A Malévnál kezdte a karrierjét. Az utazás iránti szenvedélye alapján választott munkahelyet, vagy a munkája vezetett a különös hobbihoz?
Az előbbi. Már gimnazistaként megfogott a repülőterek világa. 16 évesen a szüleimmel Drezdába repültünk, odafelé Interflug-, visszafelé Malév-járattal, és azóta nincs megállás. Első önálló kis körutamat már úgy állítottam össze, hogy
minél több repülőteret és minél több légitársaságot tudjak kipróbálni.
Budapestről Tarommal repültünk egy barátommal Varsóba, onnan LOT-tal tovább Gdanskba, Interfluggal Berlinbe, CSA-val Prágába, majd végül Malévvel vissza Budapestre.
Akkoriban még nem volt internet, havonta két kötetben adták ki a világ légitársaságainak menetrendjeit. Ez az eleinte ABC, majd OAG (Official Airline Guide) nevű kiadvány minden hónapban megérkezett a Malévhoz is, és az előző, elavult köteteket leselejtezték. Még diákként hozzájutottam egy ilyenhez, és esténként ezt olvasgattam.
A szüleim kicsit furcsállták, hogy egy telefonkönyvszerűséggel kelek-fekszem,
de aztán belenyugodtak, hogy ez a szenvedélyem.
Mindig is a szakmában dolgozott?
Igen. A Malévnál kezdtem a karrierem, ahova egy szerencsés véletlen folytán kerültem. A család egyik ismerősétől hallottuk, hogy épp üresedés van a Malév Air Toursnál, mert az amerikai referens disszidált. Bő két évtizeden át, egészen 2000-ig voltam a légitársaságnál, egy kis kitérővel, mert közben három évig az El Al légitársaság budapesti irodáját vezettem. Ezután öt-öt évet az Aeroviva utazási irodánál és a Brussels Airlinesnál töltöttem. 2010 óta pedig a Turkish Airlines magyarországi kereskedelmi vezetőjeként dolgozom. Az utazások zömét egyébként a munkaadóimnak köszönhetem.
Különösen emlékezetes az 500. repülőtér kipipálása,
aminek alkalmából a Turkish Airlines egy reklámvideót is készített:
Milyen emlékezetes esetekre emlékszik a maléves időkből?
A montreali olimpia idején történt, hogy a játékokra induló csapat nyolcpárevezős hajója nem fért be a sportolókat szállító repülőgép csomagterébe. Hirtelen kellett valami megoldást találni. Épp aznap érkezett Kanadából egy nagy teherszállító gép, amely tenyészbikákat hozott Magyarországra. Ez a tervek szerint üresen indult haza, de sikerült megbeszélni a személyzettel, hogy vigyék el a hajót.
Hasonló történet az is, amikor a neves rúdugró, Szerhij Nazarovics Bubka Brüsszelből Budapestre tartott. A Malév az eredetileg tervezett Boeing helyett egy kis Fokkert állított be arra a járatra, de a hosszú rudat sehogy nem tudták elhelyezni a gépen.
Végül az lett a megoldás, hogy kinyitották elöl a pilótafülke ablakát, és azon keresztül tolták be a rudat az utastérbe, amelyet az ülések közt helyeztek el, megkérve az utasokat, hogy nagyon vigyázzanak rá. Amikor megérkezett a gép Budapestre, tanácstalanul hívtak a kollégák, hogyan került a rúd a gépre, mert sehogy nem tudják kiszedni.
Volt olyan eset, amikor jól jött az a hihetetlen lexikális tudás, amit magába szívott a repülőterekről?
Még pályakezdő koromban, a maléves időkben kiküldtek Finnországba egy légitársasági dolgozóknak tartott konferenciára. Egyik este vetélkedő volt, amelyen repülőtereket kellett fotókról felismerni. Egymás után estek ki a kollégák, a végén ketten maradtunk versenyben. Az utolsó képen mindketten felismertük a washingtoni repteret, de én
arra is emlékeztem, hogy Eero Saarinen tervezte.
Ezzel nyertem meg a versenyt és a vele járó fődíjat: két első osztályú repülőjegyet Miamiba. Az akkori barátnőmet vittem el az útra, aki azóta már negyven éve a feleségem.
Ha már szóba került a család – ők is osztoznak a hobbiban?
A feleségem körülbelül száz országban járt velem, a két fiam úgy hetvenben. A gyerekek ma már nem utaznak annyit, de a feleségem gyakran velem tart. Amikor nem vele megyek, akkor barátokkal, kollégákkal, néha egyedül.
A költségek leszorítása érdekében
gyakran használom a kanapészörfözést,
és ennek révén nagyon sok barátra tettem szert. Időnként mi is vendégül látunk utazókat. A legelső vendégünk egy szingapúri fiatalember volt, aki később egyetemi tanársegéd lett, és meghívott Honoluluba, hogy tartsak előadást náluk az európai légiközlekedésről.
Hogyan zsonglőrködik a szabadsággal, hogy minél többet utazhasson?
Mint másoknak, nekem is csak harminc szabadnapom van, plusz a fizetett ünnepek. Ha hivatalos útra megyek valahova, próbálok egy-két napot hozzáilleszteni, hogy felkeressek a közelben vagy hazafelé néhány repülőteret.
Gyakran péntek délután, a munkaidő végeztével egyből indulok a repülőtérre,
és egy hétfő hajnali járattal jövök haza, egyenesen a munkahelyre.
Kifejezetten csak a repülőtereket látogatja, vagy azért hagy időt hagyományos városnézésre is?
Elsősorban a repülés, a repülőterek izgatnak, annak minden apró részletét tanulmányozom, a fedélzeti ellátástól a takaró minőségéig. A hárommillió-hétszázezer kilométer körülbelül 93 föld körüli utazásnak felel meg, vagy olyan, mintha kilencszer elrepültem volna a Holdra. A közel 2200 repülőúton 226 repülőtársaságot és 121 géptípust próbáltam ki.
6 kontinens 165 országában jártam. A mennyiség sajnos valóban a minőség rovására megy, de azért
a legfontosabb látnivalókat nem hagyom ki.
Minden utazás előtt elolvasom, mit érdemes megnézni, sőt utazás után is, mert úgy jobban rögzül az emlék.
Hogyan dokumentálja az utazásait? Gyűjt-e bármit a meglátogatott országokból?
Naplót, blogot nem vezetek, de a repülőutakat egy erre szakosodott weblapon, a flightmemory.com-on vezetem, illetve a facebookos profilomon osztok meg fotókat. Nem szoktam szuveníreket vásárolni, csak repüléssel kapcsolatos relikviákat gyűjtök: beszállókártyákat, poggyászcímkéket.
Vannak kedvenc országai, repülőterei?
Nagyon szeretem Portugáliát, Mauritiust, az USA-t, ezeket majd a nyugdíjazás után alaposabban is be szeretném járni. A repülőterek közül az aprócska Narvik volt az egyik kedvencem, illetve a thaiföldi Ko Samui reptere, amelynek nincs is oldala, és cölöpökön áll.
Sosem került veszélybe az utazásai során?
A legdurvább élmény az első utak egyikén, a Berlin-Prága járaton ért, amikor belecsapott a villám a repülőbe, és pár pillanatig szabadesésben voltunk. Emlékezetes még egy átstartolás Máltán, ahol
a leszállni készülő gépünk elé valahogy odakeveredett egy másik.
De az is félelmetes volt, amikor egy riói landolás során a műszerek azt jelezték, hogy nem nyílt ki a futómű. Ahogy ereszkedtünk lefelé, láttuk, ahogy az irányítótoronyból mindenki a mi gépünk alját mustrálja a látcsöveken. Szerencsére csak a jelzés volt rossz, a gép kerekei rendben voltak.
Nemrég Nigerben jártam, ahol csak egy napot terveztem tölteni, hogy megnézzem Niamey-ben a nagy mecsetet. Vízumom nem volt, a beutazási engedélyem pedig adminisztrációs hiba folytán elkeveredett, így nem hagyhattam el a repülőteret, gyakorlatilag a hazafelé tartó járatom indulásáig őrizetben voltam. Egy idő után úgy megsajnált a személyzet, hogy ők hoztak reggelit, sőt a rendőrkapitány meghívott ebédre.
A kanapészörfről is csak pozitív élményei vannak?
Számtalanszor használtam a couchsurfinget, de
egy kezemen meg tudom számolni a negatív tapasztalatokat.
Ezek is leginkább arról szóltak, hogy a vendéglátó elfeledkezett rólam, és nem tudtam elérni.
És hogy oldotta meg a dolgot?
Hát, előfordult, hogy egy padon aludtam valamelyik parkban. De szerencsére tényleg a jó élmények vannak túlsúlyban. Feledhetetlen élmény volt például, amikor
Japánban, Nara városában egy teaház tulajdonosánál vendégeskedtem,
így első kézből szerezhettem tapasztalatokat egy igazán autentikus japán szokásról.
Mi áll a bakancslista élén, hova szeretne még mindenképp eljutni?
A legnagyobb vágyam a Húsvét-sziget, de szeretném látni a Szent Ilona- és a Falkland-szigeteket is. Mindig is izgattak a speciális, el nem ismert területek, mint a Dnyeszter-menti Moldáv Köztársaság, Hegyi-Karabah, Abházia vagy épp Dél-Oszétia. Legközelebb is épp egy ilyen területre indulok.