Már ott hüledeztem egy sort, amikor megvettem a négy napig érvényes osztrák vasúti kirándulójegyet Budapesttől Salzburgig. A közel 550 kilométeres utat oda-vissza 38 eurós, azaz 12 ezer forintos alapáron kínálja az ÖBB, az osztrák vasúttársaság. Az interneten odahaza megvásárolt és a Keleti pályaudvaron kinyomtatott jegyhez még meg kellett vennem oda-vissza 30 euróért a Salzburg–Zell am See vonatjegyet, vagyis
összesen 68 euróért jutottam el a csodálatos tóparti városba.
Márpedig nincs az a tökéletes fogyasztású gépkocsi, amely meg tudná járni ennyiért az oda-vissza közel 1300 kilométeres utat.
Ami a szállásfoglalást illeti, az utóbbi időben két érdekes jelenséggel találkozhatunk, ha valamelyik nagy nemzetközi keresőoldalon ausztriai szállások után kutakodunk. Az egyik a takarítási díj, amely gyakran több, mint maga a szoba. Keresgélésem során találtam olyan vendégházat, amely egy éjszakára 40 eurót kért, de a takarítási díj 55 euró volt. Akkor is, ha egy éjszakát töltünk ott, és akkor is, ha tízet.
A másik sajátosság, hogy egyre több osztrák apartman és panzió kér depozitot, vagyis kauciót. Erre nagyon oda kell figyelni, mert a foglalási szabályzat apró betűs részében rejtik el az információt. Volt olyan hely, ahol az érkezés után 300 eurót kellett letenni készpénzben, és az elutazáskor csak akkor kapjuk vissza az összeget, ha a szobát rendben átadtuk. Mint megtudtam, nem véletlenül vezették be a tulajdonosok, ugyanis egyes vendégek minősíthetetlen állapotokat hagytak maguk után az apartmanokban.
Ha már a készpénzről szó esett: Ausztriában a nemzetközi bankkártyás fizetés közel sem megy olyan flottul, mint mondjuk a skandináv országokban.
Zell am See egyik nagy boltjában sem tudtam használni a Mastercard kártyámat,
csak készpénzzel lehetett fizetni. Ez persze nemcsak osztrák, hanem német sajátosság is.
Zell am See Kaprunnal közös üzemeltetésű honlapján találtam egy panziót, amely egy éjszakára 52 euróért kínált egy fürdőszobás, konyhás, kétszemélyes szobát. Azonnal írtam a tulajdonos hölgynek, aki egy órán belül válaszolt, majd másnap este szívélyesen fogadott minket.
Nem volt takarítási díj, nem volt semmilyen rejtett költség, ellenben volt egy kártya, amelynek neve Kaprun–Zell am See Sommerkarte. Első pillanatban fel sem fogtam, micsoda kinccsel ajándékozott meg a szállásadó, csak a szombat reggeli ébredés után szembesültem azzal, hogy a két város valami elképesztő nagyvonalúsággal kezeli a nyári időszakban idelátogatókat.
Kezdem a végén. A kártyával két nap alatt négy lanovkás (drótkötélpályás felvonó) kirándulást tettem Zell am Seeben és Kaprunban. Amennyiben nincs ilyen kártyám, összesen 100 euróba került volna a négy út, így viszont egyetlen fillérembe sem. A városi autóbuszokon egyeurós egységáron utazhattam ezzel a kártyával, a Zell am See melletti tavon pedig ingyen hajózhattam körbe egy 55 perces nagyszerű kirándulás alkalmával. A két napba összesen ennyi fért bele, de mehettem volna még ingyen múzeumokba, termálfürdőbe, vadasparkba és vízesésekhez.
Ott-tartózkodásom alatt sokat gondolkodtam azon, miért éri meg mindez a két városnak. Minden bizonnyal azért, mert a téli időszakban olyan horribilis bevételre tesznek szert, amelyből a nyári szezon alatt ezt a fantasztikus gesztust megengedhetik maguknak. Hiszen csak a síbérletek és felvonóbérletek eladásából akkora a bevételük, amit szinte el sem lehet képzelni, és akkor még egy szót sem szóltam a szállásárakról, amelyek a téli időszakban jóval magasabbak, mint nyáron.
A kártyának egyetlen kritériuma van: a nagyon drága nevezetességeket egy kártyával csak egyszer lehet ingyenesen megtekinteni. Ezek közé tartozik például a 3029 méter magasan fekvő Kitzsteinhorn csúcsa is. Ezzel az egyszerű gesztussal pedig
elérik, hogy akkor is tele legyen turistákkal a város, amikor nem lehet síelni vagy snowboardozni.
Milyen egyszerű megoldás, és mégis mennyire zseniális. Az élmény pedig, amit az utazó ingyen kap, szinte megfizethetetlen.
Közel 40 perc alatt jutottam fel 3029 méter magasra, és a lábam előtt hevert Kaprun és Zell am See, miközben alig tudtam befogadni a látványt, amelyet a havas hegycsúcsok és a kék ég összhatása gyakorolt rám. A Kitzsteinhornnak nevezett csúcs alatt a júliusban is megmaradt hóban sokan síeltek vagy szánkóztak, és miközben beszívtam a kristálytiszta levegőt, fázósan húztam össze magam.
Lenn a völgyben 32, idefent 10 fok volt. Aztán szép lassan kiderült, hogy misztikus vidékre csöppentem. Egyrészt ez Ausztria első számú gleccsersívidéke. Másrészt
a Top of Salzburg elnevezésű kilátópontról tényleg páratlan szépségű panoráma tárult a szemem elé.
Láttam a távoli magas csúcsokat, a Grossglocknert (3798 m) vagy a Hohe Tauern Nemzeti Parkot és annak vad erdőségét. A hegytetőn berendezett étteremben ebédeltem, és bár korábbi tapasztalataim szerint az ilyen turistás helyeken mindig jóval drágábban kínálják az ebédet, itt erről szó sem volt. Pontosan ugyanannyiért ehettem, mintha odalent a városban ültem volna be az egyik étterembe.
Zell am Seeből Kaprunba a 660-as helyi buszjárat vitt el a már említett egyeurós menetjeggyel. (Ha nincs nyári kártyám, akkor a menetjegy egy útra 3 euró 4 cent lett volna.) A buszjárat a nyári időszakban hétvégén félóránként közlekedik, és akinek több ideje van, az szálljon le Kaprun meseszép belvárosi részében, vagy próbálja ki a város nyári bobpályáját.
A nyári időszakban Zell am Seeből három hegycsúcsra is feljuthatunk. A Schmittenhöhebahn 2000 méteres magasságba, az Arietbahn 1400 méterre, míg a CityXpress 1330 méterre repíti fel az utazót. Odafent számos programlehetőség kínálkozik. A legbátrabbak azonnal siklóernyőre szállnak, magam azonban megelégedtem azzal, hogy a tehenek által gyönyörűen karbantartott alpesi legelők egyikén
leheveredtem a fűbe, és a táj szépségeit bámultam.
A 2000 méter magasan fekvő Schmittenhöhe Zell am See élményhegye. Gyerekek és felnőttek egyaránt megtalálják itt a kedvükre való időtöltést. Arról nem is beszélve, hogy a hegy tetején magasodik az Erzsébet királyné-kápolna, a falon pedig emléktábla jelzi, hogy Ferenc József császár 1893. július 11-én itt éjszakázott.
Valamennyi hegycsúcson étkezési lehetőség várja a látogatókat, a teraszokon pedig nyugágyak csábítják pihenésre az embert. Felejthetetlen élmény volt elnyúlni az egyikben, és élvezni a táj szépségét.
Meglepetés csak akkor éri az embert, ha nem tudja, hogy a nyári időszakban 17 óra után megállnak a felvonók és a tavon közlekedő hajók. Holott nyugodtan mehetnének tovább, hiszen este 9 óráig világos van. A dolog azonban nem így működik Ausztriában. Hanem úgy, hogy
a turisták mellett a felvonókat, hajókat üzemeltető személyzet érdekeit is messzemenően figyelembe veszik.
A reggel 9 és délután 5 óra közötti időszak pontosan 8 óra, azaz ennyi a munkaidő. Ha tovább üzemelnének, akkor vagy túlórát kellene fizetniük, vagy váltott személyzettel kellene dolgozniuk.
Egyiket sem vállalták be, így akik 17 óra után a város környéki hegyek valamelyikén ragadnak, gyalog jöhetnek lefelé. Persze nem véletlen az sem, hogy az esti órákban zsúfolásig telnek a vendéglők, hiszen az egész napos kirándulások, erdei túrák után kifejezetten jólesik egy Wiener Schnitzel vagy egy császármorzsa. Ha pedig még maradt erőnk, sétálhatunk vagy biciklizhetünk egyet a tó partján.
Én a sétát választottam. Nemcsak a kacsák, a bátrabb turisták is belemerészkedtek az amúgy hideg vízbe. A murvás út melletti parkokban virágok százai nyíltak, és látszott, hogy az itt élők nagyon komolyan vigyáznak környezetükre. Tisztában vannak azzal, hogy
amennyiben lejjebb adnának a szintből, azt a város idegenforgalma sínylené meg.
Bár Ausztriában a boltok vasárnap zárva tartanak, egy ilyen turistaközpontban gondoskodtak arról, hogy egy üzlet azért nyitva legyen. Zell am See főterén júniustól augusztus végéig az egyik hipermarketlánc boltja vasárnap is várja a vásárlókat reggel 9-től délután 1 óráig.
Aki teheti, a nyár hátralévő részében induljon el Zell am Seebe vagy Kaprunba. Higgyék el, egyiket sem fogják megbánni.