Mikulás napjának ködös vasárnapján nem volt kérdés, hogy vonattal indulok el a szlovák fővárosba. Ebben az időben vezessen az, akinek nincs más választása, ráadásul a 17 és fél eurós (mintegy 5600 forintos) oda-vissza vonatjegy sokkal versenyképesebb az autópályás száguldásnál.
Ha szép lett volna az idő, a vonatsín mellett húzódó Duna-kanyart is élvezhettem volna,
most azonban a felhők nem sokkal a földfelszín felett tartottak kézfogót, ráadásul az eső is esett. Így a fűtött vonatkupé ablakából nem sokat láttam, de alig több mint két óra múlva már a pozsonyi pályaudvaron kerestem azt a helyet, ahol villamosjegyet vehetek.
Az újságárusnő kifogástalan angolsággal hozta tudomásomra, hogy ha az adventi vásárba igyekszem,
elég egy negyedórára érvényes menetjegyet vennem,
amelynek ára 70 eurócent (220 Ft). A pályaudvaron az 1-es villamosra kellett felszállnom, majd öt megállóval később, a Postova-Martinusnál leszállni. Innen már tényleg csak pár lépés a történelmi belváros kapuja, az adventi vásár helyszíne, amelyet először 1993-ban rendeztek meg Pozsonyban.
Egyre többen sétáltak ugyanabba az irányba, na meg a karácsonyra oly jellemző illatok is jelezték, hogy jó helyen járok. Hamar eljutottam a régi városháza előtti főtérre, ahol piros kis fabódék sorakoztak, puncsot, forralt bort, palacsintát, pozsonyi kiflit és sült kolbászt kínálva. Nagyon tetszetős volt az egész,
hiába, ennyit tesz, ha odafigyelnek az egységes stílusra.
Elsőként a régi városháza mellett emelkedő torony körterasza vonzotta a tekintetemet. Az épületegyüttesben több múzeum működik, de ha csak a toronyba akarunk felmászni, 2 euróért (620 Ft) megtehetjük. Pár tucat csigalépcső leküzdése után egy körteraszon találjuk magunkat, ahonnan pazar kilátás nyílik a pozsonyi várra és az alattunk nyüzsgő adventi vásárra.
A Fő tér, ahol az adventi vásárt rendezik, az idők során volt piactér, passiójátékok színhelye, a polgárok gyülekezési tere, itt zajlottak a nyilvános testi fenyítések és a kivégzések. Végül, de nem utolsósorban, mindig nagy tömeget vonzott a Fő térre az a pompás koronázási menet, amelynek élén Magyarország mindenkori új királya haladt. 1563–1835 között tizenegy királyt és nyolc királynét koronáztak itt magyar királlyá, valamennyi a Habsburg-házból származott.
Mária Teréziának például Bécs után Pozsony volt a kedvenc városa. Nem csoda, hogy a város legnagyobb virágzását is Mária Terézia uralkodása alatt élte meg.
A Szent Márton-dómban tizenegy Habsburg-házi királyt és nyolc királyi feleséget koronáztak meg,
akiknek a szertartás során ezt a Mihály-kapu alatt is átvezető utat kellett megtenniük. Közvetlenül a Mihály-kapu mellett találjuk a középkori Bástya utcát, amelyet Pozsony legszűkebb és legromantikusabb utcájának tartanak.
A pozsonyi adventi vásár középpontja tehát a Fő tér, de a közeli Ferenciek terén és a Hviezdoslav téren is felállítottak jó néhány bódét. Ezek között téblábolva természetesen angolul szólítottam meg az egyik kolbászsütőt, aki azt mondta, hogy
nyugodtan beszélgessünk magyarul.
Ez kissé meglepett, mert az utóbbi időben nem ehhez szoktam Szlovákiában.
A felvidéki magyar úr advent idején, négy héten át mindennap ebben a kis házban süti termékeit, amelyeknek fenséges illata még most is itt van velem, miközben ezt a cikket írom. Tőle tudtam meg, hogy a vásárban egyre több a magyar látogató, aminek a helyiek nagyon örülnek. Szerinte a bécsi vásár már túlnőtte magát, a prágai kissé messzebb van, így aki megelégszik egy kisebb léptékűvel, annak kézenfekvő a pozsonyi felkeresése.
Ami a további ételkínálatot illeti, közkedveltek a hagyományos nemzeti ételek és italok, főleg a káposztaleves és a látogatók szeme előtt elkészített hús-, valamint halételek. Az édességek közül a legkedveltebb az ostya, a laska, a mézeskalács és a különleges karácsonyi mézbor.
Ami az árakat illeti, összességében a pozsonyi vásár olcsóbb, mint akár a budapesti, akár a bécsi. Talán egyetlen kivétel a palacsinta, amelynek darabját Pozsonyban másfél eurós (470 forintos) aranyáron kínálják. Igaz, előre megkenik, szépen összehajtogatják és a nutellások tetejére még mandulát is szórnak, de azért ez mégiscsak túlzás.
Viszont a kézzel, fából készített egyedi karácsonyfadíszek és függők darabja mindössze egy euró volt.
Ez tényleg megéri, mert egyedi, és nagyon szépen mutat a fenyőfán. Ami a puncsot vagy éppen a forralt bort illeti, abból aztán akad bőséggel, bár a kéteurós (630 forintos) másfél decis kiszerelés sem éppen az olcsóbb kategóriába tartozik. Ám ebben a hideg időben, amikor a nedves levegő szinte bemászott az ember kabátja alá, nagyon jólesett elkortyolgatni egy pohár puncsot a Fő téren.
Az adventi vásár amúgy kiváló lehetőséget kínál arra, hogy sétáljunk egyet Pozsony történelmi belvárosában. Pozsony egyik fő látványosságán, a Mihály-kapun többször is áthaladtam.
A kaput a 14. században építették, egykor négy ilyen védte Pozsonyt,
mára viszont csak ez az egy maradt. A Mihály-torony mellett, a lábunk alatt látható az aranykör, amely nem más, mint Pozsony nulladik kilométerköve. A világ 29 különböző fővárosának Pozsonytól mért távolsága olvasható le róla.
A Mihály-kapuhoz babona is fűződik:
aki egyetemi vagy főiskolai hallgatóként néma csendben halad át alatta, az másnap biztosan sikeres vizsgát tesz. A Mihály-kapu alatt vezető úton aranykoronákat lehet látni az aszfalton. Így jelölik a történelmi koronázási utat azokból az időkből, amikor Pozsony koronázóváros volt.
A pozsonyi adventi vásár amúgy semmiképpen sem hasonlítható össze a bécsivel. Nemcsak méretében és csillogásában marad el a császárvárosi piactól, hanem gagyiságban is. Ez utóbbi kifejezetten jó érzéssel töltött el, miután tavaly decemberben volt szerencsém átélni mindazt, ami Bécsben a karácsonyi vásár címszó alatt zajlott.
Ha annál kissé nyugalmasabb nézelődésre vágynak, ha érdekli önöket az egykori magyar országgyűlés épülete és Pozsony történelmi belvárosa, akkor ne Bécs, hanem a szlovák főváros felé vegyék az irányt. Garantálom, nem fogják megbánni.