Turisták alatt múlt ki a túldolgoztatott elefánt

Vietnam elefánt
Vágólapra másolva!
Nem ez volt az első eset Vietnamban, ahol egyre kevesebb szelídített példány van.
Vágólapra másolva!

Kimerültség miatt múlt ki egy elefánt Vietnamban, amelyet turisták szórakoztatására használtak. A 40 éves állat épp turistákat vitt Dak Lak tartomány Buon Don régiójában, amikor összeesett.

Az állat egy Y Ka Tuk nevű ember tulajdona volt, az értéke körülbelül 35 ezer dollár (10 millió forint) volt. A tetemet megvizsgálták, mielőtt megsemmisítették, a tulajdonos pedig a helyi hagyományoknak megfelelően áldozati szertartást hajtott végre.

Képünk illusztráció Forrás: Flickr/Nam-ho Park

Idén ez már a második eset, hogy egy fogságban tartott elefánt kimúlt. Januárban egy 36 éves állat esett össze ugyanebben a régióban. Halálakor arra használták, hogy élelmet vadásszanak vele az erdőben – írja a Daily Mail.

A turisták örülnek, az elefántok nem

Más délkelet-ázsiai országokhoz hasonlóan az elefántturizmus Vietnamban is virágzik, ugyanakkor igen sok bírálat is éri az állatokkal való kegyetlen bánásmód miatt. A szelídített elefántok száma erősen megcsappant Dak Lak tartományban, mára mindössze ötvenet tartanak nyilván, mert a túldolgoztatásuk miatt kimúlnak.

Szavazzon!

Ön szerint be kellene-e tiltani az elefántok dolgoztatását?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!