Hegycsúcsokat gyűjt a londoni magyar lány

Németh Alexandra a Mont Blanc csúcsán

Elbrusz, Kilimandzsáró, Vinson, McKinley, Carstensz Pyramid, Aconcagua és a Mount Everest – a föld hét kontinensének hét legmagasabb pontja. Mind a hetet magyar nem mászta még meg, Németh Alexandra viszont a fejébe vette, hogy két éven belül meghódítja őket. A Londonban élő fiatal, ambiciózus fotós terveiről az angol Mail Online is beszámolt nemrégiben, engem pedig hobbihegymászóként nagyon érdekelt, mi hajtja őt egyre feljebb, és hogyan valósítja meg a terveit.

• A Komlóról származó lány kilenc éve él Angliában.
• Szenvedélye a fotózás, ebből finanszírozza utazásait.
• Négy éve kezdett el hegyet mászni, de előtte is sportolt.
• Ha sikerül a terve, ő lesz az első magyar, aki a hét kontinens hét legmagasabb csúcsát megmássza.
• Szereti felfedezni és áttörni a fizikai-lelki határokat.

A hét domb hazájának is nevezett Komlóról származó lány tizennégy éves koráig átlagosnak mondható tinédzser volt. Ekkor azonban a ballagási pénzből vett egy fényképezőgépet, és fotózni kezdett. A gimnázium után nemzetközi kommunikációt és közgazdaságtant tanult a Nyugat-Magyarországi Egyetemen, majd kilenc évvel ezelőtt kiment Angliába dolgozni. Tanulmányait már ingázással fejezte be. A diploma megszerzése után rendezvényszervezőként kereste a kenyerét, majd 2011-ben hivatásszerűen is fotózni kezdett; először esküvőket, épületeket, termékeket, később autóversenyeket. Félretett pénzéből kamerákat, lencséket vett, és utazni kezdett.

Németh Alexandra a Mont Blanc csúcsán Forrás: Németh Alexandra

Négy évvel ezelőttig sosem jártál a hegyekben. Hogy kezdődött?

Karácsony másnapján vettem egy oda-vissza jegyet Katmanduba, hogy egy hónapot Nepálban töltsek. Az volt a célom, hogy minél több helyre eljussak, és minél több tájfotót készíthessek. Ki akartam szakadni a civilizált közegből. Kíváncsi voltam az ottani falvakra, az emberek életére és a napfelkeltére a hegyekben. Bár tudtam, hogy rizikós, én pedig tapasztalatlan vagyok, mégis egyedül mentem. Szükségem volt arra a szabadságra, ami egy fotósnak ahhoz kell, hogy az időjárás viszontagságaitól függetlenül megvárja azt a bizonyos pillanatot, amiért érdemes felcipelni a gépet a hegyre.

Az első ilyen élmény nekem az 5350 méteres Gokyo Ri volt a Mount Everesthez közel fekvő Gokyo-tavaknál. Hajnali négy órakor már a nappal versenyeztem, hogy előbb érjek fel a csúcsra. Innen fotóztam, ahogy az izzó korong emelkedik a hegyek mögött, és sugaraival az Everestet metszi. Amikor éreztem, hogy elkaptam a pillanatot, leültem egy sziklatömbre, és csak bámultam a lélegzetelállító látványt. Könnyek csorogtak a szememből. Tudtam, hogy nem utoljára vagyok a hegyekben.

Az első, életre szóló élmény - felkel a nap a Mount Everest mögül Forrás: Németh Alexandra

Hogyan jött a hegymászás bármiféle tanfolyam és előzetes tapasztalat nélkül – először egy ötezres csúccsal, és legtöbbször utána is egyedül? Hiszen ez a sport nagyon szép, de legalább annyira veszélyes is. Hogyan élted meg mindezt?

Valóban egy kicsit in medias res módon a Himaláján volt az első mászásom. Rengeteget tanultam közben magamról. Amikor a környezetemben két ember is meghalt, akkor döbbentem rá, mennyire elővigyázatosnak kell lenni, és mennyire nem szabad lebecsülni a hegyeket.

Maga a hegymászás számomra tulajdonképpen az élmény és a hivatás keveréke. A Himalája hangulata emberként magával ragadott, a fotós szemével pedig azt tapasztaltam, hogy minél feljebb mászom, annál szebb a táj, annál jobb szögekből tudok fotózni. Egyszerűen muszáj volt és muszáj egyre feljebb mennem. Ez a kettő volt az oka a magányos kockázatvállalásnak. Az egyedüllétben az a jó, hogy ugyan magamra vagyok utalva, de nem lassítom a csapatot, és engem sem lassít senki. Fotózni is úgy és akkor állok meg, amikor akarok. A tavalyi Elbrusz-expedíció óta már mászom csapattal is – szerencsére jó az együttműködés, és jók a tapasztalatok.

A csapat a fix (rögzített) kötelek segítségével a Vinson csúcsa felé tart Forrás: Németh Alexandra

Hogyan pattant ki a fejedből az ötlet, hogy meghódítsd a Seven Summitsot, vagyis a föld hét kontinensének hét legmagasabb csúcsát? Már több magyar próbálta, de még senkinek sem sikerült. Ha neked igen, te leszel az első magyar, ráadásul nőként.

Tavaly áprilisban döntöttem el, hogy megpróbálom, onnantól kezdve pedig gyorsan pörögtek az események. Alapvetően bevállalós típus vagyok, nem gondolom túl a dolgokat. 2014 májusában lefoglaltam a repülőutat az Elbruszhoz, és június 1-jén már úton is voltam Oroszországba. Ez volt a kezdet. Ez után következett szeptemberben a Kilimandzsáró, ami Afrika legmagasabb csúcsa, decemberben pedig a Vinson. Itt tartok most, és az elsőtől számítva két éven belül szeretném teljesíteni mind a hetet.

A hét csúcs Reinhold Messner tiroli hegymászó listája szerint

Európa – Elbrusz 5642 m
Afrika – Kilimandzsáró 5895 m
Dél-Amerika - Aconcagua – 6959 m
Észak-Amerika (Alaszka) - McKinley (Denali) - 6194 m
Antarktisz - Vinson - 4897 m
Indonézia/Óceánia – Carstensz Pyramid/Puncak Jaya - 4884 m
Ázsia – Mount Everest/Csomolungma - 8850 m

Más értelmezésekben több pont is kérdéses. Megkérdőjelezik például az orosz-grúz határon magasodó Elbrusz Európához tartozását (lásd Kaukázus-konfliktus - ez esetben a Mont Blanc Európa teteje a maga 4810 méterével), illetve a hetedik, az ausztráliai-óceániai térség csúcsát, mert Ausztrália legmagasabbja a 2228 méter magas Kosciuszko.

Sok hegy, sok szint, sok akklimatizáció. Hogyan készültél, hogyan készülsz?

Egyrészt úgy gondolom, hogy minden egyes mászás felkészülés a következő expedícióra; a Seven Summit csúcsmászásai is, és a többi is. A fő csúcsok mellett persze másztam máshol is – például a Mont Blanc-on (francia-olasz határ, 4810 méter – a szerk.) és a Matterhornon (Olaszország és Svájc között 4478 méteren – a szerk.), hogy szokjam a magasságot. A felkészülési időszakokban ezenkívül keményen bicikliztem, szpinningeltem, futottam, edzőterembe jártam; de ami talán a legfontosabb, hogy 20 kilós hátizsákkal róttam mindennap a köröket esőben, szélben és napsütésben a wimbledoni dombokon. Egyébként a középiskola óta sportolok, ez pedig egy olyan alap, ami rendszeres ráedzéssel nagyon sokat számít a hegyi környezetben.

A Vinson csúcsán a magyar zászlóval Forrás: Németh Alexandra

A hegymászás, főleg, ha távoli csúcsokat céloz meg az ember, nem olcsó mulatság. Speciális felszerelés, hosszabb ott-tartózkodás az időablakok és az akklimatizáció miatt, és persze az utazás. Miből finanszírozod mindezt?

Egyelőre saját pénzből, egészen pontosan a többi fotós munkámból, de szeretnék szponzorokat keresni. Ha meglesz a hét hegy, én leszek az első magyar, aki mindezt elérte. Büszke vagyok a magyarságomra – annak ellenére, hogy Angliában élek –, és minden csúcsra viszem magammal a piros-fehér-zöld zászlót.

Naplemente a Kilimandzsárón Forrás: Németh Alexandra

Melyik csúcs lesz a következő?

Ha minden jól megy, idén júniusban Alaszkába repülök megmászni Észak-Amerika legmagasabb hegyét, a McKinleyt, ami technikailag nehezebb, mint az eddigiek, és a jelentős hideg (átlag mínusz 30 fok – a szerk.) is nehézzé teszi. Kis pihenés és néhány akklimatizációs mászás után 2015 októberében Indonézia következik, a Carstensz Pyramiddal, majd Dél-Amerikában, az Andokban az Aconcagua, ami szintén nem könnyű. A hetedik, egyben legmagasabb csúcsot, a Mount Everestet 2016 májusában veszem célba.

A mászás nem olyan dolog, hogy mindig minden összejön; például egy csúcstámadás előszörre és tökéletes időben elég ritka. Nagyon sok múlik azon, hogyan kezelünk bizonyos helyzeteket – csúcsokat kergetünk, vagy tudunk visszafordulni. Te mit gondolsz erről a dilemmáról? Van-e értelme sikerekről vagy kudarcokról beszélni?

Jó kérdés. Néha minden klappol; olyankor erősnek és felkészültnek érzed magad, de ha az időjárás nem akarja, hogy megmászd a hegyet, akkor semmi esélyed. Én a sikertelen csúcsmászásokat ezért nem kudarcnak élem meg, hanem inkább tanulok belőlük. Az ilyen expedíciók alatt rengeteg mindent tud meg az ember saját magáról, a fizikai és még inkább a mentális határairól és azok feszegetéséről. Szerintem van egy pont, ameddig a lábad visz fel, utána pedig az agyad. De mindkettőnél jelen kell lenni.

Még egy utolsó pillantás a Mont Blancra - már a visszaúton Forrás: Németh Alexandra

A mászóknak gyakran felteszik a kérdést, miért másznak. Aki járt már hegyen, az erre általában megvonja a vállát, és egyszerűen annyit válaszol: csak. Én például a végtelen nyugalmat és szabadságot értem ezalatt. Te miért mászol? Exhilaration, azaz vidámság, élénkség – ezt írod a honlapodon.

Tudom, miről beszélsz; az a bizonyos exhilaration az pontosan ez. A pillanat, amikor ott találod magad a teljesen érintetlen Antaktisz végtelen fehér semmijében, vagy amikor két óra alvás után éjjel összeszedelőzködsz, és elindulsz azzal a kevés oxigénnel felfelé egy csúcsra – ez ugye már négyezer méter fölött is elég problémás, hát még magasabban. És amikor eléred a csúcsot, az hihetetlen élmény. Ami pedig még szerintem hozzátartozik az egészhez a látvány és a szabadság mellett, az az izgalom és az adrenalin. Ami hajt, és nem hagy nyugodni. És tudod, hogy nem lesz egyszerű, nem tudod, mi vár rád, bárhogy is készültél, de nekivágsz.

A magashegyi mászás legfantasztikusabb része pedig az, hogy lehet – sőt muszáj – a pillanatban élni, felfedezni és áttörni a fizikai-lelki határokat. Ezért mászom én.

Az Elbrusz ikercsúcsa - ez volt az első és utolsó alkalom, hogy tisztán látták a hegyet Forrás: Németh Alexandra

Számos magashegyi túra tartozik az úgynevezett trekking kategóriába. Ezek az utak nem igényelnek különösebb technikai tudást; viszont sok esetben csak helybéli vezetővel és engedéllyel járhatók meg. A technikásabb magashegyi mászásokhoz viszont már elengedhetetlen a téli környezetben való mozgás, illetve az ön- és a társmentés ismerete. Pontosan ezért mászóengedéllyel rendelkező, vizsgázott hegymászónak az nevezhető, aki elvégzett bizonyos kurzusokat; Magyarországon ez az alapfokú sziklamászó tanfolyamból, illetve azt követően a téli és a nyári magashegyi tanfolyamból áll.

Németh Alexandra képei itt láthatóak.