Ha itt nyaralunk, vigyázzunk a zsebtolvajokkal

zsebtolvaj
La Rambla, a barcelonai sátálóutca a zsebtolvajok Mekkája
Vágólapra másolva!
Aki ismeri Robert Bresson filmklasszikusát, a Zsebtolvajt, az tudja, hogy ezt a szakmát is lehet művészi szinten űzni. Amikor azonban az ember egy ügyes zsebtolvaj áldozatává válik – ráadásul külföldön, ahol éppen jól megérdemelt szabadságát tölti –, nem igazán az az első reakciója, hogy a tolvaj kifinomult kézügyességét csodálja, vagy hogy a bűnöző szociális helyzetén kesereg.
Vágólapra másolva!

Akárhogy is, azokon a helyeken, ahol nagy a tömeg, sok a készpénzzel és drága fényképezőgépekkel tébláboló turista, nagy valószínűséggel a zsebtolvajok előfordulása is gyakoribb. A Tripadvisor utazási honlap minden évben összeállítja azon városok listáját, ahol a honlap felhasználóit e tekintetben a legtöbb kellemetlenség érte. Idén a Top 10-es feketelistán nyolc európai nagyváros szerepel.

Olaszországban ilyen táblák jelzik, hogy vigyázzunk az értékeinkre Forrás: Flickr/Cory Doctorow

A turisták általában könnyű prédák a tapasztalt zsebtolvajok számára.

Nem ismerik ki magukat a városban, gyakran eltévednek, hosszasan álldogálnak egy-egy helyen a kezükben lévő térképet böngészve vagy valamilyen látványosságot szemlélve – vagyis nem igazán azzal vannak elfoglalva, hogy a kézitáskájuk tartalmára vigyázzanak, vagy hogy a körülöttük lévőket vizslassák, vajon gyanúsan viselkednek-e.

A legtöbb ilyen jellegű bűncselekményt nagyvárosokban követik el.

A leggyakoribb helyszínek a zsúfolt bevásárlóutcák vagy plázák, a metróállomások, illetve -kocsik. A tolvajok általában olyan professzionálisan űzik a mesterségüket, hogy mire észbe kapunk, hogy eltűnt a pénztárcánk, a telefonunk vagy a fényképezőgépünk, már rég árkon-bokron túl járnak.

A Tripadvisor idei listája azokról a városokról, ahol a leginkább oda kell figyelnünk az értékeinkre:

1. Barcelona

A spanyol tengerparti metropoliszban váltak a Tripadvisort használó utazók a leggyakrabban tolvajok áldozatává. Különösen a Ramblán, a Barcelona központját átszelő, mindig zsúfolt sétányon kell mindig résen lennünk.

La Rambla, a barcelonai sátálóutca a zsebtolvajok Mekkája Forrás: Flickr/Mathieu Marquer

2. Róma

Az olasz főváros több millió turistát vonz évente, akiknek kifosztására szervezett bandák szakosodtak. A bűnözők gyakran kisgyerekeket küldenek a tömegbe, akik a lábak között cikázva alulról kivágják a kézitáskáinkat.

3. Prága

A cseh fővárosban ma már lépni sem lehet a turistáktól, ami igencsak megkönnyíti a zsebesek dolgát. Különösen a Károly-híd környékén és a belváros szűk kis utcáiban szorítsuk magunkhoz erősebben kézitáskánkat.

Prágában néha annyi a turista, hogy lépni sem lehet Forrás: Origo

4. Madrid

Még egy spanyol város felkerült a feketelistára, Madrid. A legtöbb áldozat arról számolt be, hogy az El Rastrón, a színes, hangulatos piacon és a zsúfolt metrón lopták meg őket, de sokakat a múzeumokban fosztottak ki, ahol ugye legkevésbé sem a zsebük vagy táskájuk tartalmával voltak elfoglalva.

5. Párizs

Az Eiffel-torony, a Sacré Coeur és a Notre Dame nem csak a turisták első számú célpontjai, hanem a zsebtolvajoké is. És persze a metrón is nagyon oda kell figyelnünk arra, ki áll mellettünk, és mit művel a kezével.

Az Eiffel-toronynál mindig nagy a tömeg Forrás: Flickr/Guillaume Cattiaux

6. Firenze

Az olaszok is két várossal szerepelnek a listán. Firenzében annyi a látnivaló, hogy a turisták nem győzik kapkodni a fejüket, nem csoda, hogy nem marad energiájuk a zsebtolvajok felfedezésére.

7. Buenos Aires

Az első nem európai nagyváros a listán az argentin főváros, Buenos Aires. Itt gyakori az a klasszikus trükk, hogy egy kedves idegen észreveszi, hogy eltalált minket egy madár ürüléke, és máris tiszta zsebkendővel áll a szolgálatunkra. Mire észbe kapunk, a figyelmes úriember már el is tűnt, a pénztárcánkkal egyetemben.

8. Amszterdam

A holland főváros zsebtolvajai gyakran arra utaznak, hogy a turisták kifejezetten lazulni jönnek ebbe a városba. Ha pedig akár alkohol, akár más tudatmódosító hatása alatt állunk, a reflexeink még a szokásosnál is tompábban működnek, vagyis tényleg könnyű prédákká válunk.

Az amszterdami Damstraaton nyüzsögnek az emberek Forrás: Flickr/Moyan Brenn Amsterdam

9. Athén

Az egész görög város egy hatalmas múzeum, rengeteg a szabadtéri látnivaló, ahol különösen a nyári hónapokban nyüzsögnek a turisták, na meg a tolvajok.

10. Hanoi

Vietnám fővárosa a második nem európai helyszín a tolvajok városai között. Hanoi belvárosa tele van szebbnél szebb gyarmati stílusú épülettel, több száz templommal és pagodával, nem csoda, hogy a turisták nem győzik kattintgatni a fényképezőgépüket. Csakhogy közben sokan válnak zsebtolvajok áldozatává.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!