Egy olasz vakáció egyben kulináris utazás is, hiszen az ország minden egyes szöglete megannyi specialitást kínál. Így van ez Szicíliában is, ahol nem lehet éhen maradni – feltéve, ha az ember észben tartja a szieszta idejét. Nagyjából délután 2 körül ugyanis majdnem minden étterem bezár, és csak vacsoraidőben, azaz este hét körül nyitnak ki újra. Ha valaki nem ebédel időben, délután elég nagy kihívás meleg ételt szerezni.
A szicíliaiak imádnak enni, és amikor nem esznek, akkor ételekről beszélnek: mit ettek korábban, mit esznek majd később, hova menjenek enni, mikor kezdjenek főzni. Ha megérkeztem egy szállásra, az első eligazítás általában arról szólt, hol találok jó éttermeket. Hogy merre találhatóak a fő látnivalók, az csak másodrendű kérdés volt.
Nem véletlen, hogy Szicília gasztronómiája annyira izgalmas. A sziget konyhaművészetén a görögöktől kezdve a rómaiak, arabok, franciák, spanyolok és észak-afrikaiak mind-mind nyomot hagytak. Csak példaképpen: a görögökre vezethető vissza az olíva, a méz használata, a rómaiak terjesztették el a tésztaféléket, az araboknak köszönhető a sokféle fűszer vagy az édességekben oly népszerű mandula használata, és a spanyolok közvetítésével az aztékoktól érkezett a csokoládé.
A nagyobb városokban, de különösen Palermóban, Cataniában és Siracusában kihagyhatatlan a délelőtti piaclátogatás. A kofák hangos kiabálással igyekeznek meggyőzni a vevőket az árujuk frissességéről, hatalmas a nyüzsgés, nagyon életteli az élmény, igazi olaszos kavalkád.
A gyümölcs- és zöldségfelhozatal is tiszteletreméltó, de számomra a legérdekesebb a halrészleg volt, számtalan ismert és ismeretlen tengeri herkentyűvel. A legnépszerűbb a kardhal (spada), melynek hosszú, vékony kard van az orra helyén, és amelyből hatalmas példányok díszelegtek az asztalokon. A piac nemcsak bóklászni jó, de vásárolgatni is érdemes. Ha nincs a szálláson konyha, az itt beszerezhető sajtokból, mortadellákból, olívabogyókból szuper kis pikniket lehet rögtönözni.
A legnagyobb, legizgalmasabb piacok Palermóban vannak, és itt egy szuper programot is felfedeztem a tripadvisort böngészve: vezetett kóstolótúrát a Streat Food Palermo szervezésében. Azonnal jelentkeztem egy sétára, és amilyen mázlim volt, aznap én voltam az egyedüli kuncsaft, így privát idegenvezetőm volt Marco személyében. A séták egyébként is kiscsoportosak, a cég tulajdonosa tíz főnél több jelentkezést nem fogad el egy napra, mert több ember kezelhetetlen lenne a kissé káoszos piaci környezetben.
Rögtön az első kóstolónk egy igazi palermói piaci csemege volt, a frittola. A borjúnak a kevésbé értékes részeiből készül, zsírban kisütve. Tulajdonképpen mócsingnak is hívhatnánk, de citromlével és borssal nagyon finom. Megkóstoltuk a pizza helyi változatát, a sfincionét, valamint a népszerű palermói utcai kaját, a pane ca meusát (tüdő kenyérrel).
Az olajban hirtelen kisütött piaci falatkák közül a panelle és a cazzilli a sziget specialitása. Előbbi csicseriborsólisztből készül némi petrezselyemmel, utóbbi krumpliból mentával és szintén petrezselyemmel. De a legismertebb és legnépszerűbb az arancine, azaz a rizsgolyó, melyet számos töltelékkel árulnak. A hagyományos verzióban borjúhúsból, borsóból, répából, hagymából és sáfrányból készült ragu a töltelék, de a spenótostól a sajtosig mindenféle van. Marco szerint azokat a rizsgolyókat, amelyekben nem az eredeti összetevők vannak, nem is lenne szabad arancinének hívni, azok korrekt elnevezése ugyanis a supli.
A jó négyórás séta során persze nemcsak ettünk. Marco rengeteget mesélt Palermo történetéről, hétköznapjairól, szentjeiről. Benéztünk templomokba, bekukkantottunk régi házak udvarára, gyakorlatilag bejártuk a fél várost. Kiváló bevezetés volt felderíteni a terepet, hova érdemes visszatérni, és persze jó lehetőség volt végigkóstolni minden finomságot apró adagokban, hiszen teljes porcióból nem fért volna belém ennyi minden.
A nagy palermói piacok után a jóval kisebb cataniai is tudott újdonsággal szolgálni: itt láttam először faszénen sült, olívaolajas, fokhagymával és petrezselyemmel töltött articsókát, amelyet azon nyomban kipróbáltam. Elég nagy kihívás elfogyasztani, mert a leveleknek csak az alsó része puha, de mire odaér a rágásban az ember, totál maszatos lesz a füstös, olajos batyutól. Szerencsére az árus adott egy nagy kupac szalvétát, így megúsztam pár olajfolttal.
A turistának egyből furcsán indul a nap étkezés szempontjából. Szicíliában majd mindenhol édes péksütemény (például csokis croissant) vagy sütemény a megszokott reggeli. A jobb szállodákban, ahol büféasztalos kínálat van, a turisták kedvéért kitesznek mutatóba egy-két szalámiféleséget, de azért ott is az édességek dominálnak.
A sütemények közül a legnépszerűbb és általunk is legismertebb a cannoli, a ropogós tésztába töltött édes ricotta, de elképesztő felhozatal van mandulás, pisztáciás aprósüteményekből. Szintén nagyon népszerű a cassata, a piskótatésztába töltött krém marcipán bevonattal és aszalt gyümölcsös díszítéssel. Szerintem a legmenőbb reggeli a briósba töltött pisztáciafagylalt – egyszerre laktató és frissítő, ráadásul ez aztán igazán helyi specialitás.
Nehezen szoktam meg, hogy egy tradicionális étkezés során a hideg előételt tésztaféleség követi, majd ezután jön a halból vagy húsból készült főfogás, és persze zárásként valami édesség. Egyszer rugaszkodtam így neki a sorozatnak, de a tésztánál már jól laktam. A főételt még hősiesen legyűrtem, de édesség már nem fért belém, pedig általában jól bírom a kulináris kihívásokat.
Lenyűgözve figyeltem, hogy a többi vendégnek meg se kottyant a négyfogásos vacsora, miközben alig látni elhízott embereket. Valószínűleg a mindig friss és jó minőségű alapanyag az oka, hogy ennyi tészta és édesség dacára sem híznak el. Itt aztán nem jár senki gyorsétterembe, és a zöldségesnél nehezen lehet felfedezni nem szezonális termékeket.
Az előételek közül a kedvencem a padlizsánalapú caponatasaláta volt. A tészták közül egyértelműen a szardíniával és rengeteg édesköménnyel készült pasta con le sarde vitte nálam a pálmát, bár megkedveltem a feketehal tintájával ízesített és színezett tésztát is. Ugyancsak tipikus a pasta alla norma, melyben lassan főtt padlizsán, paradicsom, oregano és reszelt pecorino képezi a szószt. Kevésbé jött be, de legalább kipróbáltam a favababbal és ricottával felszolgált tésztát is.
Főételként mindig grillezett kardhalat, tintahalat vagy rákot ettem – mivel itthon nehezebb friss és megfizethető tengeri halhoz jutni, vízközelben mindig azt rendelek. Rengetegféle fagylalt van, és különösen nyáron nagyon népszerű a granita, de ezeknek most kevésbé volt szezonja.
A csoki szicíliai fellegvára Modica. Annak is érdemes betérni a sziget legrégebbi üzemébe, a Bonajuto Dolceriaba, aki egyébként nem rajong a csokoládéért. Nagyon érdekes volt végighallgatni a cég történetét, betekinteni a csokigyártás kulisszatitkaiba, na és persze végigdézsmálni a kóstolónak kitett csokimintákat.
Francesco Bonajuto 1880-ban nyitott egy kis édességboltot a festői barokk kisvárosban, és aprólékos gondossággal készítette egyre híresebbé váló tortáit. Az úr ma biztosan elégedetten látná, hogy hat generációval később az üzlet ugyanott áll, és a mai napig kizárólag kézműves technológiával készülnek a finomabbnál finomabb édességek.
A csokoládét a spanyolok hozták Szicíliába, amikor az ő fennhatóságuk alá került a sziget. Ráadásul nemcsak az alapanyagot, de az aztékoktól tanult elkészítési módot is meghonosították, így itt a csokikészítés soha nem vált ipari folyamattá, mint Európa többi részén. A Bonajuto üzem a mai napig ugyanazokat az alapanyagokat és alapvetően ugyanazokat az ősi módszereket használja, melyeket a spanyolok vezettek be.
A kakaómasszát maximum 40-45 fokon hevítik, hogy megőrizze természetes aromáját. Emiatt a hozzáadott cukor nem olvad fel, hanem kristályos marad. Nem ropog az ember foga alatt, de határozottan érződik. Modicában hagyományosan vaníliát és fahéjat használnak ízesítésre, semmilyen adalékot nem tesznek a csokiba, se vajat, se egyéb tejterméket. Az üzletben kapható termékek a mai napig kizárólag kakaót, cukrot és fűszereket tartalmaznak, így a szervezetre jótékony hatással vannak. A trendeknek megfelelően készítenek mindenféle specialitást a tonhalas csokitól az algásig, de a legnépszerűbbek még mindig a hagyományos ízek.
Végül essen szó a sziget ikonikus italáról, a marsala borról. Ennek az édes, erős likőrbornak ugyancsak különleges az elkészítési módja, ugyanis az érleléshez használt hordórendszerből soha nem ürül ki a marsala. Amikor palackoznak belőle, hagynak benne egy kicsit, és utánatöltik az érlelendő borral.
Története az 1770-es évekre nyúlik vissza, és sokáig angol kereskedők uralták a piacát. Ma már a Florio család birtokában van a legnagyobb kapacitás, melynek gyárában minden nap vezetett túra is van profi kóstolóval megspékelve. Itt ugyanis nemcsak egy kis kupica italt kap a látogató, hanem válogatást három különböző fajtából kis falatkákkal, hogy egyben az étel-párosításhoz is útmutatót kapjunk. Érdekesség még, hogy a Florio család jó barátja volt Garibaldi, így az üzemben tőle ajándékba kapott fegyvereket is találunk.
A fentiek alapján talán érhető, miért éreztem úgy, hogy a látnivalókról szóló korábbi beszámolóm mellé ide kívánkozik egy gasztronómiai összefoglaló is Szicíliáról. A sok izgalmas specialitás miatt a sziget felfedezése magában foglalja a konyha megismerését is, mint ahogy ez fordítva is igaz: ha befizetünk egy piaci sétára, ha csokit kóstolunk vagy akár borkóstolóra megyünk, óhatatlanul elénk tárul a történelem egy darabkája is.