Maláj-félszigetet, jártak borneói dzsungeltúrán és Bangkok sűrűjében, fürdőztek a Dél-kínai-tengerben, és kulináris körutat tettek a mindig nyüzsgő Szingapúrban. Persze az utazás előtt néhányan nekik szegezték a kérdést, nem lesz-e ez a kaland veszélyes a kislánynak.

„Ha abból indultunk ki, hogy a világ minden táján élnek és nőnek fel gyerekek, miért lenne veszélyes elhagyni Európát, és távolabb merészkedni?”válaszol kérdéssel Balázs.Ha az ember odafigyel, és betart pár józan ész diktálta szabályt, minimalizálható egy ilyen túra egészségügyi kockázata.”

A hosszú utazások ellenzői általában azt is fel szokták hozni érvként, hogy egy pici gyereknek még szüksége van a megszokott napi rutinra, az állandóságra, ami egy ilyen túrán aligha kivitelezhető. Balázs szerint is fontos az állandóság, de az akkor is biztosítható, ha az ember nem egy helyben ül.

Bírja a túrázást, ha meg nem, a babahordozóban jót lehet aludni Forrás: Kundermann Balázs

„A kirándulást úgy szerveztük, hogy amennyiben lehetőség volt rá, egy helyen több napot töltöttünk. Persze az élet sokszor felülírta a terveinket, de rugalmassággal minden megoldható. Bangkoktól Borneóig hosszú volt az út, de szerencsére Sári edzett lány, jól bírja a gyűrődést. Az állandóságot pedig például mesékkel tudtuk biztosítani neki. Az esti mese sosem maradt el, napközben pedig, például a hosszú vonatozások alatt, nézte a kedvenc meséit.”

Két ovissal Srí Lankán

Kaló Szilvia utazási szenvedélye két gyermek érkezése után sem hagyott alább. Ma már velük mászik hegyet a Dolomitokban, túrázik a Pilisben, bringázik az osztrák Alpokban, vagy épp barangol a világ másik felén. Családi utazásaikról Túrakölyök.hu címmel blogot is ír, mely nemcsak élménybeszámoló, de számos hasznos tanáccsal is ellátja azokat a kisgyerekes szülőket, akik hozzá hasonlóan nem tudnak sokáig otthon ülni.

Szilvia legutóbb Srí Lankát barangolta be férjével és két gyermekével, az akkor ötéves Lackóval és a hároméves Julcsival. Lackó 20 hónaposan már Thaiföldet is megjárta a szüleivel. Szilvia szerint általában azok gondolják, hogy egy ilyen utazás veszélyes, akik nem jártak még ezeken a helyeken.

Találkozás Buddhával Forrás: Kaló Szilvia

„Ázsiának ezek a részei turisztikailag fejlett területek, ahol van megfelelő orvosi ellátás is. A helyi gyógyszertárakban, boltokban minden kapható, ami itthon, például lázcsillapítók, hasfogók, hashajtók, torokfájás elleni cukorkák, pelenka, popsitörlő stb.” A Srí Lanka-i utazás előtt a gyerekek hepatitis A-, B- és tífuszoltást kaptak.

Malária elleni gyógyszert nem szedtek, inkább elkerülték a maláriával fertőzött részeket, szúnyogriasztót használtak, és szúnyogháló alatt aludtak. Csapvizet nem ittak, a gyerekek még fogmosáshoz sem azt használták.

A bogarat inkább kihagytuk

Ázsiában vagy Afrikában még egy felnőtt is könnyen beleszalad egy fertőzésbe, nemhogy egy gyerek. Joggal merül fel a kérdés, mit esznek a kicsik az úton?

„Sári mindig azt ette, amit a helyi gyerekek, egy dolgot kivéve, a bogarakat kihagytuk. Sári imádja a helyi ragadós rizst, ami némi hússal kiegészítve elég jó energiaforrás a kis örökmozgónak. Azt tapasztaltuk, hogy a mindenhol kapható édes kekszek, habár gyorsan elveszik az éhséget, nem bizonyulnak jó megoldásnak, mert a baba csak felpörög, és nehezen kezelhető lesz.

Street food kicsiknek Forrás: Kundermann Balázs

Amikor csak lehet, gyümölcsöt is adtunk neki, lehetőleg olyasmit, ami hámozható, például banán, narancs, dinnye vagy ami épp terem a környéken. Itthonról nem vittünk magunkkal semmit, csak azt ettük, amihez a helyiek is hozzájuthatnak, és arra figyeltünk, hogy legyen frissen sült, amit veszünk.”

Szilvia gyermekeinek sem volt semmi gondjuk az út során. Ők legtöbbször hotelekben, illetve éttermekben ettek, de az utcai árusoknál is sokszor vettek frissen sült finomságokat, mert szerintük az ázsiai street food kihagyhatatlan.

Rohanás helyett laza program

Egy hosszú utazás megszervezése persze igényel némi rugalmasságot a szülőktől. Különösen az olyan extrém túráké, mint amilyenekre néhány éve egy angol–német házaspár vállalkozott. Ők egyéves világ körüli útra indultak négy gyerekkel, két biciklivel és két utánfutóval.

A legkisebb gyerek az utazás kezdetén még csak féléves volt, a legnagyobb öt múlt. A nem mindennapi túra a kanadai Vancouverből indult, jártak többek között az Egyesült Államokban, Brazíliában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Kínában és Indiában is.

Kaló Szilviáék hosszabb utazásaik során arra figyelnek, hogy a gyerekek mindig tudjanak valahol egy kiadósat aludni. Az, hogy erre hol, milyen körülmények között van alkalom, a gyerekek számára szerencsére mindegy, mert sem a megszokott ágyukhoz, sem fix időponthoz nem ragaszkodnak.

Kinyílik a világ Forrás: Kaló Szilvia

Kundermann Balázsék is úgy tervezték meg a harmincnapos utat, hogy feszített program helyett több olyan napot is beiktattak, amelyeket pihenésre szántak. Bár Sári még csak két és fél éves, már most megpróbálják őt is bevonni a napi program megtervezésébe. És amit soha nem mulasztanak el, ha zsúfolt helyre mennek, mindig ragasztanak Sári ruhájára egy matricát a nevével, a szülők telefonszámával és a szállásuk címével.

Kreativitás a repülőn

A hosszú repülőút az utazások egyik kritikus pontja. Egy nyűgös, folyton síró gyerek nemcsak a szülők, de a többi utas idegrendszerét is megviseli. Nem véletlen, hogy egyes légitársaságok már csendes, gyerekmentes övezeteket vezettek be járataikon. A felárért igényelhető nyugalomra állítólag nagy a kereslet.

Szilvia szerint gyerekekkel érdemes késő este induló, átszállás nélküli járatot választani, így a gyerekek végig tudják aludni az utazást. Tapasztalatai szerint a mosdók mögötti ülések a legkellemesebbek, mert itt nagyobb a hely, és a gyerekek a földön is tudnak aludni. Csecsemőknek egyébként hat hónapos korig biztosítanak mózeskosarat a repülőn.

Így az idő is repül Forrás: Kaló Szilvia

Persze előfordul, hogy a gyereknek esze ágában sincs aludni. Ilyenkor nem árt némi kreativitás a szülő részéről. Szilvia jól felkészült az ilyen helyzetekre is, apróbb meglepetéseket vitt az útra, kifestőket, új színes ceruzákat, amelyeket fokozatosan adagolt az út során. Még egy kreatív dobozt is összeállított a gyerekeknek. Volt benne olló, ragasztó, színes papírok, filctollak, színes ceruzák, ezek segítségével aztán a nyaralás alatt úti napló készült, amelybe mindennap lerajzolták az aznapi élményeket.

Gyerekekkel utazni olykor nem könnyű, de a cikkünkben megszólaló szülők szerint nagyon megéri, akár a világ túlfelére, akár a hazai hegyekbe megyünk kirándulni. A kiskorban szerzett élmények ugyanis, noha idővel elhalványulnak, hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek a világra nyitott, toleráns felnőttekké váljanak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!