Korán kellett kelni, mert a kereskedőbázis csak hétköznap reggel 7 és 11 (csütörtökön 7 és 9) között van nyitva, és minél hamarabb érkezik az ember, annál nagyobb a nyüzsgés. És pont a nyüzsgés a legérdekesebb az egészben, végül is
nem a csarnok a lényeg, hanem az ott zajló kereskedelem.
A Royal Flora Holland a világ vezető virágforgalmazója, a világ virágkereskedelmének hatvan százalékát bonyolítja le. Három aukciós központja van Hollandiában, ezek közül is a legfontosabb és legnagyobb az aalsmeeri. Ráadásul csak ez az egy látogatható.
Felesleges szervezett túrára befizetni, a városból a 172-es busz közlekedik arra, ha pedig valaki autóval megy, a parkolás ingyenes.
A belépő 7 euró (2190 Ft), sajnos nincs idegenvezetés,
de az információs táblák és egy kis interneten kutakodás segítségével megérthetjük, mi zajlik a szemünk előtt.
Ahogy az ember kisétál a csarnokba a magasban kiépített közlekedőfolyosókon, azonnal mellbe vágja, mekkora méretekről van szó. Egyszerűen nem is lehet ellátni az épület végébe, csak a virágállványok végtelenbe vesző sorain fut a tekintet.
Köztük, mint valami hangyaboly, ide-oda futkároznak a kis kocsik, amelyekkel az egyes rendelésekhez tartozó virágokat gyűjtik össze az alkalmazottak.
A targoncák első blikkre totál káoszban és elképesztő sebességgel közelednek,
mint a vidámparki dodzsemek, de figyelmesebben szemlélve kiderül, hogy itt is vannak amolyan KRESZ-szabályok.
Nem csoda, hogy felfogni se tudtam a méreteket. Az aalsmeeri csarnok területe 775 000 négyzetméter, több mint kétszáz focipályányi, de a külső épületekkel együtt a teljes alapterület egymillió négyzetméter felett van. Ezen a gigantikus területen 270 000 targonca szállítja a napi árumennyiséget.
A virágok 30-35 százaléka importból származik, elsősorban Afrikából (Kenyából és Etiópiából), ahol nem más típusokat termelnek, egyszerűen csak több hely van virágmezőknek. A szállítmányok délután 4 és hajnali 4 közt érkeznek be, és ha szükséges, hatalmas hűtőkben várják, hogy kiderüljön, hova kerülnek.
Furcsa volt belegondolni, hogy amíg mi ott állunk a lenti hangyabolyt szemlélve, beérkezik az előző nap leszedett kenyai szállítmány, majd hamarosan útnak indul,
hogy még aznap egy New York-i virágárus standjára kerüljön.
De ami a legviccesebb, simán előfordulhat, hogy egy dél-franciaországi virágmezőn termelt virág megjárja Hollandiát, mielőtt elfoglalja a helyét egy párizsi boltban.
Hogy a virágok Wall Streetjén állunk, leginkább akkor értettem meg, amikor a kereskedőterem üvegfalán keresztül figyeltem a virágbrókereket. Szinte kizárólag férfiak ültek a teremben. Míg a virágárusok zöme hagyományosan nő, a virágokat vásárlók piacán mindig is a férfiak domináltak.
A virágpiac tőzsdei jellege egyébként nem új keletű.
Hollandiában már a 16. században komoly szerepe volt a virágtermesztésnek,
sőt volt egy virágpiaci lufi is, amely 1637-ben virágtőzsdei krachhoz vezetett. Egyes virághagymák ára a tulipánspekuláció tetőpontján a legszebb paloták árával vetekedett, de egy nap alatt a mélybe zuhant.
Aalsmeerben korábban négy aukciósterem is volt az épületben, de ma már a kereskedés 80 százaléka online történik.
Az aukció árlejtéses módszerrel zajlik,
azaz egy magas árról indulnak, és azt csökkentik eurócentenként. Amikor valakinek elfogadható az ár, leüti, és jelzi, hogy azon az áron milyen mennyiséget hajlandó a megadott specifikációból (virág típusa, hossza és színe) vásárolni.
Ezután tovább csökken az ár, és jöhet a többi kereskedő. Azt kell tehát eltalálni, hogy melyik az a legkedvezőbb ár, amiért még a teljes, megvásárolni kívánt mennyiséghez hozzá tud jutni a kereskedő. Ha sokáig vár az áresésre, nem jut neki elég virág, és akkor nagyot bukik, hiszen minden bizonnyal már kibérelte a helyet a repülőn, vagy ott áll a kamion, és várnak az árura a vevői.
Arra sincs mód, hogy a vevők valamiféle kartellmegállapodással kicselezzék az eladókat, és mindannyian hagyják esni az árakat – annak ugyanis meghatározott a minimuma, és
ha azon sem kel el az összes áru, inkább megsemmisítik.
Magát a módszert egyébként zöldségpiacokon alkalmazták korábban, onnan vette át a virágkereskedelem, és ma már világszerte holland aukciónak hívják. Előnye, hogy jóval gyorsabb a felfelé licitnél, ott ugyanis egy csomó idő elmegy azzal, hogy egymásra licitálnak a résztvevők.
Márpedig az idővel a virágok esetében nem lehet játszani. Mint ahogy a minőséggel sem. A virágok beszállítóit egy skála szerint értékelik, amely engem az autóbiztosítási rendszerre emlékeztetett. Mindenki elindul egy „A” minősítésből, és ha bármi gikszer adódik a szállítmányával (a vevő jelzi, hogy nem annyi virág vagy nem a megadott hosszúság volt a dobozban), akkor lejjebb kerül a besorolása.
A minőségre persze rögtön az áru beérkezésekor folyamatos ellenőrzéssel ügyelnek, hogy minél kevesebb legyen az utólagos reklamáció, és az ország biztosan őrizze virághatalmi vezető pozícióját. Amikor rákérdeztem, nem lehetne-e automatizálni a folyamatot, kiderült, hogy nekifutottak már egyszer, de totál kudarcba fulladt a kísérlet. Maradnak hát a kiskocsik és,
továbbra is kézi munkával állítják össze a csomagokat.
Annyi fejlesztés azért történt, hogy a kisautók már csak a raktárban cikáznak.
Amikor összeáll egy-egy szállítmány, egy 19 kilométer hosszú sín- és liftrendszeren keresztül jut ki az udvarra, a vevők raktáraiba vagy kamionjaiba. Attól a pillanattól kezdve, hogy valaki az aukciós teremben vagy online leüt egy ajánlatot, maximum két órán belül a rendelkezésére áll a bázison az összekészített szállítmány. Lenyűgöző az a tény is, hogy a naponta átlagosan forgalmazott negyvenötmillió szál virág, valamint négy és fél millió cserepes növény mellett mindössze fél százalék a selejtarány.
Mivel teljesen rákattantam a virágtematikára, Amszterdamban a város egyik legnevesebb virágüzletét (Pompon) is felkerestem. A tulajdonos egy patinás, régi üzletet vett át, és mindent elkövet, hogy fenntartsa a renoméját. Nem tart kész csokrokat, minden egyes darab egyedileg készül a megrendelő vagy a megajándékozott személyiségének és az alkalomnak megfelelően.
Amikor rákérdeztem, mennyire nehéz Amszterdamban virágboltosnak lenni, azt felelte, nem nyomasztónak, inkább inspirálónak érzi a hatalmas versenyt. „Úgy érzem magam, mint a gyerek a cukorkaboltban.
A virágok szempontjából a világ legmenőbb városában élek.
A legjobb alapanyagokkal dolgozom, és a legigényesebb vevőket kell kiszolgálnom”.
Imádja, hogy minden egyes csokor, minden egyes megbízás más és más. Néha hatalmas, dús kompozíciókra van szükség, mint amikor például egy áruház falait kell virágokkal beborítani, máskor viszont egészen finom megoldásokban kell gondolkodni.
Meglepődtem, amikor kiderült, hogy annyira szereti a virágokat, hogy néha sajnálja, hogy vágott virágokkal dolgozik. „A kitömött állatokat sem szeretem” – tette hozzá.
Ha már egyszer levágták a virágot, igyekszik felhasználni, minél kevesebb vesszen kárba.
Nemcsak üzleti szempontból érzi ezt fontosnak, hanem azért is, mert rossz érzéssel töltené el, ha feleslegesen vágták volna le őket.
Kiderült az is, hogy amikor kimegy a piacra, nagyjából úgy viselkedik, mint mi a vásárcsarnokban. Megvannak a kedvenc termelői, akikkel jóban van, akikben megbízik, és igyekszik tőlük vásárolni. Sok múlik a bizalmi kapcsolatokon, hiszen időnként kifejezetten neki termelnek kis tételben különleges virágokat.
Ha már ott voltam, megkérdeztem, milyen tanácsokat tud adni nekünk, vásárolóknak. A következőket tudtam meg: amikor hazavisszük a virágot, mindig vágjunk le két centit a szárából, mielőtt vázába tesszük. A víz legyen hideg, és a virágokat ne tegyük se direkt napfényre, se huzatba, sőt gyümölcsöstál mellé se.
A gyümölcsök ugyanis etiléngázt bocsátanak ki, amely felgyorsítja a hervadást.
Ha ajándékba veszünk virágot, amelyet csak másnap adunk át, akkor ne vízbe tegyük, hanem hűtőbe. A lehűtött virág ugyanis kissé kómába esik, de utána szépen magához tér. Vannak virágok, amelyeket napokig szállítanak hajókkal. Erősen lehűtve simán túlélik az utat, csak utána kell nekik egy kis idő, míg magukhoz térnek.
Természetesen Keukenhof sem maradt ki a programból, ahol épp csúcsszezon van. Az autók és buszok hatalmas sora semmit sem vesz el az élményből, mert a 32 hektáron bőven elfér az összes látogató.
Sőt ha már ott jár az ember, érdemes autóval vagy bicajjal körbejárni a környéket. Szebbnél szebb virágmezőket találunk mindenfelé, a látványuknál csak az illatuk csodálatosabb. Ezt sajnos nem tudom ebben a cikkben visszaadni.
Végezetül azt is elárulom, hogy nem csak nézegettem és szagolgattam, de
meg is kóstoltam a virágokat Hollandiában.
Áprilisban és májusban, a főszezonban ugyanis sok étterem kreál speciális menüket virágok felhasználásával.
Azért azt nem ajánlom senkinek, hogy ha kap egy csokor tulipánt, akkor harapja le a fejüket. A gasztronómiai felhasználású virágokat ugyanis
biokörülmények között termelik,
így biztosak lehetünk benne, hogy az elfogyasztásukkal nem kerül a szervezetünkbe méreganyag. Ami az általam kóstolt virágot illeti, íze nagyszerűen passzolt a fogás többi eleméhez.