Rémálommá vált a síhétvégénk Szlovákiában

A déli oldal olcsóbb és közelebb is van

Egyetlen részletében sem úgy sikerült a hétvégi síelésünk a szlovákiai Chopok-Jasnán, ahogyan szerettük volna, de legalább megtudtuk, mi az, ami nélkül semmiképp sem szabad elindulni külföldre síelni.  

A magyar síelők számára az egyik legnagyobb csábítást a szlovákiai Chopok-Jasná síterep jelenti. A rendszer legközelebbi pontja Budapestről már három és fél óra alatt elérhető, márpedig nagyon kevés ekkora sípálya van ilyen közel: még a Soprontól csak egyórányira fekvő Stuhlecken is csak 24 kilométeresek a pályák a jasnái 44-gyel szemben. Ráadásul nemcsak a hüttékben olcsóbb minden több nagyságrenddel, de

még a szállásárak sem az osztrák szinten mozognak.

A déli oldal olcsóbb, és közelebb is van Forrás: Kovács Bálint

Ráadásul Chopok-Jasnán az elmúlt években hatalmas fejlesztések voltak: az új felvonókon és hóágyúkon kívül a legfontosabb fejlemény, hogy összekötötték a hegy északi és déli oldalát. Ezzel pedig két, egymástól lényegében független pályarendszer jött létre – hiszen a földrajzi sajátosságok miatt

az északi és a déli bejárat autóval több mint egyórányi útra lenne egymástól.

Ráadásul korábban a déli hegyoldalt csak a haladók tudták használni, mivel gyakorlatilag gondozatlan szakaszokon lehetett freeride-ozni, most már viszont itt is több pályát alakítottak ki, köztük egy lankásat is a kezdőknek.

Odalent, messze délen

Épp ezért mindenki, akit indulás előtt megkérdeztünk, azt javasolta, nyugodtan foglaljunk szállást a déli oldalon, mert ma már semmivel nem rosszabb innen indulni, mint a népszerűbb északi hegyoldaltól. A kérdés nem jelentéktelen: a környéken óriási különbségek is vannak a szállásárakban. Mi hárman egy éjszakára 18 ezer forintért találtunk szállást, de voltak ajánlatok közel 200 ezer forintért is.

Ám alighogy megérkeztünk szombat reggel Sebesér (Bystra) felől, máris megbántuk, hogy hallgattunk a tanácsokra. Míg az északi oldal öt hatalmas parkolója közül négy is remek helyen, rögtön a sípályák mellett helyezkedik el, addig délen csak egy parkoló van igazán jó helyen, de az olyan pici, hogy már reggel kilenckor kitették a megtelt táblát.

A kettes számú parkoló csak a síalpinisták számára használható, hiszen innen nem indul felvonó, a harmadik pedig bár a pálya mellett van, innen csúcsidőben, nagy tömegben még csaknem egy órán keresztül kell felvonózni, mielőtt először csúszhatnánk.

44 kilométernyi pálya, 26 lift, 1061 méter szintkülönbség Forrás: Jasna.sk

Délen ráadásul szinte semmilyen információt nem találni semmiről. A betelt parkolót lezáró munkatárs semmilyen nyelven nem beszélt a szlovákon kívül, a nagyon ritkán közlekedő síbuszról sehol nem lehetett találni semmilyen táblát, menetrendet, de még a megállót sem volt könnyű felfedezni. Ha viszont mégis sikerült valahol leparkolni és eljutni a bejárathoz, a következő probléma, hogy délen egyetlen felvonóútvonal vezet a hegycsúcsra, tehát

mindenki ugyanott áll sorba, aki itt kezdi a napot.

Ennek ellenére a felső felvonónál nem volt sehol senki, aki koordinálta volna a tömeget, így a tizenöt személyes kabinba az nyomakodott be, aki határozottabban képviselte az érdekeit. A két felvonó között pedig a lehető legkevésbé értelmes módon oldották meg az átjárást: a léceket le kell csatolni, és felfelé caplatni egy kis havas dombon, ahelyett, hogy egyszerűen átcsúszhatnánk.

Fenyvesektől vadregényes

Ha azonban az ember végre feljut a csúcsra, már jobbnak látszik a helyzet a nemrég kiépült, modern és impozáns építményben, amelynek felső szintjén a Rotunda nevű étterem-melegedőből lehet a körpanorámában gyönyörködni. És van is miben:

a hóval borított Alacsony-Tátra szelídebb arcot mutat az Alpok zordon meredélyeihez képest.

A bágyadtan nyújtózkodó, terebélyes fehér óriás a maga aprónak tűnő szépségfoltjaival, a hóból ki-kibukkanó fenyvesekkel akkor is elkápráztat, ha amúgy teljes gőzzel kavarog körülöttünk a síelő turisták tömege.

Káprázat és riadalom Forrás: Kovács Bálint

A káprázatból kis csapatunk kezdő tagjának riadalma rántott vissza: a csúcsról észak, azaz a pályák kilencven százaléka felé csak meredek, piros szakaszon lehetett elindulni. Ami nem is lett volna komoly baj, hiszen széles pályáról van szó, ahol az ember olyan nagyra húzza az S-eket, amekkorára csak nem szégyelli.

Csakhogy már ilyen korán reggel, mindössze egy-másfél órával a nyitás után is olyan rossz volt a pályákon a hó minősége, amilyenhez foghatóval sem az egyhetes, olvadással és hőgutával terhelt francia síelés, sem egy szezonnyitó, kizárólag a műhóra támaszkodó Stuhleck-látogatás során sem találkoztunk.

Mindenütt egymást váltották a tükörjéggé csiszolt felületek

– amelyeken nemcsak az irányváltás, de a fékezés is lehetetlen volt – meg a síelés legtöbb élvezetét elcsaklizó hepehupák és buckák.

Vigyázz, hóágyú! Forrás: Kovács Bálint

Úgy tűnik, Chopok-Jasná pályáin sajátosan használják a hóágyút és a ratrakot. A hóágyúk alatt például hatalmas buckák meredeztek, rajtuk zászlóval: „Vigyázat, hóágyú!” A friss hóból emelt, használhatatlan halom mellett pedig kopásfoltok, jég és tömeg a pályaszűkület miatt – ahelyett, hogy elegyengették volna a műhavat a lejtőn.

Elveszett paradicsom

Pedig a rendszer adottságai tényleg kiválóak. A pályák összekapcsolódásai révén nagyon hosszan lehet megállás nélkül síelni, a piros pályák között akad tényleg meredek, és akad olyan is, amelyiken a letörések után mindig lankák következnek, így a félősebbek is megpróbálkozhatnak velük.

Felvonónként húsz perc sorban állás Forrás: Kovács Bálint

A kék pályák kellemesek, és van köztük panorámasíelésre és bámészkodásra alkalmas, meg gyakorlópálya is, sőt az egyik szakasz végére az egyik nap kisebb ugratókat emeltek hóból, egyre csökkenő méretekben, hogy mindenki megtalálja a maga adrenalinigényének valót. És az északi oldal liftjeinél már a síszünet alatt sincsenek olyan nagy sorok.

A déli oldal pedig a freeride hívőinek paradicsoma, amelyben kígyóként tekereg az új, kék pálya, gyönyörű panorámával, bár az óvatosságot kicsit eltúlozva:

nem is lankás, sokszor inkább vízszintes.

A feketével jelölt pályák ugyanakkor semmivel sem ijesztőbbek a pirosaknál, viszont jobb rajtuk a hó, nyilván, mert kevesebben merészkednek rájuk az elrettentő szín miatt – ami nem azt jelenti, hogy ne lehetne rajtuk olyan elvarázsolt kismamákkal találkozni, akik a lesiklás közben kisgyereküknek dúdolgatnak.

Ezt nevezik fekete pályának Forrás: Kovács Bálint

A csúszások közti szünetek szintén élvezetesek, pláne, ha az ember a déli oldal szinte szürreálisan jó ár-érték arányú éttermeit választja, ahol tizenöt euróból kijön két ember kétfogásos, bőséges és nagyon finom lakomája, és ahol

a kávé pont negyedannyiba kerül, mint a francia vagy az osztrák hegyek pályáin.

A hegyek teraszain napágyak, sőt babzsákok nyugalma váltja fel a lesiklás pezsgését.

Rossz döntések

De amilyen gyarló az ember, mindennek nem tud örülni, ha a síelés maga nem igazán tartogat élvezetet. Márpedig ezúttal nemigen tartogat, legfeljebb a nyaktörő felső szakaszon már átjutott kezdőknek, akik szerencsésebbek a lejjebb fekvő kék pályák kevésbé leharcolt hószőnyegével.

Északon sokkal több a felvonó Forrás: Kovács Bálint

A haladók pályái – amelyek közül a március elején rendezett világkupáig a legjobbat lezárva tartják – egészen reménytelenek, pedig a nagy tömegen kívül nem történt semmi rendkívüli: az időjárás kedvező, nem túl meleg, nem túl hideg, nem túl szeles. Mégis tanácsosabb a buckákon araszolva, a lehetetlent – azaz az ezernyi jégfolt elkerülését – megpróbálva leavászkodni a pályákon, mintsem egy kicsit is hódolni a sebesség iránti szenvedélynek.

Az okos ember más hibájából tanul, a kevésbé okos a sajátjából. Én például abból az egyetlenegy kísérletből, amikor megpróbáltam egy kicsit jobban felgyorsulni, és egészen addig így is tettem, ameddig egy különösen tükörszerű fagymedence és egy különösen agresszív hóbucka rá nem ébresztett, hogy hajlamos vagyok rossz döntéseket hozni.

Napágyak, babzsákok, szieszta Forrás: Kovács Bálint

Már ha döntésnek lehet nevezni az arcra érkezést a repülés után.

De így legalább találkozhattam az egyetlen emberrel, aki a sípályán beszélt angolul: az agyrázkódás miatt a mentőt kihívó és a sebemet ellátó elsősegélyessel.

Ami nélkül soha

Rögtönzött, akaratlagosnak nem nevezhető felmérésem alapján a szlovák egészségügy kifejezetten hasonlít a magyarhoz. A sípálya déli oldalához legközelebbi, breznóbányai (Brezno) kórház falai nem győznek málladozni, és hiába a sok külföldi sebesült – az én tartózkodásom alatti rövid időben például még egy hasonló okokból kezét törő magyarral találkoztam –,

egy lélek sem beszél semmilyen nyelven a szlovákon kívül.

Hiába telefonál például a biztosító, a hívás sikertelen marad, mert a kórházban nem tudnak keríteni senkit, aki bármennyire is tudna angolul.

A legjobb pálya a közelgő világkupa miatt zárva Forrás: Kovács Bálint

Cserébe viszont mindenki nagyon kedves, néha kicsit túlzottan is. Az egyik anyáskodásra hajlamos nővérke például nem elégedett meg azzal, hogy szlovákul felhívja a figyelmemet egy komoly hiányosságomra – miszerint

ki kellett volna váltanom az ingyenes európai egészségbiztosítási kártyát

–, de ottlétem alatt legalább tizenötször az orrom alá dörgölte ezt a tényt, hol sopánkodva, hol megrovóan, hol szigorúan, hol sajnálkozva, hol szavakkal, hol ábrákkal, hol gesztikulációval.

Igaz, a célját biztosan elérte: egy életre megjegyeztem, hogy soha többé nem indulok el síelni az ingyenesen, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) vagy a kormányhivataloknál igényelhető, három évig érvényes kártya nélkül.

Csendélet neurológussal, sisakkal és síszemüveggel Forrás: Kovács Bálint

Hiszen azzal az Európai Unió országaiban ingyenesen elvégzik a szükséges vizsgálatokat, míg ha pusztán utasbiztosítást kötöttem, előbb ki kell fizetnem a felmerülő költségeket, majd hosszú procedúra után próbálhatom meg visszakérni a pénzt a biztosítótól. Márpedig korántsem kis költségekről van szó: én a mentős szállításért, az orvosi süketek párbeszédéért, a röntgenért és a reflexvizsgálatért 145 eurót (45 ezer forintot) fizettem.

De csak azért, mert – ez a második életre szóló lecke: –

volt rajtam sísisak, ami nélkül aligha úsztam volna meg ennyire olcsón

– a szó szoros és átvitt értelmében sem.

Pánik a pályán

Vasárnap így én már csak telefonon hallgattam a többiek kétségbeesését. Hiába fordult ugyanis rosszabbra az időjárás, a pályákat üzemszerűen megnyitották, ugyanolyan borsos árú belépővel, hogy aztán a dél felől közelítő síelő a csúcson szembesüljön azzal: hiába van megnyitva az észak felé, lefelé vezető, meredek pálya, életveszélyes rajta közlekedni.

Egy kolbászos, egy szalonnás és egy káposztás sztrapacska, összesen tíz euróért Forrás: Kovács Bálint

A tejfölszerű ködben ugyanis az egymás mellett haladók egymást sem látták, nemhogy a továbbra is a helyükön büszkélkedő jégfoltokat vagy a halálra váltan feléjük száguldó többieket.

Persze a csúcsról induló pályákat lezárni jelentős bevételkieséssel járt volna, hiszen így a déli oldal turistái legfeljebb egyórányit autózva tudtak volna jegyet venni, de talán mégis ez lett volna a tisztességesebb eljárás. A lejjebbi pályákon már jobb volt a helyzet, bár a legnagyobb részüket – akár a felvonók jelentős hányadát – az időjárás miatt lezárták. Így a ködcsapdán átjutók a nap hátralévő részében

választhattak a vakon síelés vagy a lankás pályák unásig tartó ismételgetése között.

Mire elég a sok pozitívum? Forrás: Kovács Bálint

A hétvége után arról kellett dönteni: vajon ér-e annyit a chopoki pályarendszer számos előnye, mint amennyit elvesz a pályakarbantartás hiánya és az átgondolatlanság miatti keserűség. Mi a magunk részéről nem gondolkodtunk túl hosszan a válaszon.